Az utolsó megmérettetés (Az Armel Operaverseny döntőseinek hangversenye)

2012. október 15.
Szeged
Korzó Zeneház

Kettős jelentőséggel bírt ez a mintegy háromnegyedórás koncert: ha valaki nem tudta/akarta megnézni az Armel Operafesztivál valamennyi előadását, legalább impressziót kaphatott az ott előadott darabokról – s persze ismét hallhatta az Operaverseny döntőseit (ahogy a nemzetközi zsűri is, döntésük előtt utoljára).

Giordano Andrea Chénier című operájából elsőként a címszereplő I. felvonásbeli áriája hangzott el, Eduardo Aladrén előadásában. A hang talán még jobban szólt, mint az október 6-i premieren, tény, a tenorista éneklésében akad némi monotónia és forszírozás, de a mai tenorínséges időkben ez a matéria is megbecsülendő.
Ugyanakkor Leila Zlassi (Chénier – Maddalena) nem tudta hozni a bemutatón nyújtott formáját, most feltűnt a hang lebegése, és terhelés alatti kemény, kellemetlen színe is.

Ha William Mayer Haláleset a családban című operája egészében oly lapos, és invenció nélküli, mint a koncerten elhangzott ária, sajnálom azokat, akik az előadást végigszenvedték. Ária helyett talán inkább a deklamáció szót használnám, ez alapján Philippe Brocard vokális képességeit nem tudtam megítélni.

Philip Glass hírnevét sem igazolja operájának, A fegyencgyarmaton című műnek itt felhangzott áriája, Jiři Hájek tolmácsolásában – „tizenháromegytucat” bariton.

Zeneileg érdekesebbnek tűnt a címszereplő áriája Aleksandra Vrebalov Mileva című operájából. A grúz Victoria Markaryan szopránja a magasban szépen nyílik, de összességében mégis egyfajta fátyolozottság jellemzi.
Ebben az opusban Dan Popescu szerepe nem kap áriát, így a román basszista két más darabot énekelhetett, egyet Kurt Weiltől és a La calunniát. Oktávnyi terjedelmű, mélység és magasság nélküli, de szép hang az övé, kifejező mimikával. Remélhetőleg estére szólnak neki, hogy a zakójából ne lógjon ki a mosócédula.

Az utolsó darab Roland Baumgartner Mária Teréziájából volt (rossz Richard Strauss-epigon), a császárnő szerepében Haris Nadin – légvédelmi szirénahang.

A motyogós konferanszié elmulasztotta közölni a remek zongorakísérő nevét, legalább itt álljon: Kerényi Mariann.

Mind női, mind férfi kategóriában díjat hirdetnek. A zsűri döntését a hangi teljesítmények mellett nyilván a színészi játék, a személyes kisugárzás is befolyásolja majd – utóbbiaktól eltekintve én a tenoristát hoznám ki győztesnek, míg a hölgyeknél nem adnám ki az első díjat.

Zwei Seelen in meiner Brust – úgy tűnik, az idei Armel Operafesztivál és Verseny sem kompozíciók, sem énekesek vonatkozásában nem hozott relevációt. Ugyanakkor nem lehet eléggé hangsúlyozni jelentőségét, persze a remek szervezést is, a míves programfüzetet, a számos, igen érdekes kísérő programot (így például Jakupcsek Gabriella beszélgetését Vágó Istvánnal, ahol ugyan az operáról esett a legkevesebb szó, de egyórás szellemi pezsgőfürdőben részesülhettünk).

Manapság, amikor a világ operaházai (is) gazdasági gondokkal küszködnek, amikor sorra zárják be a kis olasz színházakat, amikor Prágában a Státny Opera és a Národni Divaldo összevonására kerül sor, amikor problémák vannak a Brünni Operával, csak szuperlatívuszokban lehet szólni e rendezvénysorozatról.
Legyen még sokáig így.