Operabemutatók
Jómagam az elmúlt mintegy két évtizedben négyszer láttam, persze szcenírozva. A Wiener Staatsoperben Carrerasszal és Domingóval a címszerepben, Londonban és New Yorkban Curával – érdekességként: a Met előadásán Domingo dirigált. A MÁO estéje természeténél fogva nem vehette fel a versenyt a fentebb említettekkel, de számomra nagy élmény volt.
Vidéken
Úgy hiszem, a Café Momus történetében még nem fordult elő, hogy egy operaelőadásról szóló beszámolóban nem tüntetjük fel az előadás időpontját, s egyik közreműködő énekest sem említjük nevén. Most ezt kell tennem.
Budapesten
Olyan természetességgel volt jelen a művektől szinte függetlenül a zenélés szabadsága, mint ahogy a fürdőszobában dudorászunk, vagy ahogy gyermekünknek énekelünk. Az élményt elsősorban Joshua Bell személyisége, vezető ereje tette dúsgazdaggá.
Budapesten
A Szent Efrém Kórus be tudta bizonyítani, hogy így, a liturgikus keretekből kiemelve, a koncertszerű előadást is érdemes volt este tízkor kezdeni. Pedig voltak kételyeim: tudom én, hogy vecsernye, a nagypéntek előtti virrasztás és minden, de ha nincs szertartás, akkor mégis mi végre?
Külföldön
Riccardo Drigo A varázsfuvola című opusát 1893-ban mutatták be. Lev Ivanov a darabhoz készült eredeti, konvencionális koreográfiáját Alicia Alonso reinkarnálta, ezt láttam Havannában a Kubai Nemzeti Balettegyüttes estjén.
Budapesten
Az Operaház az idei Húsvétot a már hagyománynak tekinthető Parsifalon kívül egy Mascagni-koncerttel, a Parasztbecsület és a Messa di Gloria előadásával gondolta megünnepelni.
Budapesten
Marc Minkowskit kicsit kívülállónak, túlságosan is energiatakarékosnak találtam. Ugyanakkor sürgette is a zenét, nem hagyva semmi szünetet az egyes tételek között. Volt egyfajta "essünk túl rajta" érzésem ettől.
Budapesten
Lehet, hogy egy karmester felfogása évtizedek és koncertek után változik, de kilépni saját árnyékából nem tud. Vagyis nem várhattunk mást, mint végletekig kiérlelt tudást abból a tárgyból, amelyből valaha kiválóan vizsgázott.
Budapesten
A Messiás első hangjaitól az utolsóig ott visszhangzik fülünkben, vannak bizonyos elképzeléseink arról, mit szeretnénk hallani, igen erősen kell bizonyítania igazát annak a karmesternek, aki egyáltalán vállalkozik előadására: mit miért úgy tesz, ahogy.
Budapesten
Egy-egy hangverseny igen fontos minőségi mércéje az, hogy mennyire „emlékezetes”, most pedig még el sem indultunk, már tuduk, hogy ezt nem fogjuk elfelejteni. Az NFZ szokásos, Bartók-születésnapi hangversenyén mindig ott vagyunk, de hogy március 25-én először ki kelljen ásni az autót és magunkat a hó alól, még sosem fordult elő.
Budapesten
Az első igazi sokkhatás a 12. tétel előadásakor ért, amelyben az Evangélista elmeséli, hogyan fakadt Péter keserves sírásra, miután háromszor tagadta meg Jézust. Ha ott véget ér a koncert, már akkor is azt mondtam volna, ezért megérte idejönni. Na de akkor még hol volt a vége?
Budapesten
Abbado sok pályatársával ellentétben nem keres látványos stiláris megoldásokat, olyasmiket, amik rögvest láttatják, hogy itt valami más, valami egyedi történik. Ellenben ezt az alapot olyan tartalommal képes megtölteni, ami csak rá jellemző, és aligha evilági eredetű.
Budapesten
Giovanni Antonini bár messzire vitte zenekarát a különböző zenei figurák kivitelezésében, nem választott igazán feltűnő, szinte a zeneietlenség tárából kölcsönzött eszközöket, effektusokat.
Budapesten
Amit méltónak és szépnek találtunk, az terjedelmében talán csak kis része az egésznek, de a súlyt és jelentőséget nem így mérik. Ha csak egy-két kórusjelenetért, ha csak az evangélistáért, ha csak a szoprán szólistáért is, de megérte odamennünk.
Budapesten
A helyszín munkatársai hiába tudták, hogy a zenekarnak megvan a maga törzsközönsége, akikkel rendre megtöltik a Társaskört, azt már nem mérték fel, hogy az est szólistája, Rados Ferenc mekkora plusz vonzerőt jelent. Miatta jelentek meg egykori tanítványok, pályatársak, tisztelők, valamint olyan fiatal muzsikusok, akik számára Rados, maga az élő legenda.
Operabemutatók
Az égiek is olvashatnak bennünket, mert Bretz Gábor az idei hat Leporello mellé most megkapta egy előadásra Giovannit is. Az eredmény pedig majdnem fenomenális. Nem eljátssza a címszerepet, hanem egyszerűen megéli azt. Minden mozdulat, gesztus, hangsúly, hangszín egyetlen cél szolgálatában működik: kifejezni a nőhódító lovag jellemét.
Budapesten
Szokatlan volt, hogy a terjedelmesebb szimfónia, Mahler Negyedikje került előre, és a korábban született, szellősebb, kisebb apparátust igénylő Mozart-mű, a Prágai szimfónia előadása maradt szünet utánra. Emellett az Un moto di gioia című koncertária a klasszikus szimfónia – egyébként hiányzó – harmadik tétele helyén szólalt meg.
Külföldön
Két egymást követő este a cseh fővárosban, két, más-más szempontból, de egyaránt emlékezetes előadás – egy Don Giovanni az ősbemutató helyszínén, és egy Aida a Prágai Operában.
Budapesten
A koncepciót követve Bartók összes korszakából játszottak darabokat, zenei műfajok szempontjából is megpróbáltak – amennyire csak lehetett – változatosak lenni. Aki csak két-három koncertre látogatott el, forgatta a füzeteket és megnézte a kiállítást, az is megkaphatta legalább az életmű keresztmetszetének keresztmetszetét.
Budapesten
Fischer, mint a Bartók-maraton művészeti vezetője gesztust gyakorolt azzal, hogy mintegy elismerte Kocsis nélkülözhetetlenségét, Kocsis pedig elfogadta a részvételt egy olyan projektben, ahol az ünnepélyes záróeseményen nem ő vezényli a Kékszakállút...
