Lent a völgyben (Leila Pfister és Polgár Judit az Óbudai Társaskörben)

2013. január 11.
Óbudai Társaskör

Leila Pfister – ének
Polgár Judit – zongora

GRIEG, SIBELIUS, BRAHMS, KODÁLY, DVOŘÁK dalai

Idejét sem tudom, mikor voltam dalesten utoljára. Bizonyára az én hibám is, egyszer szervezési okok miatt maradtam le egy világsztárról, lehet mentséget találni bőven. De az is biztos, nem mindennapi tétel a koncertmenüben egy dalest, aminek szintén meglehetnek az okai és jól megindokolható kifogásai egyaránt.

A Társaskör nagyterme pedig kifejezetten alkalmas helyszín dalestnek, sőt, úgy tűnt, ez a hangverseny kifejezetten ide lett kitalálva. Másképpen: olyan otthonossá tette a Leila Pfister és Polgár Judit által előadott zene – nyilván ebben előadói érdemeik elsődleges szerepet játszottak –, hogy akkor és ott ezt éreztem.

Pedig nem történt semmi különös, a két ifjú hölgy azt tette, amit jól tudnak, és ezért tán kötelességük is csinálni; zongorakíséretes dalokat adtak elő. Öt zeneszerzőt választottak ki, az ő műveiken keresztül engedtek bepillantást hazájuk zenei világába. Valóban, mind az ötöt emblematikus „nemzeti” komponistának tartjuk, persze, hogy néhány dalból ez kiderül-e, csak azért, mert azok eredeti nyelveken hangoznak el, kérdéses. Illetve Dvořák Cigánydalai német nyelven szóltak, így nem is igazán illettek a sorba.

De nem is hiszem, hogy a koncepció annyira fontos lett volna. A svájci énekesnő már az első dalokban bizonyította rátermettségét. Mezzoszopránja kiegyenlített volt, enyhe vibratóval, amely mindvégig egyenletes, kulturált maradt. Mély hangjai sötétek, erőteljesek voltak. És bizony nehéz ott állni a zongora előtt és mindenféle figyelemelvonó segédeszköz, hangszer, kottaálványnélkül szembenézni a közönséggel. Pfister tudott úgy megjelenni ott, és úgy megjelenítenie a dalokat, hogy nem tűnt elveszettnek, ugyanakkor nem játszotta túl magát.

Annyit engedett a színészi játéknak, amennyi feltétlenül szükséges volt. Mert hangjával ki tudta fejezni, mondjuk, a szerelmes ifjú lány(ok) örömét, bánatát. Dalokat énekelt zongorakísérettel, ez egy műfaj, ezen belül tudta, milyen eszköz mire való, azt is, a szöveg fontos, ez látható volt abból az igyekezetből, amit a Kodály-dalokra fordított. A szokásos hibái megvoltak, rövid mássalhangzók ott, ahol hosszúk kellenek, itt-ott megbicsakló hangsúlyok. De amit a zenében hordoz például A csitári hegyek alatt, azt igenis sikerült érzékletesen bemutatnia.

És ezen az estén nem egyszerűen „méltó partnere”, hanem valódi társa volt Polgár Judit. A Társaskör zongorája nem élvonalbeli hangszer, némileg tompán szólt, ezzel együtt a zongorista érzékenyen működött együtt a magabiztos énekesnővel. Nem külsődleges jelekkel kommunikáltak, mélyebb zenei egyetértésből származhatott, hogy nagyon összeszokott párosnak tűntek. A rövidebb második részben azért szívesen hallottunk volna egy szólózongora-darabot vagy a Kodály- vagy a Dvořák-dalokhoz kapcsolódóan. De ettől függetlenül, szükség van ilyen estekre is.