Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Nem tiszta barokk (Tiszta barokk I. - Spányi Miklós és a Concerto Armonico Budapest)

2015-12-27 12:45:13 -vape-

Spányi Miklós 2015. december 22.
Zeneakadémia, Nagyterem

Spányi Miklós G-dúr szvit
Händel Imeneo – részletek
Bach a-moll hármasverseny

Megyesi Schwartz Lúcia mezzoszoprán
Megyesi Zoltán tenor
Bálint János fuvola
Szűts Péter hegedű

Concerto Armonico
Művészeti vezető, csembaló: Spányi Miklós

Az elmúlt években akadt néhány barokk zenei hangverseny prominens hazai előadókkal, amelyekről végül nem írtam beszámolót. Modern vagy eredeti hangszeres, de közös volt bennük, hogy olyan hiányosságokat mutattak az előadók, amiket évtizedekkel azután, hogy az évszázadokkal ezelőtti zenék új felfogású előadása polgárjogot nyert a világ legkitüntetettebb hangversenytermeiben is, elfogadhatatlanok voltak számomra.

Nehezen tudtam tolerálni zenekar címen megjelenő 2-3 hegedűst vagy akár többet, akik a zenekari hangzásból csírájában sem mutattak semmit. Nem tudtam magyarázatot találni arra, hogy valaki miért nem hajlandó semmit, de semmit tudomásul venni abból, amit az elmúlt évtizedekben a zenetudomány, igen a zenetudomány, és nem néhány extravagáns régizenész, feltárt abból, hogyan is kell kinéznie például egy bizonyos barokk tánctételnek. Ilyeneken persze nem feltétlenül agyal egy hangversenyen az ember, de ha ettől kifejezetten érdektelenné, értsd, unalmassá válik egy szvit …

Nehéz lett volna ezekről megértéssel (vagy akár megértés nélkül) írni, hiszen lehet felmentő érveket találni, ha nagyon akarunk, de éppen az a kb. fél évszázad, ami a polgárjog elnyerése óta eltelt, ezeket okafogyottá tette. A kísérletezés korszakának igenis vége, nem számíthat elnézésre bizonyos hiányosságokat mutató régizenei előadás, akkor sem, ha bizonyos elemei akár feltűnően jónak is mondhatók. Nem egy „kritikustól”, de az átlag koncertlátogatóktól sem.

Az 1984-ben alakult Concerto Armonico - amelynek egyik alapítótagja, ma pedig egyszemélyi vezetője Spányi Miklós - sok jót és kevésbé jót mutatott az elmúlt évtizedekben. Most a tavasz óta létező negyedik formáció lépett színpadra. Csupa ifjú, Spányinál vagy negyed századdal fiatalabb zenész, leginkább(!) modern hangszerekkel. Olvasható interjú a Zeneakadémia honlapján Spányival, aki ott kifejezetten szkeptikusan nyilatkozik arról, vajon mennyire közelíthető meg az a bizonyos valamikori hangzás, zenélési mód.

Talán bizonyos részleteiben igen – mondja -, de nem biztos, hogy az előadások alapja a szigorú tudományosság, a régizenei előadók közt a források kezelésének felületes kezelése terjedt el. „Attól, hogy egy általános képet alkothassunk, nagyon távol vagyunk, és valószínűleg nagyon távol is maradunk. A szöveges források semmiképp sem objektívek ilyen szempontból, és a rekonstruált hangszerek sem” – olvashatjuk.

Igen, tegyük hozzá, ma már a közönség meghódítása az első, és itt csavarodik meg a dolog: mikor járunk jobban, ha élvezetes, szép előadást hallunk, sok „szabálytalansággal”, vagy egy akadémikus tudósságú, de élettelen dolgot.

Azonban bizonyos dolgok nem megkerülhetők. Amiket most Spányi félretolt, az a hangszerek kérdése. Modern hangszerek játszottak, öthúros bőgő szerepelt például, négy hegedű láthatóan csillogó fémhúrokkal, tán egy kivételével, ugyanakkor a hegedűsök kezében barokk vonó. És ezzel együtt a vibrátó szerencsére teljesen hiányzott. A csavar fordul, kérdés elfogadjuk-e a csavarás logikáját. De erre maga a hangzó valóság válaszolhat csak.

