Budapesten
Egy olyan, idehaza ritkán hallható vokális kultúra hatása alá kerültünk, ami alapvetően az egész este minőségét meghatározta. A műsor operai része a legnemesebb bel canto jegyében zajlott, majd a Bartók Béla Hangversenyterem gyorsan átalakult Közép-Amerikává, hála a jó hangulatú mexikói zenének és az előadóknak.
Külföldön
Az együttes 1991-ben alakult, jelenleg harmincnégy tagot számlál. A zenészek karmesterük iránti szeretete egyértelműen érezhető – s nem csak olyan külsőségekben nyilvánult meg, mint a bejövetele alatti lábdobogás, hanem az igen magas szintű, koncentrált játékban is.
Budapesten
Mit jelent nekünk Bécs világa, a „bécsi iskola”? Tananyag, vagy zenei életünk és hagyományunk szerves része? Illendő, vagy valódi viszonyulás? Lassan száz év múltán értjük-e már, hogy miben rejlik e zene forradalmisága? – Ezeket kérdezte meghívójában az együttes.
Budapesten
Kifejezetten örültem, hogy a Concertósok olyan műveket választottak aláfestésül, amiket – az egy Pizzicato-polka kivételével – nemhogy gyerekek nem hallhatnak túl sűrűn, de a felnőtteknek szóló koncertprogramokban sem a „Közönségcsalogató” kategóriában találhatunk meg.
Budapesten
Az úgy kezdődött, hogy jól éreztem magam, mert a zenekar jól szólt, a nyitány kellemesen betöltötte a termet. Csak hát, öt perccel később jött Beethoven Hegedűversenye, és sajnos elég hamar elkezdtem unatkozni.
Budapesten
Ha magukat komolyan veszik, és szemmel láthatóan (füllel hallhatóan) komolyan is dolgoznak, akkor a nemzetközi jelentőségbe vetett hitük könnyen lehet a további fejlődéshez szükséges inspiráció forrása, afféle önbeteljesítő jóslat.
Budapesten
Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy minden nehézség nélkül bele tudok helyezkedni a koncert azon hallgatóinak helyzetébe, akiknek ez az egész nem mondott semmit. Akiknek nem volt kapcsolódási pontjuk. Akiknek Bruckner zenéje, és pláne az 5. szimfónia ismeretlen világ, és biztos, hogy nem ezen az estén fognak komolyabban megismerkedni vele. Ők türelmesen ültek, fészkelődtek, beszélgettek, vagy kimentek a templomból.
Külföldön
Tavaly ünnepelte pályakezdésének „hivatalos” 50. évfordulóját, ám most egy harmincéves ember hangját hallhattuk. Olvastam olyan véleményeket, abba kellene hagynia az éneklést, vagy „tepsiben viszik ki”. Legyen így, de majd húsz év múlva, merthogy Domingo egy frázisa vélhetőleg akkor is többet fog érni, mint oly sok mai tenorino egész esti produkciója.
Budapesten
Sokan kísérleteztek, kísérleteznek azzal, hogy szinte a lehetetlent oldják meg: az áriát (az alapdallamot) és 30 variációját úgy szólaltassák meg, hogy egyrészt feltárják a mű gondolati mélységeit, másrészt ne sinkófálják el szórakoztató elemeit. Vagyis fenntartsák a hallgatók érdeklődését mintegy másfél órán keresztül.
Külföldön
Kalaf szerepében a bolgár Kamen Chanev, s „import” volt a Hercegnő is, Madeleine Pascu, Bukarestből. Igazi kosztümös operajátszás, zeneileg nagyon jó – de messze nem makulátlan – előadás.
Budapesten
Őszintén hálás vagyok Vashegyi Györgynek és együtteseinek, amiért mindenszentek estéjét nem a megszokott, jól ismert gyászzenékkel, hanem Händel és Bach két kevésbé népszerű, ám csodálatosan szép darabjával tették emlékezetessé.
Budapesten
Christian Zacharias természetesen nagyszerű zongorista, elég jó karmester, de a magam részéről nem tapasztaltam semmi olyasmit a tevékenységében, amiből arra következtethetnék, hogy kivételesen nagy művészegyéniséggel hozott össze a jó sors.
Közvetítések
Jól felszerelt produkció, gazdag, látványos és semmitmondó. A Viharjelentből csak a vihar hiányzott, a Tűzkórusból csak a lobogás. Persze mindig mindenki jó helyen állt, a szerepnek megfelelően viselkedett, odanézett, akire kellett, ott jött be és ment ki, ahol a szerzők azt elképzelték. Ilyen a jó rendezés a Metben.
Vidéken
A címszerepet ismét Eduardo Aladrén énekelte. Madeleine – Miksch Adrienn. Fényévnyivel jobb, mint a versenyszerepes francia szoprán. A gyengélkedő Pál Tamás helyett Gyüdi Sándor dirigált. Olasz operában most győzött meg először.
Budapesten
Korábban úgy hittem, hogy Beethoven késői műve nem tartozik a könnyebben befogadható darabok közé. Megalomán hangtömeg, amolyan massza, amiből fárasztóan hiányzik az antiklimax. Kórus legyen, aki elénekli, karmester a talpán, aki elvezényli és közönség a fenekén, aki végigüli.
Budapesten
Summáját írom a dicső egri viadalra történt megemléközésnek, mely megtartaték Helén valamint Heléna napján, jó Lakatos György vezetésivel, ki ha mikor nem dzsopatánkodik, hírneves fagottosaként a hazának keresi meg a nádravalót.
Vidéken
Kettős jelentőséggel bírt ez a mintegy háromnegyedórás koncert: ha valaki nem tudta/akarta megnézni az Armel Operafesztivál valamennyi előadását, legalább impressziót kaphatott az ott előadott darabokról – s persze ismét hallhatta verseny döntőseit (ahogy a nemzetközi zsűri is, döntésük előtt utoljára).
Operabemutatók
Anno két tenorista szegedi fellépése kapcsán is megjósoltam a világkarriert. Eduardo Aladrén (Chénier) esetében nem merném megkockáztatni ugyanezt, de szívesen meghallgatnám más szerepekben is, oly tenorínséges időket élünk.
Operabemutatók
Van abban némi izgalom, ahogy az Operaház vezetése próbált valami újdonsággal előállni, jelen esetben egy operát még sosem rendezett rendezővel. És Szűcs Gábor bevetett apait-anyait. Ami a modern operarendezés területén egyáltalán az elmúlt néhány évtizedben megjelent, abból szinte mindből találunk mutatóban valamit. Valahol itt a gond is, a kevesebb akár több is lehetett volna.
Budapesten
A formailag és tartalmilag rendhagyó program a ház névadójához is köthető, hiszen Bartók nagyon tisztelte Beethovent, szívesen játszotta is, míg Poulenc és Sosztakovics, ha némi különbséggel is, de a magyar komponista kortársa volt.
