Con brio (Az Észak-német Rádió Szimfonikus Zenekara)
2010. szeptember 9.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
NDR Szimfonikus Zenekar
Jörg Widmann - klarinét
Christiane Oelze - ének
Vez.: Michael Gielen
WIDMANN: Con brio - koncertnyitány
MOZART: A-dúr klarinétverseny, K.622
MAHLER: IV. szimfónia
Jól indult az idei Mahler-ünnep a Művészetek Palotájában. Egy ötletes zeneszerző és egy lenyűgöző klarinétjátékos (egy személyben), egy kiváló zenekar és egy tiszteletreméltó karmester közös munkájából - és persze Mahler muzsikájából - nem is nagyon születhetett más, mint egy emlékezetesen szép este.
Jörg Widmann Con brio című koncertnyitánya remek bevezetés volt. A darab bennem olyasfajta érzést keltett, mintha egy zajos városban volnék, ahol az első hallásra kaotikusnak tűnő zaj lassanként formát ölt, kirajzolódik a hangok eredete, iránya és célja. Zakatolás, sziszegés, kopogás, csattogás, susogás és egyéb zörejek, amelyek egy város lüktetésében természetes masszává alakulnak. Majd időnként, teljesen váratlanul egy-egy ismerős foszlány jön át a súlyos masszán. Beethoven! És az ember hirtelen boldog lesz. A részlet persze gyorsan eltűnik, folytatódik a zakatolás-csattogás-fújtatás. Aztán újabb ismerős beethoveni taktusok érnek el hozzánk. Ily módon az ismerősség felfedezésének öröme és az ismeretlenség izgalmassága váltakozik, ami lényegében tökéletes élményt nyújt.
Jörg Widmann, amellett, hogy nem elhanyagolható zeneszerző, elképesztően jó klarinétos is. Mégsem elsősorban az egyébként vitathatatlan virtuozitása volt az, amivel meggyőzött. Sokkal inkább csodálatosan finom hangszíne, különlegesen gyöngéd játéka, rendkívüli beszédessége hatott rám. Widmann teljes biztonsággal mozgott, messzemenően benne élt a darab szerkezetében, harmóniavilágában; ez talán zeneszerzőként számára magától értetődő is. Ily módon könnyedén születtek párbeszédek a zenekar tagjaival. Mondanivalóval teli frázisok, végtelenül tudatos dallamformálások tanúi lehettünk.
Kicsit meglepő volt a Widmann-műben nyújtott lenyűgöző teljesítmény után a zenekar kissé unalmas közreműködése a klarinétversenyben. Mozart valószínűleg nem az erősségük. Szerencsére azonban Mahler nagyon is az. Michael Gielen energiatakarékos és maníroktól teljességgel mentes dirigálását pedig tanítani lehetne. A 83 esztendős, tekintélyt parancsoló megjelenéssel bíró karmester szigorú arcvonásai, tökéletesen világos mozdulatai, szemvillantásai és határozott fejbiccentései teljes biztonságot nyújtottak az együttes számára. A zenekar pontosan, tisztán, egységesen szólt. Jó volt látni, ahogy a zenészek figyelnek egymásra, követik a zenei történéseket, együtt élnek, együtt lélegeznek. Az első hegedűs rendkívüli lelkesedése pedig kifejezetten lenyűgözött. Nem állítom, hogy nem lehetne még szenvedélyesebben játszani Mahlert, de úgy érzem, sokkal okosabban, lelkesebben, vagy pláne pontosabban viszont nehéz volna.
Az "okos" szó jutott eszembe Christiane Oelze énekléséről is, ami jelen esetben viszont sajnos nem kizárólag pozitív jelző. A művésznő már a harmadik tételt is a színpadon hallgatta végig, s szemlátomást igyekezett belekerülni a mahleri hangulatba. Éneklése tiszta volt és pontos, de sokkal inkább derűs és intelligens, mint magával ragadó. Számomra kissé kevés volt az énekhang ereje, és a hangszínt is fényesebbre képzelném. Szerencsére Mahler zsenialitásának köszönhetően a negyedik tétel az említett hiányosságok ellenére is nagyon szépen sikerült, s igazán jó érzésekkel, egy emlékezetes este pillanataival gazdagabban indulhattunk haza.
