Budapesten
Fischerék már másodszor adnak elő a Mahler-ünnep zárókoncertjén egy konkrétan erre az alkalomra rendelt művet. A kezdeményezést nem tudjuk eléggé dicsérni, hisz így a hagyománytisztelő és kényelmes közönségből is kikényszerítik az elemzést, az új befogadását és persze az állásfoglalást.
Operabemutatók
Bár Kovács János és Kovalik Balázs egy rendkívül felszabadult, oldott és lendületes előadást produkált, de még maradt bennünk keserűség jócskán, főleg, ha belegondolunk abba, hogy ekkora fizikai és szellemi energiával, ekkora fizikai és szellemi kapacitással micsoda valódi remekműveket lehetett volna színre vinni.
Budapesten
Zakatolás, sziszegés, kopogás, csattogás, susogás és egyéb zörejek, amelyek egy város lüktetésében természetes masszává alakulnak. Majd időnként, teljesen váratlanul egy-egy ismerős foszlány jön át a súlyos masszán. Beethoven! És az ember hirtelen boldog lesz.
Budapesten
Mintha maga a zenekar csak most érne a próbaidőszak végére. Több tételnek kell eltelnie, mire mindenki összeszedi magát és a másikkal is összeszokik. A végére aztán maga a mű is jobban kezd működni, bár lehet, hogy csak azért, mert nem vagyok egy önsanyargató típus, és addigra megtanulom, mire érdemes figyelnem, hogy élvezhessem a hangversenyt.
Operabemutatók
A szólisták szinte kivétel nélkül azt nyújtották, ami elvárható tőlük, a címszereplő Fekete Attilával kapcsolatban viszont fenntartásaim voltak, megítélésem szerint kevesebb fellépés és szerep többet érne. A hang minden énekes számára a legdrágább kincs, kár lenne idő előtt veszni hagyni.
Operabemutatók
Rost Andrea professzionálisan ábrázolta azt a lelki folyamatot, amely a költővel való első találkozásától az elmúlásig vezetett. A szerep felépítése, megjelenítése több mint elsőrangú. Gyönyörűen énekelt, szólamának ezernyi színét mutatta meg.
Vidéken
Sajnos, a tavalyi évvel ellentétben, idén már nem csapoltak Belle-Vue-t a büfénél, de szerencsére szinte ez volt az egyetlen csalódásom ezen a csillagfényes nyári estén. Ez a produkció megérdemli, hogy majd egy debreceni, kőszínházi, hangosítás nélküli előadásáról is írjon valaki.
Budapesten
Valószínű, hogy jobb lett volna a műsorszámok közül egyet feláldozni annak érdekében, hogy a többi kiforrottabb, átgondoltabb előadásban kerülhessen a közönség elé. Így talán a Mozart-mű sem lett volna olyan kapkodó a koncert elején, s a közönség sem álmosodik el annyira az est végére.
Vidéken
Manapság egy zenei együttes vezetője, hacsak nincsen a háta mögött egy gazdag mecénás, igen sok kompromisszumot kénytelen kötni azért, hogy a megálmodott produkció egyáltalán létrejöhessen. Valószínűleg ilyesfajta prózai okok is közrejátszottak abban, hogy ez az előadás nem nyújtotta azt a színvonalat, ami elvárható volt.
Külföldön
Van egy rossz hírem: Angela Gheorghiu szinte az utolsó pillanatban lemondta az előadást. Van egy még rosszabb hírem: James Valenti nem. Megismertük viszont Marina Rebekát, akit az előadás végén olyan tomboló tapsvihar fogadott, mint anno Gheorghiut. Joggal.
Külföldön
A muzikalitás, intelligencia nyilvánvaló, a hang a lírai részekben szép, de a forte felé haladva egyre inkább megkeményedik, karcosodik, és sokszor nem viszi át a zenekart. Angela Denoke hanganyagának nagysága és minősége egyszerűen nem ér fel a legendás Salomékhoz.
Külföldön
Hiába a fantasztikus helyszín, a látványos rendezés, a pazar főszereplőgárda, ha az ihletett, templomba igyekvő operabarát a zajos piacon találja magát. Csodálat és csalódás furcsa keveréke fogadja az olasz opera szabadtéri fellegvárába ellátogató közép-európai turistát.
Operabemutatók
Amikor tavaly nyáron megtudtam, hogy ismét a Carmen, búnak eresztettem a fejem. Kesselyák győzködött. Ebben a gazdasági helyzetben csak "tutira" lehet menni (a tavalyi, nagyszerű Turandot második előadására már nem telt meg a nézőtér). Kesselyák győzködött, az előadás meggyőzött.
Külföldön
Tavaly ősz óta negyedszer láttam Domingóval a Boccanegrát - Berlin, New York és Milánó után most az angol fővárosban. Ha egy estét kellene kiválasztanom, a londoni lenne. Ám nem csak Domingo miatt. Összességében ez az előadás győzött meg leginkább. Lenyűgözött, elvarázsolt.
Budapesten
Nagyon erősen törekszik a gondolat – nem először fogalmazom meg –: a Liszt Ferenc Kamarazenekar élőben, hangversenyen nekem mindig nagyságrendekkel nyújtott többet, mint felvételről. Most is ez a helyzet.
Külföldön
Svoboda - noha rendezőként is magasan jegyezték - elsősorban mint díszlettervező lett világhírű. Életkora előrehaladtával egyre leegyszerűsítettebb látvánnyal operál, egyre többet hagyatkozva világítási effektusokra. Hasonlót éreztem most Robert Wilsonnál is.
Budapesten
Eschenbach ezen az estén (el)varázsolt: egy tehetséges, ám korántsem kiforrott zenészekből álló együttest ihletett, maradandó emlékű produkcióra sarkallni nem kis teljesítmény. Most pontosan ez történt, hiszen mindhárom, a koncerten elhangzó műben volt valami kis plusz, amiért érdemes koncertre járni.
Operabemutatók
Már tavaly furcsálltam, hogy a frissen játékrendbe iktatott darabra miért kell szinte napra pontosan újból egy évet várni, hiszen a premier és az azt követő előadások egyértelmű sikere mindennél többet mondott.
Operabemutatók
Kerényi Miklós Gábor hosszabb szünet után rendezett újra operát. A Kékszakállú esetében, ahogy ment előre a cselekmény, úgy haladt a rendező értelmezése a konkréttól az elvont irányába, a Gianni Schicchi pedig a papírformának megfelelően lehengerlően szellemes és élvezetes volt.
Budapesten
A Kossuth-díjas művész-tanár 75. születésnapja alkalmából rendezett hangversenyen nemcsak a zenéé volt a "szó" - Balassa Sándor beszélt is a művekről, azok címéről, létrejöttük körülményeiről.
