„Mink már összetanultunk” (A Concerto Budapest családi koncertje a Tüskevár alapján)

2012. december 2.
Magyar Nemzeti Múzeum

Tüskevár – barátság és csuka
(Dzsopatán és Gásztonfild – II. előadás)
Családi koncert a Concerto Budapest szervezésében

*

   Kedves Bütyök!

   Gondolom, meglepődsz, hogy ünnepek előtt írok, és nem üdvözlőlapot, hanem levelet küldök. De nem tehetek róla, ezt mielőbb el kell mesélnem. Képzeld, olyan eseményen jártam, ahol rólunk volt szó! Azt tudom, hogy számodra is felejthetetlen a berekben töltött idő, s azt is, hogy István bácsi megírta a történetünket (kötelező olvasmány – hitted volna ezt akkor?), sőt, nemrég másodjára is filmet készítettek a könyvből – de, hogy már a komolyzenészeket is érdekli az a nyár, arra álmomban sem gondoltam.

   Márpedig így van, a Concerto Budapest ifjúsági koncertjén a mi történetünk volt a téma. Ez a zenekar azt csinálja idén ebben a koncertsorozatában (majd elfelejtettem: Dzsopatán és Gásztonfild a címe a sorozatnak), hogy ismert ifjúsági regények köré építi az előadásait: a Nemzeti Múzeum dísztermében a muzsikusok Lakatos György irányításával alaposan feldolgozzák az adott olvasmányt. De nemcsak felidézik annak cselekményét, hanem megpróbálnak asszociatív módon hozzákeresni klasszikus zeneműveket is. Na, jó, hozzáteszem, mielőtt félreérthető lennék, hogy természetesen nem ők dolgozzák fel a könyvet, ők csak zenélnek, és persze Lakatos egyben műsorvezető is, és ő csak kérdezz-felelek módszerrel veszi végig a történteket, és a közönség felel (de nem ám csak a gyerekek, hanem a felnőttek is beszállnak). És olyan figyelemmel vannak, hogy attól Kengyelt elfogná a sárga irigység.

   Azt nem is mondtam még, hogy Gyuri bácsi két kézzel szórja az ajándékokat. Aki jól válaszol, az minimum cukrot-csokit kap, de lehet nyerni mindenfélét – most figyelj! –, ami kapcsolatban van a történettel, kutyaeledeltől horgászújságig. Előbbit például az kapta, aki megmondta, hogyan hívták Gergő bácsi kutyáját, utóbbit egy apuka, aki beszállt a halfajták sorolásába – már nem emlékszem, melyiket mondta, de jobban járt, mint az, aki a csukát, mert az, ha jól láttam, kapott egy képet Csuka Mónikáról… (Persze év végi számtan ötösért nyaralást itt nem lehetett nyerni…)

   Ja, és képzeld, aki emlékezett a te nevedre (nem arra, hogy Pondoray Béla), az meg egy göcsörtös fahusángot nyert (érted: Bütyök…).

   Na de ez még csak a játékrésze, emellett ott volt a zene. Azt már mondtam (mondtam? visszaolvastam: igen, mondtam...), hogy ott annak a zenészek is, de csak részben, most a rézfúvósok meg egy hárfás hölgy, megy egy üstdobos, és a Magyar Állami Operaházból Sárkány Kázmér énekes, és a nagy játék közben, szünetként, pihentetésként, elgondolkodtatásként a berekkel, a vízzel kapcsolatos zenéket játszottak. Bachtól egy rákkánont (érted: rák!...), részletet Händel Vízi zenéjéből, volt Ravel is, a Jeux d’eau, aztán a Hattyú, meg pecázós darabok Satie-től. (Kint zuhogott, bent csobogott, kész csoda, hogy nem pisilt be senki.) Meg népdalok: Kis kacsa, Hej halászok, Ó mely sok hal – emlékszel, mennyire kínos volt ezekből felelni énekórákon?

   Na, szóval jó volt, te is élvezted volna. Azt meg mondanom sem kell, az öreg Matula mennyire örült volna, hogy itt egy rakás kisgyerek, akik igaz ugyan, hogy hamarosan olyasmiket mondanak majd anyanyelvi szinten, hogy A2DP Bluetooth támogatás, meg senior key account manager, de most még tudják, vagy inkább megérzik, mi volt olyan varázslatos a Kis-Balatonnál. Vagy bárhol a városon túl. És lehet, hogy később nem lesz lehetőségük, vagy kedvük, hogy komolyzenét hallgassanak, de most még legalább az esélyt megkapták, hogy ismerkedjenek vele.

   Elég zavaros voltam? (Ne, légy szíves ne is emlegesd, hányas voltam fogalmazásból!)

   Remélem, jól vagytok Katóval.

   Írok majd karácsonykor is. Még az is lehet, hogy két ünnep között leugrunk hozzátok, ha járhatóak lesznek felétek az utak (csak nekem van az a kényszerképzetem, hogy nagy havazásokkor a híradók mindig Zalát mutatják?).

   Üdvözöl

   Tutajos