Budapesten
A csata a barokk zenei praxis követői és ellenzői között valaha szinte vérre ment. A résztvevők mára sokat szelídültek, Spányi Miklós saját bevallása szerint is sokkal megengedőbb bizonyos kérdésekben. Legutóbbi hangversenye is ezt bizonyította.
Operabemutatók
Puccini partitúrái rendezői példányként is értelmezhetők, csak tudni kell olvasni hozzájuk. Anger Ferenc rendező most tudott, A köpenyben különösen.
Budapesten
A határok feszegetése persze az előítéletek letörésére is alkalmas, illetve félre kell tennünk azokat, hiszen tudjuk, aki ma érvényesülni akar az erős versenyben, annak lehet, tényleg meg kell tudnia egyetlen estén birkóznia a teljes Bach sorozattal, és miért ne következhetne Beethoven szonáta, tangó, Beethoven szonáta egymás után? Főleg, ha a zongorista argentin (bár ma Németországban él és dolgozik)
Budapesten
Folyik a harc a közönségért, és sokan talán még nemtelennek nevezhető eszközöket is hajlandóak bevetni. De a legjobb, ha a zenéért maga a legnemesebb zene áll ki: Kocsis – és akikkel együttműködik – ebben nem ismernek megalkuvást.
Vidéken
Gregor József születésének 75. és a Szegedi Operabarátok Egyesülete megalakulásának 25. évfordulója alkalmából operagála volt Szegeden. Hangverseny, számos kitüntetéssel...
Budapesten
Előítéletnek nem nevezném, de valamelyest gyanakodtam. Neuhold sokat foglalkoztatott karmester, nagyon szép repertoárral és korábban járt már nálunk is, de én nem ismertem. Természetesen ez még nem jelent semmit, csak szeretném azt hinni, hogy legalább hallomásból ismerem azt a néhány karmester nagyságot, aki tud igazán lassú és szép hatodik tételt vezényelni - mert az az igazi feladat!
Operabemutatók
Erwin Schrott és Kolonits Klára külön játéka bizonyította, hogy Don Giovanni most, talán először akadt méltó ellenfelére, s hogy bukását pontosan az okozza, hogy úgy jutott el az utolsó asszonyig, hogy azt nem, vagy csak későn ismerte fel.
Operabemutatók
A Poppea – a többi korszakos Monteverdi műhöz hasonlóan – ritka vendég hangversenytermeinkben, színházainkban. A MűPa három estés szériája komoly erőket tudott felvonultatni azért, hogy egy olyan operát élvezhessünk a színpadon is, amely a műfaj egyik alapdarabja.
Operabemutatók
Pjotr Iljics Csajkovszkij kifogyhatatlanul invenciózus, szellemes, hol derűs, hol drámai balettzenéje a romantikus zeneirodalom egyik csúcsa, hangversenyen vagy lemezről hallgatva is élvezetes szórakozás. Értékével adekvát előadásban – egy európai főváros nagy múltú operaházában ez jogos igény – katartikus élmény lehetősége.
Operabemutatók
Lukács Gyöngyi, ha jól emlékszem, 1989/90 táján állt be a címszerepbe, s eszerint – bármily meghökkentő is – cirka negyedszázada viseli Floria Tosca varázslatos kosztümjeit, ami már önmagában is meggyőző teljesítmény.
Operabemutatók
Káel Csaba rendezése nem okoz nagy lelki megrázkódtatást, de sajnos bosszantóan elmegy bizonyos lehetőségek mellett. Elsősorban a jellemek pontos kibontását hiányolom. Hősei túlságosan hétköznapiak, nincs meg a bibliai történet által viselt súlyuk, látszólag céltalanul lebegnek az űrben.
Operabemutatók
Čapek drámájának megzenésítése, színpadra állítása nem könnyű feladat. Úgy érzem, ez Pozsonyban Peter Konwitschnynak maradéktalanul sikerült – modern felfogásban, de tartózkodva a rá időnként jellemző excentritástól...
Operabemutatók
Sajnos (immár az Operaház hagyománya jegyében) az opera nyitánya szcenírozott. Nem a darab zenei világába és atmoszférájába vezeti be a nézőt, hanem a cselekménybe. Sába királynője és Asszád első találkozását, mintegy titokzatos és mágikus élményt, a mű alkotói valószínűleg nem a hasukra ütve, hanem dramaturgiai megfontolásból és érzékkel bízták Asszád elbeszélésére.
Budapesten
Barokk zenekarként határozza meg magát a wroclawi együttes, noha Chopin estjükből kiderült (és ahogy honlapjukon isjelzik), jóval későbbre, egészen a romantika kezdetéig is elmerészkednek a zenetörténetben - ami több kérdést is felvet...
Budapesten
Ahogy öregszik az ember, a két karácsony közötti idő úgy tűnik egyre rövidebbnek. De bármennyire is rövid lett egy év, így november felé már lemerülnek az akkumulátorok, fogytán az energia, testi és lelki egyaránt, és nincs jobb alkalom legalább időleges feltöltésükre, mint részt venni egy nagy zeneszerző gyászmiséjének misztériumában.
Operabemutatók
Nemrég mindenféle egyéb okból jártam Kassán, szóval teljesen véletlenül tudtam meg, hogy az ottani Nemzeti Színház társulata - a többé kevésbé szokásos Verdi és Puccini repertoár mellett - játssza a Karmeliták párbeszédeit…
Szerintem nem is tudják elképzelni, hogy mennyi fejtörést okoztak nekem ezzel
Operabemutatók
Sokat gondolkodtam azon, hogyan alakul át egy-egy zene elfogadottsága, értékrendje.
Mozart divertimentói a maguk korában igazi „szórakoztatózenék” voltak, ma a Bécsi, vagy Berlini Filharmonikusok játsszák őket.
Operabemutatók
Az énekesek remekül, operai sablonok nélkül mozognak az előadásban. Nagypocakú férfi nincs benne, az egyetlen termetesebb hölgy alkata teljes mértékig a dráma szolgálatába van fogva.
Operabemutatók
Amikor először hallhattunk a MűPában hangversenyeket, kezdett elterjedni az a szóbeszéd, hogy tényleg jó a hangversenyterem akusztikája, minden pianisszimó szépen érvényesül, de a fortisszimó „nem az igazi”, ezt a hatalmas légteret egyszerűen nem lehet elegendő hanggal megtölteni. Azóta elég tapasztalatot gyűjthettem, és állítom, hogy a csúcs-együttesek azért boldogulnak a feladattal.
Operabemutatók
A díszlettel csak egy bajom van igazán, de az nagy. Szinte bármely komorabb operát előadhatjuk benne, az Orfeusz és Euridikétől a Rigolettóig, A walkűrtől a Manon Lescautig, a Wozzecktől A kékszakállú herceg váráig. Nincs benne semmi, ami kizárólag az Otellóé lenne.

















