Budapesten
Különös történet egy zabolázatlan ifjú váratlan felnőtté válásáról (Piotr Anderszewski zongoraestje)
Nem marad más hátra, mint megköszönni Jakobi Lászlónak ezt a lehengerlő estét, annak minden különlegességével, s hogy idehozta nekünk ezt a bölcs művészt, Piotr Anderszewskit ezzel a páratlan műsor-összeállítással.
Budapesten
A Zene Világnapjának estéjén három olyan fiatal zenészt ismerhettünk meg, akik minden pillanatban azért dolgoztak, hogy a kottába írt hangok a lehető legtökéletesebben szólaljanak meg. Ráadásul mindezt nagy élvezettel és példás alázattal tették.
Budapesten
Bent, a nézőtéren a színpadot körülölelő fekete függöny, középen óriáskivetítőn a művész jellegzetes arca, szuggesztív, magával ragadó tekintete, s a bejátszásokban hallható jól ismert hang egy fájdalmasan hamar véget ért élettel szembesítette a közönséget.
Budapesten
Kényelmetlen és nehezen eldönthető, hogy egy ilyen, szélsőségen erősen és nagyvonalúan értelmezett Bartók ugyanaz-e, mint amit mi szeretünk hallani. Ha tetszik is – és nekem nagyon is tetszik –, brutálisan szegezi nekem a kérdést: egyáltalán megbízhatok-e a saját jó ízlésemben?
Külföldön
A Národni jelenlegi vezetése a hagyományos és a modern produkciók irányába egyaránt nyitni kíván. Az eladott menyasszony előző verziója (a Dvořák-Nekvasil tandem munkája) utóbbi irányba mutatott. A jelenlegi, Magdalena Švecová-féle koncepció ötven évvel vissza.
Budapesten
Jon Lord, a Deep Purple egykori billentyűse szinte páratlan módon egész pályafutása alatt klasszikus zenészként is működött, neki tulajdonítható a ma olyan divatossá vált crossover műfaj megteremtése is.
Budapesten
Talán nem szükséges különösebben ecsetelnünk, milyen nagy jelentőséggel bír, hogy az operaház zenekarának élén ezúttal Kocsis Zoltán állt. (Tessék elolvasni egy operakritikát, hány szó jut a zenekarnak.) Teljesen más feladat az árokban az énekeseket szolgálni, mint főszereplőnek lenni a színpadon.
Budapesten
Ami Kocsisnál korrekt, Krilovnál vicc és játék, vagy meglepetés. Őt egyáltalán nem zavarja, hogy partnere nem érzékeli: a hegedűnek ebben a szonátában szerepe van. Kitart amellett, hogy nem csupán profi, de spontán is legyen az előadás.
Budapesten
Ha csak a koncert második felét néznénk, akkor tulajdonképpen maradéktalan elismeréssel tudnék adózni a hatvanas éveit taposó ősz hajú lengyel zongoraművész játékának. De hát sajnos ott van az első negyven perc is.
Budapesten
Ha önmagában nézzük, a Concerto teljes fényében megszólalt, elénk tárult. Viszont az aznapi mérleg másik serpenyőjében ott volt a Brahms-darab megszólaltatása mögött sejthető robot, a létrehozás és összerakás verejtékes munkája, pedig az sem épp ritka vendég a koncerttermekben.
Budapesten
Nem tudom, hányadszor csodálkozom el azon, hogy a pécsiek milyen ügyesen szerkesztik műsoraikat. Csupa sláger. Olyan művek, amikkel a kezdő zenebarátot is be tudják csalogatni - ugyanakkor egyetlen kis extra elegendő ahhoz, hogy a hozzám hasonló hardcore koncertfanatikus is megtalálja benne a fülére valót.
Budapesten
Sajnos a Stabat Mater előadása korántsem volt hibátlan. Bár a kórus sokkal összeszedettebb, zeneileg érettebb és az intonációt tekintve is lényegesen pontosabb volt, mint a Gabrieli-darabok esetében, a javulásért cserébe permanensen hamis hegedűszót kaptunk.
Külföldön
A végzet hatalma Bécsben. Valami jó is kisülhetett volna belőle. Nem így történt, ugyanis az összes szereplő messze a maga hírnevétől elvárható színvonal alatt - egyikük-másikuk a ház nemzetközi hírnevéhez egyenesen méltatlanul - teljesített.
Budapesten
Ha röviden kellene véleményt alkotni a koncertről, azt mondanám, nagyon szép esténk volt: a Carmine Celebrat Kórus és Zenekar egy igen lelkes, szimpatikus együttes, produkciójukat a szólóénekesek nagyszerű teljesítménnyel tették teljessé.
Budapesten
Fischerék már másodszor adnak elő a Mahler-ünnep zárókoncertjén egy konkrétan erre az alkalomra rendelt művet. A kezdeményezést nem tudjuk eléggé dicsérni, hisz így a hagyománytisztelő és kényelmes közönségből is kikényszerítik az elemzést, az új befogadását és persze az állásfoglalást.
Operabemutatók
Bár Kovács János és Kovalik Balázs egy rendkívül felszabadult, oldott és lendületes előadást produkált, de még maradt bennünk keserűség jócskán, főleg, ha belegondolunk abba, hogy ekkora fizikai és szellemi energiával, ekkora fizikai és szellemi kapacitással micsoda valódi remekműveket lehetett volna színre vinni.
Budapesten
Zakatolás, sziszegés, kopogás, csattogás, susogás és egyéb zörejek, amelyek egy város lüktetésében természetes masszává alakulnak. Majd időnként, teljesen váratlanul egy-egy ismerős foszlány jön át a súlyos masszán. Beethoven! És az ember hirtelen boldog lesz.
Budapesten
Mintha maga a zenekar csak most érne a próbaidőszak végére. Több tételnek kell eltelnie, mire mindenki összeszedi magát és a másikkal is összeszokik. A végére aztán maga a mű is jobban kezd működni, bár lehet, hogy csak azért, mert nem vagyok egy önsanyargató típus, és addigra megtanulom, mire érdemes figyelnem, hogy élvezhessem a hangversenyt.
Operabemutatók
A szólisták szinte kivétel nélkül azt nyújtották, ami elvárható tőlük, a címszereplő Fekete Attilával kapcsolatban viszont fenntartásaim voltak, megítélésem szerint kevesebb fellépés és szerep többet érne. A hang minden énekes számára a legdrágább kincs, kár lenne idő előtt veszni hagyni.
Operabemutatók
Rost Andrea professzionálisan ábrázolta azt a lelki folyamatot, amely a költővel való első találkozásától az elmúlásig vezetett. A szerep felépítése, megjelenítése több mint elsőrangú. Gyönyörűen énekelt, szólamának ezernyi színét mutatta meg.
