Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Elsősorban fiataloknak - Bernstein: West Side Story

2015-11-03 17:29:17 Heiner Lajos

2015. október 2.
Erkel Színház

West Side Story Sokat gondolkodtam azon, hogyan alakul át egy-egy zene elfogadottsága, értékrendje.
Mozart divertimentói a maguk korában igazi „szórakoztatózenék” voltak, ma a Bécsi, vagy Berlini Filharmonikusok játsszák őket.

Mára nem csak a Denevér, vagy a Cigánybáró került be a világ vezető operaházainak repertoárjába, hanem a Víg özvegy is.

S most ott van az Erkel Színházban a West Side Story, melyről bő fél évszázaddal bemutatása után, meglehetősen nagy biztonsággal kijelenthető, mindig repertoáron marad.

Az OperaKaland keretében színre kerülő előadásról magáról nem kívánok sokat írni. A Momus Erkel Színház fórumában kapott épp elég hideget és meleget.

Nekem nagyon tetszett.

Hangulatos volt Hábetler András bevezetője, a tőle megszokott intelligens és mégse fontoskodó, könnyed modorában, rögtön közös nevezőre jutott a színházat szinte teljesen megtöltő tizenévesekkel.

Ahogy fenn említettem, nem kívánom analizálni az előadást, nem is igazán ez a műfaj a kompetenciám – szívesebben teszem ezt mondjuk egy Falstaffal, vagy Jenufával.

Ám meg kell említenem László Boldizsárt, aki szinte lubickolt Tony szerepében, hiába, ott az a Cotton Club Singers-es múlt.

Bájos, sőt, fragilis volt Nánási Helga Mariaként, vokálisan is kifogástalan – és erkély oldalpáholyi ülésemből is érezni lehetett, ők az életben is egy pár.

Kálnay Zsófia (Anita), remek hangi adottságain túl, Királynői, igen, szándékosan, ha grammatikailag helytelenül is, nagy „K”-val, nem sétál a színpadon. Ő vonul.

Még az est dirigensét, Silló Istvánt kell kiemelnem, nehéz elképzelnem, van ma magyar karmester, aki nálánál jobban érzi ezt a zenét.

Arra gondoltam, ha ezeknek a fiataloknak csak a fele néz meg majd egy év múlva egy Carment, vagy Varázsfuvolát, és azoknak a fele ismét egy esztendő elteltével egy Bohéméletet, vagy Normát, akkor húsz év múlva lesznek olyanok Magyarországon, akik az operaműfaj fanatikus hívei.

Amúgy az előadás végén zúgott a vastaps.

És bő másfélezer ember nem tévedhet.

Az előadást követően Kálnay Zsófia villáminterjút adott a Momus-nek, ennek szerkesztett változatát közöljük.

- Cafe Momus: Szerinted a West Side Story valamikor színre kerül-e a Metropolitanben, és ha igen, mikor?

- Kálnay Zsófia: Nem merek tippelni, tényleg nem merek. De úgy hiszem, igen, hiszen eljön majd egyszer az az operalátogató réteg, amelyik a mai popzenén, a mai ritmusokon nevelkedett fel.

- CM: Sokat írtak erről az Erkel Színházbeli West Side Story produkcióról olvasói fórumokban, ugye microporttal énekeltek, ami azért furcsa, mert a Te hangod éppúgy, mint László Boldizsáré, vagy Nánási Helgáé, igazi operai hang. Zavar, hogy most microportot használtok, illetve mennyiben jelent más technikát, más éneklési módot, mint mondjuk Mozartnál, vagy Offenbachnál?

- KZS: Én igyekszem ugyanúgy énekelni, mint egy operát, de Bernsteinnel is tanultam, és nem a musicaléneklésről, hanem az operaéneklésről. Nem zavart a microport, tulajdonképpen a hangosítás sem, élveztem, hogy hangos a zene, mert generációmból kifolyólag hozzá vagyok szokva, hogy dübörög.

- CM: Néhány hónapja a Jancsi és Juliskát láttam Prágában, ifjúsági előadás volt és óriási siker, akárcsak ma este, amúgy a fiatalok sokkal kulturáltabban viselkedtek, mint az átlag operalátogató publikum, nem volt cukorkapapír csörgetés, beszélgetés, csak néma csend, majd az est végén hangos tetszésnyilvánítás. Így lehet kinevelni a jövő operalátogató nemzedékét, Te is így gondolod?

- KZS: Teljes mértékben, sőt, tök jó dolog, hogy már az elején bevonják a gyerekeket, biztos, vagyok abban, hogy, noha most a West Side Story áll közel ízlésvilágukhoz, visszajönnek majd komolyabb műveket is meghallgatni.

- CM: Köszönjük a beszélgetést.

West Side Story
fotó:©






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.