Feltűnő, hogy a legnagyobb lemezcégek milyen kiemelten foglalkoznak a Bartók-kvartettekkel. A legtöbb felvétel magyar (vagy exmagyar) csapatokhoz kötődik, de a legismertebb külföldi együttesek mind igyekeztek rögzíteni e műveket. Az Alban Berg Quartett 1987-es felvétele évekig a kamarazenei vásárlási toplisták élén állt. Most ezt a felvételt adják újra közre.

Valamennyiünknek vannak olyan napjai, amikor a vilábgól ki lehet kergetni egy etalonnak számító Bach felvétellel, vagy egy tökéletes, ám végeérhetetlen romantikus szimfónia lenyűgöző előadásával. Akkor valami könnyebb kell...

Amikor az egyszerű zenehallgató zavarba jön a számára értelmetlen kakofónia hallatán, de szégyelli bevallani, vagy nem akarja megbántani a szerzőt, akkor szokta mondani: \"érdekes!\".

Igazán érdekes lemez, érdemes rászánni egy kis időt, hogy legalább néhány vonósnégyese erejéig megismerjük Friedrich Ernst Fesca, egy méltatlanul elfeledett mester könnyed, lírai, unalmasnak egyáltalán nem mondható muzsikáját.

Az ötlet díjazandó: írásos és tárgyi emlékek, régészeti-történettudományi tanulmányok alapján bemutatni a pengetős hangszerek jelenlétét, szerepét a magyarság kulturális, társadalmi életében. A baj ott kezdődik, amikor a szerzőt nem az ismeretterjesztés és az objektív tájékoztatás igénye hajtja, hanem a küldetéstudat hevíti.

A Bach-interpretációk \"színes\" világában nem árt néha egy-egy kijózanító \"fekete-fehér filmkocka\", s ez a Trevor Pinnock által jegyzett, 1979-ben illetve 80-ban készült felvétel ilyen.

A Warner legújabb, a centenárium ürügyén megjelent lemezén Leila Josefowicz játssza Sosztakovics első hegedűversenyét és hegedűszonátáját. Két karakteres, markáns, pokolian nehéz darabot.

Bár csak egy válogatás jelent meg most, s kósza pletykákból tudni lehet, hogy készül az összkiadás, javaslom: ne várjanak addig. E felvétel is komplett élményt nyújt, élvezzék minél előbb!

A csaknem négy évtizede működő énekegyüttes nemrég megjelent (első!) DVD-jén végignézhetünk egy igen változatos összeállítású koncertet, emellett nyomon követhetjük egy nem mindennapi stúdiófelvétel munkálatait is, mindezt turné életképekkel, műismertetésekkel és rengeteg nyilatkozattal tarkítva.

A félelmetes tempó ellenére minden hang teljes részletességgel rajzolódik ki előttünk. Nem a felfogóképességünk gyorsul Berezovszkijhoz. Ő tálalja a dolgokat úgy, hogy könnyen felfoghatjuk azokat.

Pancho Vladigerov olyan komponistákat élt túl, nem is kevéssel, mint Bartók, Schönberg, Berg, vagy Webern, de zenéjén - e lemez alapján - mindez nem nagyon érezhető.

Nagyon tanulságos egy ilyen - muzeálisnak is mondható - lemezt meghallgatni, ugyanis hiába volt Furtwängler idejében más az uralkodó ízlés, a felcsendülő zene minden \"ódivatúsága\" ellenére hat.

Ilyen szellemes, igényes, kacagtató balettburleszket nem minden nap láthat az ember. A balett hagyományos elemeinek szépségét hol egy kacska lábtartás, hol egy esetlen mozdulat rontja el. A táncosok láthatóan élvezik, hogy az éveken át gyakorolt, tökéletes mozdulatok itt az újfajta koncepció jegyében elronthatók.

Günther Herbig úgy olvassa a partitúrát, mintha az tőről metszett \"abszolút zene\" volna; a háborús borzalmak víziójának csak a képzeletünk enged utat, a mű ezen megszólalása nem.

A 16 évesen már nemzetközi versenyt nyert, az elmúlt években a világ számos nagyhírű zenekarával fellépő Ilya Gringolts hibátlanul, mondhatni ördöngösen, gyönyörű hangon hegedül.

Az, hogy a \"szalonmodern\" felfogásban színpadra állított előadás képileg rendkívül élvezetes és élményszerű benyomást kelt, a film rendezőjének, Brian Large-nak köszönhető. De, tegyük a szívünkre a kezünket: miért is veszi meg egy operabarát ezt a DVD-t? Hát persze: Edita Gruberova miatt - aki jön, lát, és győz.

Louis Spohrt Paganini mellett a korszak legnagyobb hegedűsének tartották. Emellett korának kiemelkedő pedagógus egyénisége volt, s zenéje kiváló mesterségbeli tudásról árulkodik.

Levine remekel, nagyobb szereposztási tévedésről sem beszélhetünk, és mégis: a csoda elmarad. Úgy foglalhatnánk össze a dolgot, hogy mindenki már egy kissé későn kapta meg a szerepet, és a produkció közepesnél jobb színvonalát nem annyira az énekesek aktuális hangi állapota, mint inkább művészi nagysága biztosítja.

Leonardo, a húzónév (The Da Vinci Collection)

Válogatásalbum, hangzatos címmel - már húzzuk is a szánkat, ami valahol érthető. De azért nézzük csak: Dufay, Josquin, Tallis / Hilliard Ensemble, Taverner Choir. Nem egy kispados csapat.

Wilhelm Ramsöe a rézfúvós kvartettekben sikerrel egyesítette a vonósnégyes műfaját, a promenádkoncertek hangulatát és a 30-35 tagú orosz kürtegyüttesek hangzásvilágát.