Bejelentkezés Regisztráció

Bemutatjuk

Filmek

2009-11-19
-BaCi-

Messze vagyunk az archaikus felfogástól. Natúrtrombitáknak hírük-hamvuk sincs, a vonósok óriási legatókat húznak, a kórus méteres vibrátóval érzékenykedik, egy fémes, telt hangú aranyfuvola viszi a prímet a fafúvók között. A Bernstein által olyan könnyedén megteremetett zenekari egység mégis hitelessé teszi az előadást.

Könyvek

2009-11-13
-- zéta --

Winkler nem az embert állítja könyve középpontjába, hanem a művészt, aki évtizedekig vállán vitte a Házat, akire repertoárt lehetett építeni, és akire építettek is. Időrendben halad végig a hatalmas pályaíven, megemlítve a fontosabb előadások mindegyikét, az új premiereket és a jelentősebb vendégművészeket egyaránt.

Vokális művek

2009-11-11
-Heiner Lajos-

Mindaddig, míg a kezembe nem került ez a CD, azt hittem, Puccini valamennyi zenéjét ismerem, és lehetetlen olyasvalamit találni, amit Domingo ne vett volna már lemezre. Duplán tévedtem, és ennek nagyon örülök.

Vokális művek

2009-11-10
-BaCi-

Amikor Schreier és Richter muzsikálni kezd, nincs idő, nincs tér, a zene képlékeny vonzásrendszerén kívül megszűnik minden kényszerű kötődés. Csak áll az ember és figyel, hogy jól az idegeibe tudja vésni a két művész által sugallt törhetetlen nyugalmat.

Szimfonikus művek

2009-11-06
-Szilgyo-

Rattle nem a tökéletes hangzás titkát kutatja, és nem is akar mindenáron újat mondani; a művek iránti odaadása és alázata mindennél előrébb való. Mintha a bölcsek kövének, vagy legalábbis kavicsának birtokosa lenne.

Vokális művek

2009-11-05
-Balázs Miklós-

Kožená hangja meleg és dús, éneklése ízlésesen kontrollált. Ragyogóan formál, koloratúrái tiszták, a drámai kitörései hitelesek, melankóliája áttetszően lágy, érzelmei természetesek és mindig a muzikalitás legjobb iskolái szerint dalolnak.

Könyvek

2009-11-03
-Szilgyo-

Néhány évvel ezelőtt úttörőnek számított volna, ma már csak egy a sok közül – röviden így összegezhető Az opera kézikönyvének a komolyzenei könyvek hazai piacán betöltött szerepe. Pedig meghatározó munka is lehetne, ám részben az eredeti változat sokszor bántóan fölényes stílusa, részben pedig a magyar kiadás slendriánságai minden bizonnyal megakadályozzák a könyv szakmai diadalmenetét.

Filmek

2009-10-26
-Szilgyo-

A szülők dobozos sört vedelnek, az erdő elhagyatott szeméttelep, a két tündér átlátszó PVC-ruhás figura, a gonosz Boszorkány pedig rózsaszín ruhás pénztárosnő-imitátor a városi szupermarketből, aki kéjesen nyalogatja Juliska ketrecét, majd melltartóra vetkőzve, majdnem teljesen kopaszon lejt seprűtáncot az édességes dobozok halmán.

Hangszeres művek

2009-10-20
-BaCi-

Ami a művek szerkezeti felépítését illeti, a pianista minden dicséretet megérdemel. Azonban Szolcsányi György a romantikus előadásmód magabiztos megvalósítójaként lép fel, s így sok helyütt - minden ártó szándék nélkül - felülbírálja a szerző utasításait.

Vokális művek

2009-10-12
-- zéta --

Renée Fleming nem lenne Renée Fleming, ha a verizmust megcélzó lemezén Santuzza, Nedda, Maddalena, netán Carmen áriáit énekelné. Ő – szokásának megfelelően – az irányzat kevésbé jelentősebb alkotásai közül szemezget.

Opera

2009-10-07
-- zéta --

A több mint fél évszázados, kitűnő felvételen négy fantasztikusan remek olaszhoz asszisztál egy némileg szokatlan hangú Adina Ausztriából. Nagyszerű előadás, kis szépséghibával!

Könyvek

2009-09-25
-- zéta --

A memoárkötetek egyik nagy jellegzetessége, hogy akkor is csöpögnek a szubjektivitástól, ha a szerző ezt tagadja. Komor Ágnes ezt a – sokak számára gordiuszinak bizonyuló – csomót az első percben szétvágja. A leányaként, s egyben aktív hangszeres zenészként vállaltan a maga egyedi és kétségkívül személyes élményein keresztül mutatja be a kiváló muzsikust, Komor Vilmost.

Egyéb

2009-09-15
-Balázs Miklós-

Az EMI most megjelent dupla lemeze egyfajta keresztmetszetet kíván adni Britten életművéből. A két lemezt végighallgatva messze nem teljes, de állítható: hiteles képet alkothatunk a komponistáról.

Kamara

2009-09-14
-- eszbé --

Az mindenképpen hallatszik, hogy Kodály-tanítvánnyal van dolgunk, de a fiatalon, tragikus körülmények közt elhunyt Weiner László műveiben már dominál az egyéni hang, és megnyilvánul a drámai érzék is.

Vokális művek

2009-09-10
-- dni --

Lendvay Kamillót komolyan kell vennem, és ha idegennek is tűnik számomra a hangvétel, azon kapom magam, hogy igen sokszor végighallgatom az egészet. Talán többször is előveszem, mint a kedvenc darabokat. Ilyenkor nem csak a CD-t, hanem saját magamat is „tanulmányozom”.

Vokális művek

2009-09-09
-- zéta --

A dupla lemezen az operaműfaj hazai négy aranykorából három szerepel. Ahogy az igen gondosan megírt bookletben olvashatjuk: „az előadók a második világháború utáni nagy nemzedéket képviselik”. És innentől az ember az egyik ámulatból a másikba esik.

Hangszeres művek

2009-09-08
-- zéta --

A fiatal orgonista bemutatkozó lemeze magán viseli az első produkciók nehéz szülésének nyomait és ellentmondásosságát is, de összességében remek kiadvány, melyet örömmel ajánlunk minden orgonaszerető hallgató figyelmébe.

Opera

2009-09-02
-- zéta --

Az 1952-ben készült, első francia nyelvű stúdiófelvételen a címszerepet Mado Robin énekli. Tipikus könnyed koloratúrszoprán, abszolút szabad hangadásával, briliáns technikájával és korlátlannak tűnő felső regiszterével gyakorlatilag azt csinál, amit akar.

Vokális művek

2009-09-01
-Johanna-

Egyesek szerint Vecchi alkotása akár a vígopera előfutárának is tekinthető. Érdemes azonban megfigyelni a lírai, érzelmekkel teli részeket is, melyek a zeneszerző igen nagy érzékenységéről és vitathatatlan szakmai tudásáról árulkodnak.

Szimfonikus művek

2009-08-31
-- zéta --

A zenekar nem az a kimondott sztárcsapat, mint ahogy a dirigens Michael Halász sem tekinthető feltétlenül korunk vezető pálcamesterének. De biztos színvonal mindkettő, hamarosan látni, azaz hallani fogjuk.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.