SWOT analízis – (Mozart: Figaro 2.0)

2015. október 19.
Szegedi Nemzeti Színház

A gróf - Kovács István
A grófné - Fodor Beatrix
Figaro - Cser Krisztián
Susanna - Keszei Bori
Marcellina - Farkasréti Mária
Bartolo - Szvétek László
Cherubino - Mester Viktória
Basilio/Don Curzio - Megyesi Zoltán
Barbarina - Bucsi Annamária
Antonio - Pataki Bence

A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
vez. Köteles Géza

Jelentős indulatokat kavart az Operaház legújabb produkciója. A Figaro 2.0 először Szegedre gördült le. Érdekes a helyzet, hisz az olcsón szállítható operákat olyan városokba szokták elkamionozni, ahol nincs zenés színház.

Szeged meg „főleg vár”.

Ám főleg nem az operarajongók várták a produkciót. Manapság már elég alaposan lehet tájékozódni egy messzi produkció stílusáról, látványvilágáról, várható minőségéről. Az énekesekről pedig sokszor hajszálpontosan. Megkockáztatom, hogy a Figaro 2.0 előhírei jó néhány érdeklődőnek elvették a kedvét az előadástól. Igaz, legalább annyinak meg is hozták.

Ha már piacszerzési célokat tűztek ki, vizsgáljuk meg az eredményt egy bevett marketing-módszerrel. Vessük alá SWOT analízisnek!

Erősségek

1. Az előadás deklarált célja, hogy új nézői rétegekkel, elsősorban fiatalokkal szerettesse meg az opera műfaját. Ennek nagyjából megfelel. A színjáték színes, életteli, érvényesül a történet humora.
2. Hábetler András rendező jó érzékkel nyúlt hozzá az alaptörténethez. Korszerűsítései, melyek szerint a történet nagyjából ma játszódik, Almaviva gróf brüsszeli képviselőségért kampányoló politikus, Susanna az ő fitness-edzője, Figaro meg a sofőrje, jól működnek. Az eredeti karakterek megmaradtak, sőt sokszor erőteljesen érvényesülnek.
3. Ügyesen írt bele a szövegbe, mai poénjai ülnek. Szellemes találat például, hogy Marcellina devizaalapú hitelt adott Figarónak. Ugyanakkor nagyrészt „békén hagyta” Vidor Dezső régebbi kitűnő fordítását, hisz az ma is jól énekelhető, szellemes.
4. A közreműködők megfelelő, vagy kitűnő artikulációval énekelnek, a szöveg s így a dráma jórészt követhető.
5. Nagy erénye az előadásnak, hogy szinte kivétel nélkül jó hangok énekelnek benne. Ráadásul mindenki a saját szerepét énekli, nincs egyetlen szereposztási tévedés sem, ami operában ritka eset. A Figaróban majdnem fényűzésnek tűnik, hisz számos nagyigényű főszerep van benne.
6. Az énekeseket másfelől úgy válogatták össze, hogy figurálisan ideálisak. Kovács István fitness-grófja testhez simuló dresszben is úgy mutat, mint egy középtávfutó. Bónuszként áriájában tanulmányozhatjuk a hasi légzés anatómiai alapjait. A grófnő is a teltkarcsú Fodor Beatrixra van szabva. Amikor első áriájában maciját ölelgeti, majd a takaró elől előveszi dugibonbonját, a boldogtalan, zugevő feleséget nyomban a szívünkbe zárjuk. A szerepet kicsattanó életkedvvel játssza végig, „előnytelen alkata” (idézet sok kritikustól) sem akadályozza meg, hogy az ágyra le-föl ugráljon és a tánc közben lábát a feje fölé lendítse. Élvezi az intenzív játékot, személyisége fölszabadul. Mindeközben szokott hangszépségével és perfekt technikájával énekel. Második áriájának boldog, gyors szakasza táncos discózásba csap át, de itt sem vész el a dallamformálás és a hangadás eleganciája. Vastapsot arat.
7. Az énekesek remekül, operai sablonok nélkül mozognak az előadásban. Nagypocakú férfi nincs benne, az egyetlen termetesebb hölgy alkata teljes mértékig a dráma szolgálatába van fogva.
8. A gördülő, „táj” előadásban is az opera szinte teljes zenei anyaga megszólal, csak a legtöbbször kihagyott részek, például Basilio és Marcellina áriái maradnak ki. Pech, hogy a produkciónak fergeteges Marcellinája van. Az idősödő, férfiéhes asszony figurájába Farkasréti Mária kacagtatóan ugrik fejest. Nyomulásától borzadunk, ám szereleméhsége megindít, odaadó anyaként minden gyarlóságát megbocsátjuk. Ugyanakkor Turandot, Aida és Izolda orgánuma csendül meg. Ismét megbizonyosodunk, a vérbeli drámai énekeseknek legtöbbször kitűnő humorérzékük van. (Milyen isteni Marcellina lehetett volna Birgit Nilsson! Milyen bosszantó, hogy az operatörténet legjobb humorú szopránja soha nem kapott komikus szerepet.)

