Fej nélkül és tiszta fejjel (Capuçon és Buniatishvili Saint-Denis-ben)

2010. június 9.
Saint-Denis
Maison d'éducation de la Légion d'honneur

Renaud Capuçon - hegedű
Khatia Buniatishvili - zongora

BARTÓK: 2. szonáta
BRAHMS: 2. szonáta
FRANCK: A-dúr szonáta

Szent Dénes, Párizs (illetve az akkortájt meglehetősen jelentéktelen galliai település, Lutitiae Parisiorum) első püspöke a harmadik században mártírhalált szenvedett. Lefejezték. A legenda szerint Dénes kezébe vette levágott fejét, s még két mérföldet gyalogolt vele, egészen addig a helyig, ahol ma sírhelye áll. Jámborabb források azt is tudni vélik, hogy a hosszú úton mindvégig prédikált, hirdette az igét...

Sírja fölé az ötödik század végén bazilikát építettek, köré apátságot szerveztek. A templom és a kolostor kiemelkedő jelentőségű kultikus hellyé, a francia királyok nekropoliszává vált. Dagobert királytól (605-639) XVIII. Lajosig (1755-1824) mintegy negyven frank/francia uralkodó síremléke előtt tiszteleghetnek itt a látogatók.
A székesegyház történetének kiemelkedő fejezete a Suger apát kezdeményezte szentélyátépítés.
Az 1140 és 1144 között végzett munkálatok során a szentélykörüljáró kilenc kápolnából álló koszorúját - az addig szokásos falak helyett - karcsú oszlopokkal választották el egymástól, így a majdnem földig érő ablakokon beáramló fény szinte az egész templomot bevilágítja. Ahogy maga Suger írta: "...az egész templom fényárban úszhat, mivel a színes ablakokon beözönlő napsugár csordultig tölti szépséggel a templombelsőt". Sok építészeti könyv a Basilique Saint-Denis-t egyenesen az első gótikus katedrálisnak nevezi.

Nekem személy szerint egyik (ha nem "a") legkedvesebb katedrálisom, sok barátomat rábeszéltem már, hogy párizsi látogatásakor szánjon rá kétszer fél órát - az egyébként meglehetősen jelentéktelen elővárosban - a bazilika köré épült Saint-Denis meglátogatására (a 13-as metróval lehet kimenni, s a párizsi városhatár átlépésekor még pótjegyet se kell venni...). Még senki nem panaszkodott, hogy nem érte meg az időt és fáradságot.

Idén júniusban Saint Denis-ben nagyszabású zenei fesztivált rendeznek, ennek egyik szonátaestjén tudtam részt venni. A helyszín ezúttal a város másik nevezetessége, a Francia Becsületrend - Napóleon által alapított - Nevelőintézete volt. Ebbe a különös iskolába a Becsületrend (és 2005 óta a Nemzeti Érdemrend) tagjainak lányai, lányunokái és lánydédunokái nyerhetnek felvételt. Kívülről a bejárati kapu és az azt övező falak sokkal inkább marcona katonák, semmint bájos ifjú leánykák otthonát sejteti. Azért sikerült úgy lefotóznom, hogy a bazilika tornya is rajta legyen a képen...

Az épületet-monstrumot (ne feledjük, a Becsületrendnek több mint százezer tagja van!) hatalmas, szépen ápolt park övezi. Ezúttal is sikerrel jártam, a park egy kis részét kaptam úgy lencsevégre, hogy az alig 50 méterre lévő katedrális oldalfalából is kapjunk egy kis ízelítőt:

Magát a hangversenyt a "zenepavilonban" rendezték, ez a különálló épület "mindössze" kétemeletes, a benne lévő, megkopott eleganciájú színházterem mintegy 600 fő befogadására alkalmas. (A színpad hátterében az alapító Bonaparte, egész alakos olajfestményen - teljes császári pompában. Maradjunk annyiban, hogy ízlés kérdése...)

Az általam meglátogatott koncertet - azonos műsorral - két esete adták elő, mindkétszer telt házzal! Az eredeti tervben Renaud Capuçon partnere Hélene Grimaud lett volna, de ő betegsége miatt minden júniusi fellépését lemondta. Így került helyére a Grúziában született, Ausztriában élő Khatia Buniatishvili. Mivel Lockenhausban már három éve rendszeresen, majd tavaly Pannonhalmán is volt szerencsém hallani ezt a rendkívül tehetséges, nagyon fiatal (idén 23 éves) művésznőt, azok közé tartoztam, akik egyáltalán nem bánták a cserét (annál inkább sajnáltam idén tavasszal, hogy Buniatishvili lemondta budapesti fellépését).

A program Bartók 2. hegedű-zongora szonátájával kezdődött. Ezt a nem túl gyakran hallott Bartók-művet - Capuçon kezdeti bizonytalankodását leszámítva - igazán remek, a gyors részekben elképesztő virtuozitású előadásban hallottuk. A közönség nagyon tartózkodó reagálását tudjuk be - némi jóindulattal - a délutáni hatalmas esőt estére felváltó nagy meleg következtében a teremben kialakult szauna-hatásnak...

Brahms Második szonátája már egyértelműen Capuçoné volt, a középső tételben, az Allegro tranquillo részben - nem tudok jobb kifejezést - énekelni kezdett a kezében a hangszer.

A szünetben felüdítő séta a parkban, az időközben megenyhült levegőn, majd a két művész belekezdett César Franck rengetegszer játszott A-dúr szonátájába. A mű áradó dallamaival, megragadó témáival igazán méltó a népszerűségre. Van azonban egy előadási buktatója: éppen a romantikus érzelmek túlcsordulásának veszélye. Az érzelmek fokozott kiemelése könnyen csap át érzelgősségbe. Másrészről, ha az előadók túlzottan a hideg távolságtartás irányába mozdulnak el, akkor elvész a mű alapvető romantikus szépsége.
Capuçon és Batiashvili előadása tökéletesen az ízlésemnek megfelelő volt: sem forró, sem hideg - egyszerűen tiszta fejjel játszottak. Egyetlen frázist sem öntöttek le szirupos mázzal, de a gyönyörű mű minden szépsége és érzelmi mélysége kirajzolódott emlékezetes tisztaságú előadásukban.

Igazán szép este volt. Csak azon szomorkodtam egy kicsit, hogy másnap, amikor a csodálatos bazilikában Fauré Requiemjét adták elő, én már a hazafelé tartó repülőgépen ültem. De hát - ha szabad a szállóigévé vált riói kikötői szólást kissé átalakítanom -- "az ember nem lehet jelen a világ összes hangversenyén..."