Az utcaseprő szilveszteri álma

AZ UTCASEPRŐ SZILVESZTERI ÁLMA Szőke Szabolcs a Hólyagcirkusz és a Keserű bolondok sikerérő Szőke Szabolcs - zeneszerző, muzsikus, festő, hangszerkészítő, drámaíró, színész és rendező. Tagja volt a Stúdió K színháznak, a Kolinda, a Makám együttesnek, munkatársa a Színházi Intézetnek, zenét írt Zolnay, Surányi, Gothár filmjeihez. Lemezei jelentek meg itthon és Hollandiában, improvizációs gyakorlatokat vezetett a Bergamói Jazzfőiskolán. Koncertezik, lemezt készít együttesével, a Tin-Tin kvartettel, és színházat csinál a Stúdió K-ban. Két darabja is műsoron van: a Hólyagcirkusz - legutóbb a Soros stúdiószínházi napok keretében a Budapesti Őszi Fesztiválon játszották - és a október 29-én bemutatott Keserű bolondok. Mindkettőt ő rendezte, és játszik bennük.

Minek nevezné amit csinál: alternatív, avantgárd, underground?

Nehéz megmondani. Szerintem: marginália. Olyasmi, ami a nagy nyilvánosság peremén történik. Nem a kirakat közepén, hanem a szélén látható. Vagy egy pinceszínházban, odalent - ennyiben szó szerint underground.

A Hólyagcirkusz az etno-opera buffa, a Keserű bolondok a mizéria-opera seria műfaji megjelölést viseli. Mi rejtőzik az elnevezések mögött?

A zenés színház egy fajtája. Nem szeretem ezt a kifejezést, mert azt sugallja, hogy a szöveget időnként zenei betétszámok szakítják meg. Nálam e kettő egyenrangú, pontosabban a zene és a játék viszi a prímet, és e kettőt köti össze, támogatja a szöveg. Bár az ízesebb kiszólásoktól sem idegenkedem, mégse verbális színház ez. Ami a zenét illeti: Egyszerre jazz, klasszikus és népi, illetőleg mindezek sajátos elegye. A kérdést az általunk használt hangszerek döntötték el. A legtöbbjük népi (főleg keleti), ezért a hanglemezboltokban is az etno feliratú polcra teszik a Tin-Tin zenéit. Az opera buffa - szemben a komoly opera seriával - a commedia dell\'artéval rokon vígopera. A mizéria - csak a teljesség kedvéért mondom - latin eredetű, és azt jelenti: nyomorúság, szükség, ínség.

Ez esetben miféle?

Közvetlen és jelképes. A Keserű bolondokat Bangó Kálmán bácsi emlékére írtam. Bár név szerint alig ismerik, sokunk életéhez hozzá tartozott. Kolduló utcai zenész volt, aki üvegcserepekből összetákolt xilofonjával a fővárosnak hol ezen, hol azon a forgalmas csomópontján bukkant föl. Ami engem az ő személyével kapcsolatban is foglalkoztat, az az emberi méltóság és a hovatartozás kérdése. Abban a közegben, ahová a történetet elhelyeztem - egy utcaseprő szilveszteri álmában - lecsupaszodva, közvetlenül nyilvánul meg sokat megélt alakja. Ahogy az egyik, magát hattyúnak álmodó hajléktalan mondja: "Leegyszerűsödtem. Jó éjszakát."

Így jött ború a Hólyagcirkusz derűjére?

A Hólyagcirkusz komédiázása voltaképp egy kudarc története. A zenebohócok a szépség utáni mérhetetlen vágyukban nagy fába vágják a fejszéjüket. Schubert Pisztráng-ötösét próbálják megszólaltatni. Persze nem sikerül, de közben más fontos dolgok kiderülnek. Azért a Keserű bolondok se szomorújáték. Például egy másik, önnön keserűségét Lear királyként megélő figura a darab végére úgy átszellemül, hogy megtörténik vele a csoda: tényleg Learnek tartjuk.

Több veretes szöveg is elhangzik Shakespeare mellett.

A nagyobb hatás kedvéért - mivel se politikus, se újságíró nem vagyok - többnyire eredeti szövegkörnyezetükből kiemelve: a Hólyagcirkusz Platón, arezzói Guido, Diderot, Leopold Mozart, Csajkovszkij, Karinthy írásaiból merít. Mindkét darabban kulcsszerep jut Bernhard, Garcia Lorca, Weöres műveinek és a belőlük vett idézeteknek. Olyannyira, hogy a Keserű bolondok tuljadonképpen Garcia Lorca: Buster Keaton sétája című lírai etűdjének feldolgozása, amelyet szerzője - részben a korabeli színházak alkalmatlansága miatt - nem színpadra szánt. Egyébként mindkét darab a kamaraopera, a cirkusz, a hagyományos keleti színház, a zenei happening, az abszurd és a szürrealista színmű bizonyos elemeit ötvözi.

És ki az a hólyag, aki cirkuszol?

Nem személyről, hanem hangszerről van szó. A hólyaghegedű a disznó felfújt húgyhólyagjából készített, egyhúros vonós hangszer. A középkori Európában vándorénekesek, utcai bohócok és koldusok használták leginkább. A világ számos táján megtalálható, egyszerű, de többnyire elfeledett népi hangszer. Egy korabeli velencei metszeten találkoztam vele először, amelyen egy bohóc mandolinos társával együtt ad szerenádot. A Keserű bolondokban - fából készült kutya formájában - egy másik középkori hangszer, a szöghegedű szólal meg. De zenei értelemben az üvegé a főszerep. A felhasznált szövegek nagyrészt a zene előadásából születő cselekvések, mozgássorok, groteszk és lírai asszociációk, zenei tréfák "kísérőjelenségei". Majdnem mindent a hangszerek megszólaltatása idéz és hív elő.

Hogyan lehet egy ilyen előadást megrendezni?

Nem tartom magam a hagyományos értelemben vett rendezőnek. Inkább koordinátora vagyok az előadásnak. A színészi munka is eltér a szokványostól. A szerepek kialakításában fontos szerep jut a közösen végzett zenei improvizációknak és helyzetgyakorlatoknak. Nagyon komoly felkészülés után az előadáson egy folyamatot indítunk el, és egymásra figyelve annak érzelmi hőfokát, szellemi intenzitását szabályozzuk. Mondhatnám úgy is, hogy változó alakzatokban, kötelékben repülünk. Nagyszerű társaim vannak mindkét produkcióban, öröm velük szellemileg-lelkileg összekapszkodni. Mivel mindez kis térben, szoros közelségben zajlik, szinte tapintani tudjuk a közönség rezdüléseit.

A nézők hogyan fogadják mindezt?

A Hólyagcirkusz a huszonnyolcadik előadásnál tart. Eddig úgy ment telt házzal, hogy előjegyzésben elfogytak a jegyek. Játszottuk már Nagykanizsán, Szolnokon és Szegeden, de Párizs, Velence, Varsó, Belgrád, Plovdiv is érdeklődik iránta. A Keserű bolondok, üvegen kopogom le, szintén jól indul.