Gyengeségek

1. A darab hosszú, a rendezői bevezetővel és kommentárokkal még hosszabb. A bevezetésnek értelme is, íve is van, de talán jobb volna nélkülözni. Jó előadás magáért áll helyt, rosszat a briliáns fölvezetés sem emel meg.
2. Az opera egyik csúcspontját, a második felvonás hosszú fináléját sem zeneileg sem színpadilag nem sikerült megfogalmazni. A kivételes remekmű zenei és színhátzi kívánalmainak itt az előadás nem felel meg.
3. Az utolsó felvonásban a nők férfinak, a férfiak nőnek öltöznek, ami szánalmas bohóckodásba fullad. Ez ízléstelen és nem is illik az előadás addigi szelleméhez. A legkínosabb Figaro nagy Esz-dúr áriája, mely a férfilélek hányattatásairól szól, menyasszonynak öltözött pasi nem énekelheti!
4. A darab korszerűsített hangszerelése szörnyű. Elvész a hangzás költészete és semmivel nem hozza közelebb a darabot a mai közönséghez.
5. Köteles Géza karmester differenciálás nélkül, egyenletesen gyors ütemben szalad végig Mozart legsokszínűbb partitúráján.
6. Az énekhangokat hangosítják. Erre semmi szükség, mert mindegyik énekesnek elég erős az orgánuma. Viszont elveszi tőlük a lehetőséget, hogy valódi dinamikai árnyalatokat alkalmazzanak.

Lehetőségek

1. A Figaro 2.0 jelen formájában jól utaztatható, sokszor elbűvölő előadás, amely alkalmas arra, hogy széles rétegekkel megszerettesse az operát. Ebben egyébként a produkció alkotóinak teljesítménye mellett nem győzzük eléggé magasztalni Mozart és da Ponte urak érdemeit.
2. A problémák egy része hamar, akár a következő előadásra javítható.
3. A jó része nem egyszerűen orvosolható, de a produkció hosszú továbbjátszásra, továbbfejlesztésre érdemes.
4. Ha egy vagy több szereplő kicserélődik, a karaktert hozzá lehet igazítani az eltérő adottságokhoz.

Veszélyek

1. Kevésbé jó hangokkal a produkció sokat veszíthet ütőképességéből. Más alkatú művésszel a legtöbb szerep nem működik.
2. Az Új Közönség azt hiszi, hogy az opera egy csúnyán hangzó burleszk. S amikor ezen felbuzdulva legközelebb opera örvén szépen hangzó kosztümös koncertet kap, csalódott lesz.
3. Az alkotók és az Operaház helytelenül értelmezik a siker forrását és a gyengeségeket, s a folytatásban nem a sziklára, hanem homokra építenek.

Vajon az Operaházban valaki elemzi-e ezzel a módszerrel vagy másképp Figaro 2.0-t?

fotó:© Nagy Attila