A János-passió az V. Budapesti Barokk Fesztiválon

2010. szeptember 18.
Belvárosi Szent Mihály-templom

Carmine Celebrat Kórus és Zenekar
Zádori Mária, Bakos Kornélia, Megyesi Zoltán, Kovács István, Mokán László - ének
Vez.: Zimányi István

BACH: János-passió

Már éppen négy esztendeje annak, hogy a Belvárosi Szent Mihály-templomban megrendezték az első Budapesti Barokk Fesztivált. Akkor még nem lehetett előre látni, hogy vajon csak egy hirtelen fellángolásról van-e szó, vagy valódi hagyományteremtés van készülőben. Most, hogy idén szeptember közepén elkezdődött az ötödik Budapesti Barokk Fesztivál, sejthető, hogy a szervezők valóban hosszú távon gondolkodnak.

A műsor igen változatos. Nem csupán a szerzők, hanem az előadók tekintetében is. Korhű és modern hangszereken játszók, amatőr és profi együttesek egyaránt helyet kaptak a palettán.
Az idei rendezvénysorozat negyedik koncertjén - zsúfolásig telt templomban - Bach János-passióját hallgathatta a belvárosi közönség. S a szervezők figyelmességének hála, nem csak hallgathatta, de a szórólapok mellett található német-magyar szövegkönyvből a cselekményt is figyelemmel kísérhette.

Ha röviden kellene véleményt alkotni a koncertről, azt mondanám, nagyon szép esténk volt. De az objektív tudósítás kedvéért nézzük most egy kicsit részletesebben is. A Carmine Celebrat Kórus és Zenekar egy igen lelkes, nagyon szimpatikus együttes. A kórus legnagyobb erényének a tiszta intonációt érzem. A hangminőség nem volt mindig kifogástalan, különösen a magas hangok tűntek időnként fátyolosnak, színtelennek. Kissé zavaró volt a szövegmondás pontatlansága, különösen a sziszegő mássalhangzók esetében.

A zenekar bizonytalan része a hegedűszólam volt, amely bár nagyon szenvedélyesen zenélt, sokszor játszott pontatlanul, és a hangminőségen is lehetne javítani. Esetenként a vibrato visszafogása sem ártott volna meg az egységesebb hangzásképnek. A fafúvókról csak szépeket mondhatok, ahogy a mélyvonósok és a csembalószólam is kiváló volt.
Az összhatás azonban nem sikerült mindig tökéletesre. A kórustételek gyakran estek szét, az is előfordult, hogy a zenekar két oldala sem volt egészen szinkronban. Zimányi István ilyenkor erőteljes, határozott mozdulatokkal rántotta helyre az együttes két oldalát. Valószínűleg egyébként a templom már sokat emlegetett visszhangossága is nehezítette a zenészek dolgát.
Az akusztikának és a kifejezőerőnek is jót tett volna a gazdagabb dinamikai játék, a vonósok esetében a változatosabb vonások, a kórus esetében pedig a már említett pontosabb és markánsabb szövegmondás.

Abban a szerencsében volt részünk, hogy a szólóénekesek mindegyike nagyszerű teljesítményt nyújtott.
Zádori Mária muzikalitásáról már nem nagyon tudok újat mondani. Annak ellenére, hogy a művésznő már túl van azon a koron, amit az énekesnők fénykorának szokás nevezni, kitűnő technikájának köszönhetően ma is az ország vezető barokk énekesei közé tartozik. A kissé már megfogyatkozott hangerőt bőven ellensúlyozza az intonációs pontosság, az érzelmi gazdagság és a zenei intelligencia.

Bakos Kornélia egészen különleges színű alt hangja már nem először nyűgöz le, egyszerűen megunhatatlan ez a mélybársony hangszín. Bízom benne, hogy egyre több karmester, operarendező fedezi majd fel a fiatal énekesnőben rejlő igen ritka kincset. Nem sok hozzá hasonló tehetséggel és tudással rendelkező barokk énekessel büszkélkedhetünk manapság.

Szintén csak jót tudok szólni Megyesi Zoltán teljesítményéről. Éneklése nem csak szép, de okos és érzelemdús is. Az Evangélista nehéz szerepét minden gond nélkül, igen figyelemreméltóan interpretálta.

Jézus szerepében Kovács Istvánt hallottuk, aki szép hang tekintetében nem maradt el kollégái mögött. Talán az izgalom is oka lehetett az időnként túlzásba vitt vibratóinak, összességében viszont éneklése meggyőző, és ami még fontosabb, gyakorta igen megható is volt.