A Spányi-szvitről, ha nem tudom ki írta, azt gondoltam volna, hogy Telemann műve. Ő azonban - bár futószalagon készült műveinek tételei közt valóban sok a kifejezetten érdektelen – időről időre felvillant valami majdnem zseniálisat. Ezt a művet viszont mintha valami kis német mester írta volna, azzal a különbséggel, hogy azok, akik akkor éltek, nem rendelkeztek rálátással ez egész barokk szvitirodalomra, Bachot is beleértve, aminek nyomai Spányi G-dúr szvitjében felfedezhetők voltak.

Szűts Péter a zenekar egykori koncertmestere, most - barokk hegedűvel - a szvit szólistája volt, Bálint János modern, ha jól vettem ki, félig fém, félig fa fuvolán játszott. Az előadás első ütemeit nehezen értelmeztem, a basszus hangszerek döngtek, az a pregnáns ritmus, ami a francia stílusú nyitányok jellemzője, alig volt kivehető. Később rendeződtek a sorok, és bár kisebb tisztátlanságokat az egész első félidőben azért még hallottunk, a fúga, valamint a tánctételek már szépen megszólaltak, ahogy az kell.

A ZAK-on az utóbbi időben minden koncerthez jár egy helyes kis füzetecske, a mostaniból sok okosságot megtudtunk például Mr. Matthew Dubourgról, Händel zenekarának hegedűséről, de hogy mik a szvit tételei? És persze az sem derült ki, hogy a kevéssé ismert Händel opera mely szereplőinek mely recitatívóit, áriáit halljuk. Szóval, ha körülbelül sem tudjuk, mit hallunk, hogyan szólhatunk hozzá?

Szerencsére vannak alapvető fogalmaink, feltételezhető, hogy egy mezzoszoprán az egykori kasztrált szerepében tűnik fel, főleg ha egy nőiesre is vett, de mégiscsak öltönyféle ruha van rajta csokornyakkendővel. Megyesi Schwartz Lúcia - tudtuk, nem tudtuk, ki volt ő szerepe szerint -, mint énekesnő az est legnagyobb alakítását nyújtotta. Hangja szinte altba hajlóan mély zengésű és emellett erőteljes, a magasakban is megőrzi magvasságát Az első tételbeli nagy áriát drámai feszültségkeltő erővel adta elő, ritkán hallani ilyen minden ízében tökéletes hangi és zenei barokk operai produkciót, még nagy hangversenytermeinkben is. Gondolom és remélem, hogy az első rész végén a vastaps főleg neki szólt.

Megyesi Zoltán tenorja az alsó régiókban szép és jól formált, a drámai részekben a magas hangjai nem igazán megfogottak, nyersen, túl erősen szólnak. De tudatában van, hogyan kell hangjával bánnia: ezt a ráadás Messiás duettben kellemesen bizonyította. Az operarészletek a hangverseny kiemelkedő mozzanatait alkották, az ilyenekért érdemes kimozdulni otthonról.

Mint említettem, az első részben a zenekar játéka kívánnivalókat hagyott maga után, a szünetet követően egy sokkal összeszedettebb társaság lépett színpadra, ez már az opera kíséretében is hallható volt. Számukra azonban nyilvánvalóan a Bach Hármasverseny volt az igazi próbatétel, ebben már végleg meggyőztek arról, képesek szép hangzást produkálni. Vagyis a gyakorlat lépett az elmélet elé: egy meghatározhatatlan identitású zenekar (amelynek azért komoly ismeretei vannak a barokk manírokról, stílusról), jobban játszik, mint egy-két nyiszorgó barokkhegedűs.

Szólózott itt a fuvola, a hegedű, a csembaló. Főleg a második tétel sikerült élményszerűre. Feltűnő, bár a bélhúrok miatt kissé halk volt Szűts Péter játéka. Sajnos a különbség a barokk és a nem barokk hangszer között a fuvola esetében komolyabb, mint a vonósoknál. Utóbbi egyszerűen más hangszer, más hangminőség. Lehet rajta tudatosan kerülni a modern vibrátós fuvolajáték kliséit, mint az Bálint János tette, egyfajta idegenségérzet marad bennünk.

A harmadik tételnek nem tett jót az a visszafogottság, a lassúnak tűnő tempó, ami Spányi játékának sokszor jellemzője, de a tanulságok és a zenei élmények összessége nagyon is pozitív mérleget mutatott.




A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.