Vokális művek
Azt mondják, az északi emberek alaptermészete ellentétben áll lakhelyük zord éghajlatával. Ha az Ír Nemzeti Szimfonikusok játéka alapján kellene megítélnem ennek a kijelentésnek igaz vagy hamis voltát, bizonyosan az "igaz"-ra voksolnék.
Vokális művek
Irigylésre méltóan intakt a kar megszólalása, s talán ez az énekegyüttes legnagyobb erénye: a hangadás és a dallamvezetés tisztasága, a hangzás áttetszősége, az együtténeklés pontossága. Ez kölcsönöz a kórus előadásainak egyfajta szelíd fényt, patinát.
Vokális művek
Mindenekelőtt le kell szögezni: óriási teljesítmény egy ilyen minden ízében kidolgozott lemezfelvétel elkészítése. Az más kérdés, hogy - Vörösmartyt parafrazeálva - ment-e a felvétel által a világ elébb? Gyanítom, nem igazán.
Hangszeres művek
A norvég kortárs zene számunkra fehér folt, tartok tőle, hogy az is marad egy ideig, mindenesetre most megismerhetjük egy szeletét, hat szerző hegedű(k)re írt művét, Stig Nilsson fantasztikus előadásában
Hangszeres művek
Csáki András birtokában van a legfontosabb dolognak is, ami művészembernek szükségeltetik. Megvan a képessége ahhoz, hogy megteremtse az átélt dolgok és a zene közötti kapcsolatot. Ettől válik egy játékos igazán hitelessé.
Szimfonikus művek
Ha jól játszanak egy nem kimagasló művet, ha van gondolat a hangok mögött, egész más hatást vált ki a darab, szinte elhisszük, hogy jó. Ez a többlet hiányzik Georg Tintner vezényléséből.
Filmek
Adva egy kevésbé sikerült opusz, ráadásul a főszerepek kiosztása is elég pechesre sikeredett, de a balul sikerült estéért leginkább a rendező, Marta Domingo a felelős. Ám ettől még nem igazak Sosztakovics és Britten Puccinire tett rosszindulatú megjegyzései.
Hangszeres művek
Gaál Erzsébet Európában és Amerikában is számos helyen koncertezik, tanít, előadásokat tart. Lelkes terjesztője a magyar kortárszenének is, s igazi, elhivatott mestere csodálatos hangú hangszerének.
Egyéb
Az EMI szükségét érzi, hogy évente válogatásalbumot jelentessen meg a legnagyobbjaival – a múlt sztárjai és a jövő reménységei között a ma legjobbjai. De persze a névsorból az is kiderül, hogy a kiadó kicsit szélesen értelmezi a klasszikusokat.
Könyvek
A szöveg egyfelől enciklopédiaként, másfelől zenetörténetként definiálja magát, márpedig e két bevett műfajt igencsak problematikus eljárás közös nevezőre hozni. S amit a szerző eredetinek érzékel saját művében, az mások számára, meglehet, csak olcsó ügyeskedés, mely lépten-nyomon önmagát leplezi le. Igen, Denizeau kísérlete az önellentmondások könyve: képtelenségek képes enciklopédiája.
Könyvek
Elképesztő részletességű, hatalmas tárgyi tudást felhalmozó könyvet írt a hegedű kialakulásáról, felépítéséről, fizikájáról Pongrácz Pál. A szerző építészmérnök, aki nyugdíjba vonulása után megszerezte a hegedűépítői képesítést, s a hangszerkészítés mellett a témával kapcsolatos elemző tanulmányokat ír.
Könyvek
A terjedelmes anyagot Kiss Ferenc az idén 125 esztendős Magyar Királyi Operaház első hatvan, "királyi" évéhez igazítva dolgozta fel. A lexikonsúlyú és -méretű kiadványban mintegy 300 (!) művészről olvashatunk (három nyelven) ismertetőt, rövid bemutatót pályájukról, főbb szerepeikről és fontosabb fellépéseik helyszíneiről. Az oldalnyi szöveggel szemben találhatjuk a hatalmas (mintegy A4-es méretű) dedikált fotót.
Vokális művek
Ryba miséjének zenei világa magába olvasztja a mozarti klasszika pompáját és játékosságát, valamint a cseh vidék kedélyes rusztikusságát, munkás mindennapjait. S mindezt olyan könnyeden, tisztán és olyan magától értetődő természetességgel végzi, hogy nem lehet nem beleszeretni.
Könyvek
Nem szerzőként, csak válogatóként jegyzi a könyvet, talán emiatt nem kapott helyet neve a borítón, pedig elismerés illeti Márkus Jánost, amiért ilyen tartalmas, szórakoztató anyagot pakolt össze. 1500 történet több mint 400 muzsikusról. Külön fejezet foglalkozik a zeneszerzőkkel, a karmesterekkel, az előadókkal, s van egy záró blokk, mely a "szintén zenészekről" szól.
Opera
Bár ezen az 1949-es felvételen Dorothy Kirsten Manonja kicsit egysíkú, Jussi Björling alakítása egyedül Ilosfalvy Róbertéhez mérhető – azt gondolom, ennél több pozitívumot Des Grieux alakítójáról nem lehet leírni.
Kamara
A Hungaroton World Premier sorozatának két újabb tagja Krommer három vonósnégyesét és Danzi négy duóját tartalmazza. A két szerző szinte egy időben élt és alkotott. Mindkét lemez különleges vonósmuzsikát tartogat a sorozat kedvelőinek.
Hangszeres művek
Vagány előadók, bevállalós előadások. Nem is gondolná az ember, hogy például Beethoven egyetlen hegedűversenyéről érdemes még több bőrt lehúzni. A felvételt meghallgatva a válasz: mi az, hogy!
Filmek
Az 1983-ban, Glyndebourne-ban rögzített előadás remek lehetőséget nyújt Felicity Lott ezer arcának megmutatására. Ráadásul John Cox költséges rendezése alkalmat ad legalább nyolc öltözék és vagy öt frizura egymás utáni bemutatására. Akarhat ennél többet egy előadó?
Filmek
Joyce DiDonato több mint tisztes Hamupipőkét állít a színpadra, kiegyenlített énekesi teljesítménnyel és hiteles színészi játékkal, Juan Diego Flórez színpadi megjelenése irritálóan hibátlan, hangja megindítóan szép, Joan Font pedig kifejező, hatásosan egyedi légkört és látványt teremt az operához.
Opera
Ez az amerikai Aida-felvétel az ezüstkor (brr) végén született, 19 évvel ezelőtt, egy olyan ihletett pillanatban, amikor – legalábbis papíron – kioszthatóak voltak az opera nagyigényű szerepei.




















