A nőcsábász Igor szerelme Stan és Pan köntösében (Pulcinella / Basler Ballett)

SZTRAVINSZKIJ: Pulcinella
Pulcinella: Sheldon Schwartz
Pimpinella: Amanda Bennett
Rosetta: Loya Molloy
Prudenza: Shauna Wagner
Furbo: Ralf Beyer
Caviello: Otto Ris
Florindo: Maurice Choukrane

Basler Ballett (balettmester: Peter Appel)
Koreográfia: Heinz Spoerli

Yvonne Kenny - szoprán
Robert Tear - tenor
Robert Lloyd - basszus

Academy of St Martin in the Fields
Sir Neville Marriner

Universal / Deutsche Grammophon
00440 073 4242

Messzire kell visszanyúlnunk az alapokat illetően. Pulcinella nem más, mint a XVI. század végén rendkívül népszerű, rögtönzött burleszkszerű vígjáték, a commedia dell’arte egyik karaktertípusa.
A nőcsábász szerepköre mellett ehhez a figurához tartoztak az iszákos tolvaj jellemvonásai is. Hősünk ráadásul lusta, az élet élvezetén és a bajkeverésen kívül nem sok minden érdekli. Az őt alakító színész rendszerint fehér jelmezben, fekete, hegyes orrú álarcban jelent meg a színpadon.

Ezek a lazán összefércelt komikus darabok először Gyagilev figyelmét vonták magukra. Ő volt az, aki rábeszélte Sztravinszkijt, hogy a legendás olasz dzsigoló történetének színpadi változatához hangszerelje meg Pergolesi zenéjét.
Sztravinszkij a kezdeti habozás után Gyagilev és Picasso személyes varázsának hatására ráállt a dologra.

Picassóval nem is volt semmi baj a továbbiakban sem. A legnagyobb egyetértésben készítették fül és szem számára a produkciót. Gyagilev azonban nem egészen azt kapta, amit elképzelt. A javarészt általa felkutatott Pergolesi-darabokat ugyanis Sztravinszkij a hangszerelés során nem kezelte érinthetetlen tabukként. Bizony bele-belenyúlt a harmóniákba, a ritmusba, változtatott a tempón, a karakteren. A zenék ugyan felismerhetőek, de - a szereplőkhöz hasonlóan - álarcba bújtak ők is. Stílusos hangszerelés helyett új művet alkotott, amely az 1920-as bemutatón - a párizsi közönség humorérzékét dicsérve - sikert aratott.
S ha a publikum tapsol, ugyan kit érdekel, hogy a kritikusok Gyagilevvel értettek egyet?
Sztravinszkijt biztosan nem, hiszen egyetlen találó mondattal helyretette a klasszikusok védelméért síkraszállt társaságot: \"Ti csak tisztelitek - de én szeretem őket\". S a zenéket hallgatva még hozzátehetjük: nemcsak szerette, hanem értette is őket.

Az alkotók merészsége természetesen nagy terhet ró az utókorra is. Nem lehet szokványosan, unalmasan nyúlni egy ilyen nagy port kavart, s ily módon jelentőssé vált darabhoz.
A zene nyilván adott. Sztravinszkij hangjain, instrukcióin nem lehet változtatni. De a látvány, a díszlet, a ruhák, a koreográfia szabad préda.
A zenéhez igazodva a hagyományos elemekre támaszkodva kell apró torzításokkal egy merőben új, szarkasztikus burleszket alkotni.

Bocsássanak meg ezért a részletes ismertetőért, de mivel a DVD-hez nem tartozik booklet, talán nem baj, ha mi magunk foglaljuk össze az igazi műélvezethez szükséges előismereteket.

Merthogy élvezetben lesz részünk, annyi bizonyos. Már csak azért is, mert 40 percnyi szellemes, igényes, kacagtató balettburleszket nem minden nap láthat az ember. Körülbelül úgy képzeljék el, mint annakidején Stan és Pan filmjeit. A szereplők finomkodó mozdulatok kíséretében rohangásznak le s fel, váltva üldözik egymást, a kavalkád néha tömegjelenetekbe, néha fura álomképekbe torkollik. Így gúnyolják a barokk viharos, patetikus, stilizált formában megjelenő érzelmeit.
Azok közül is az egyik legnemesebb, a szerelem kerül pellengérre. A kedves, találó poénok azonban inkább csak a túlzott szentimentalizmusra irányulnak, az őszinte érzéseket békén hagyják.
Ettől zseniális a mű és az előadás.

Kicsit mindenki bábszerűen mozog. A balett hagyományos elemeinek szépségét hol egy kacska lábtartás, hol egy esetlen mozdulat rontja el. A táncosok láthatóan élvezik, hogy az éveken át gyakorolt, tökéletes mozdulatok itt az újfajta koncepció jegyében elronthatók. Az énekesekről, a zenekarról ugyanez mondható el. Mindannyian szakmájuk mesterei, s így könnyedén alkalmazkodnak az összhatás létrejöttéhez szükséges kis gellerekhez.

Különösen jól fognak szórakozni, akik énektanulmányaik során túlestek Pergolesi Se tu m’ami c. darabján, vagy pozanosként megtanulták az elnyűhetetlen Sinfoniát.
De ajánlom mindenkinek, aki egy forró nyári estén magvas zenei gondolatok helyett inkább egy kis humorra vágyik!