A zene ünnepe a Szent Mihály-templomban
2010. október 1.
Belvárosi Szent Mihály-templom
Adela Misonova - barokk hegedű
Julia Kursawe - barokk cselló
Borsányi Márton - csembaló
STRADELLA: d-moll szonáta
BACH: Olasz koncert, BWV 971
VIVALDI: B-dúr szonáta, RV 46
BACH: h-moll prelúdium és fúga Albinoni témájára, BWV 923, 951
VIVALDI: c-moll szonáta, RV 6
BACH: e-moll szonáta, BWV 1023
A Zene Világnapjának estéjén három nagyszerű fiatal zenészt ismerhettünk meg a Szent Mihály-templomban. Műsoruk gyönyörű válogatás volt olasz szerzők, és Bach olasz stílusban írott darabjaiból.
Egyikük egy barna lány volt, barokk hegedűvel. Minden mozdulata maga a harmónia, minden rezdülése kedvesség és báj, egyszerűen képtelenség nem szeretni. Boldog mosollyal arcán zenél, láthatóan minden pillanatot átél, minden hangot ünnepnek tekint. Adela Misonova hegedűhangjai gyönyörűek. Előadásában a zene értelmes és érzelmes is, de sosem érzelgős, nincsenek túlzások, csak egyszerűség és tehetség. Ráadásul még bámulatos technikája is van, s ha nem is hibátlan minden, az teljesen mindegy. Ha be is csúszik néhány hamis hang, senkit sem érdekel, mert bőven van helyette más: zene. Lenyűgöző.
Volt egy másik, szőke lány is, borostyánszínű barokk csellóval. Nagyon szép és érzékeny, mint egy művészfilm, minden hangot szinte elsirat, az arca csupa szomorúság, amikor kézbe veszi a hangszert. Szinte már sajnálni kellett ezért a nagy érzékenységéért. Bár én inkább azt sajnáltam kicsit, hogy a csellózásán nem hallatszott mindaz, amit a látvány sugallt. Játékát kissé fakó, súlytalan hang, és bizonytalan intonáció jellemezte De valahogy mindez mégis szép volt, és igazán nem tudhatom, hogy csak rossz estét fogott ki, vagy túlságosan lámpalázas természetű a szomorú-szép lány.
És ott ült a csembalónál a fiú, aki valahogyan összefogott mindent, nyugodtan és kedvesen. Bár ez a nyugalom az Olasz koncertnél még nem volt az igazi. Korrekten megszólalt minden hang, átgondolva minden szólam, világosan, szépen, de itt még hiányoltam valami szenvedélyfélét. Ám a Bach-prelúdiumnál minden más lett. Borsányi Márton szárnyalni kezdett, a csembaló pedig úgy szólt, mint az álom.(Egyébként feltűnően szép hangú hangszere van, ritkán hallani ilyet itthon.) Kamarapartnernek sem nagyon lehet jobbat kívánni nála. Mindig figyeli társai rezdüléseit, reagál, mosolyog, bíztat is egy apró mozdulattal, ha kell, egyszóval kiváló muzsikus.
Nagyon hálás vagyok a művészeknek Stradella darabjának előadásáért. A kora barokk canzonához, a szonáta tulajdonképpeni elődjéhez hasonló szerkezetű, különböző tempójú és karakterű részekből álló, egyetlen hosszú tételként megkomponált mű rendkívül izgalmas zene, és azt hiszem, ezen az estén igazán stílushű előadásban hallgathattuk meg.
Az est legizgalmasabb pontja számomra Bach hegedűszonátája volt. Annak is a bevezetője, amiben nem nagyon szoktam mást hallani, mint zaklatott futkosást a hegedű húrjain, hármashangzat-felbontásokat kevés értelemmel. De itt most megállt a levegő Adela Misonova hegedűhangjaitól. Persze az egész produkció nagyszerű volt, de még ha nem is lett volna az, akkor is elmondhatnánk: már azért a néhány másodpercnyi csodáért ott az elején, megérte.
Ez a három tehetséges fiatal művész tehát megünnepelte nekünk a Zene Világnapját, úgy, ahogyan azt kell. Ők hárman a zenéért voltak ott, minden pillanatban azért dolgoztak, hogy a kottába írt hangok a lehető legtökéletesebben szólaljanak meg. Ráadásul mindezt nagy élvezettel és példás alázattal tették. Azt hiszem, jó lesz, ha alaposan eszünkbe véssük a nevüket.
