Bejelentkezés Regisztráció

Bemutatjuk

Opera

2010-05-06
-- zéta --

E dupla lemez kivételesen nem elsősorban szórakoztatni, hanem inkább széleskörűen informálni akar. Igen, ha ezeknek a felvételeknek a legfőbb értelmét próbáljuk megfogalmazni, akkor az a kutathatóság.

Könyvek

2010-04-28
-- dni --

A könyv tulajdonképpen néhány beszélgetés "jegyzőkönyve", de ha mindössze ennyi lenne, már akkor is megérdemelné a figyelmünket, tudniillik Kurtág György – gyakorlatilag – soha nem ad interjút. Varga Bálint András szerencsére óvakodik a sablonos riporteri maníroktól, nem kérdez alá, illetve tulajdonképpen nem is feltétlenül kérdez, hanem csak katalizálja, inspirálja és irányítja a társalgást. Az eredmény néhány tartalmas eszmecsere, egyfajta mélyinterjú.

Vokális művek

2010-04-27
-- zéta --

Sejthető, hogy az operai pálya elején még sok buktató vár(hat) az újdonász tenoristára. A tavaly szeptemberben készült szólólemez pontosan erről a kettősségről árulkodik. Az érettség és éretlenség különös keverékéről.

Szimfonikus művek

2010-04-22
-Balázs Miklós-

A lemezgyűjtők széles klubjának "régi motorosai" fanyalognak néhanap ezen előadások ismeretében, mondván, Liszt majd minden szimfonikus költeményéből akad Haitinkénál jobb felvétel is. Ez igaz lehet egyfelől, de vajon a mai, összkiadásoktól hemzsegő világban van-e jobb összkiadás e londoninál?

Könyvek

2010-04-21
-- zéta --

Van itt minden. Visszaemlékezés, műelemzés, szerzői pálya bemutatása, interjú az elmúlt négy és fél évtizedből. A tanulmányokat Peskó rokonszenvesen vezeti fel egyenként, a kötetet bevezető írás pedig afféle önéletrajz. Nem ismeretterjesztő, nem is zenetudósi munkák ezek, hanem valahogy a kettő között. Könnyeden csevegő, de mégis alapos.

Kamara

2010-04-14
-kobzos55-

Nagy mesterek szívesen rejtették legfontosabb gondolataikat, legmélyebb érzéseiket éppen vonósnégyeseikbe. Nézzük meg, mi a helyzet Korngold "kellemességével" és "könnyen emészthetőségével" vonós kamarazenéjének tükrében.

Szimfonikus művek

2010-04-12
-Matheika Gábor-

Nem csak azért válik megkerülhetetlenné a Bartók-sorozat ezen darabja, mert a ritkábban lemezre vett zenekari művek hallhatóak rajta. A tisztánlátás mértékletessége és józansága teszi értékessé, keveredve az előadói komolyság és rátermettség szilárd erényeivel.

Vokális művek

2010-04-02
-kobzos55-

Úgy érzem, MacMillan műve méltón foglalhatja el a helyét azon elmúlt száz évben komponált, vallásos ihletésű alkotások között, amelyek a hallgatókat világnézetüktől függetlenül teszik rajongóikká.

Kamara

2010-04-01
-SzJ-

A Wechselgeld Schallplatten Gesellschaft legújabb Erste Aufnahme-kiadványán három kompozíció (sőt, bizton állíthatjuk: mestermű) hallható a méltatlanul elfeledett Waldemar Restlich-Undsoweiter igen gazdag életművéből.

Vokális művek

2010-03-31
-Szilgyo-

A Bad Boys címet viselő lemezen az ezer vokális színnel és árnyalattal karakterizáló Terfel az opera-, és musicalirodalom számos csibészének, gazfickójának, sőt gonosztevőjének szerepében lubickol.

Opera

2010-03-30
-macskás-

Ágai Karola születésnapja van. Ünnepeljük Őt a leghíresebb szerepéből készült kiadvánnyal. Ha a Lammermoori Luciából nem is készült teljes felvétel vele, de ez a néhány ária is pontos képet ad az énekesnő kvalitásáról: a csodálatosan csengő hang, a zenei érzékenység lenyűgözi a hallgatót.

Opera

2010-03-18
-- zéta --

Egymással párhuzamosan két CD is megjelent a Magyar Állami Operaház 125 éves évfordulója kapcsán: Kiss Ferenc magángyűjteménye és a Hungaroton kiadványa, mely egy négylemezes sorozat nyitódarabja. Ez utóbbi album válogatás, a korábbi anyag felfrissítése, némi húzással és néhány változtatással a negyedszázados gyűjtemény újrapréselése.

Hangszeres művek

2010-03-17
-macskás-

Znaider nagyon jól veszi az akadályt, megcsillogtathatja technikai tudását, ábrázolóképességét. Kihasználja az alkalmat, és frenetikus játékával talán Korngold versenyművét is jobban elfogadtatja a kicsit finnyásabb hallgatóval.

Vokális művek

2010-03-11
-Balázs Miklós-

Gardinerék korszakos interpretációja valójában őszinte szavú impresszionizmus a korabeli régizene-divat kancsal örve alatt. Ám ami húsz esztendeje még sikerre ítélt hősi tett, messze hangzó nóvum volt, meglehet, ma már unt riposzt.

Vokális művek

2010-03-09
-Spangel Péter-

A monumentális mű három éve a MűPa hagyományos, újévi nyitóhangversenyének számít. Tudomásom szerint az oratóriumból korábban honi lemezfelvétel nem készült, ezért örömmel fogadtam ezt az albumot.

Hangszeres művek

2010-02-25
-BaCi-

Ha mondjuk, a kortárs Richard Strauss mércéjével mérjük Korngold zenéjét, zongorázni lehet a különbséget. De ha alkotásait a múlt század első felének amerikai mozizenéje felől közelítjük meg, mindjárt felértékelődik az osztrák szerző életműve.

Könyvek

2010-02-22
-Balázs Miklós-

Smoleńska-Zielińska érzékeli és akceptálja a határokat a sok és az elég között, tudja, meddig akar elmenni, mert érzi, meddig mehet el. A tények nála valóban tényszerűek, ha kell, hidegek és hallgatagok, az összefüggések kellően és alaposan indokoltak, beszélnek jóról, rosszról, egy összetett, félénk és szenzibilis, de a nemes küzdelemtől sosem megriadó jellemről.

Hangszeres művek

2010-02-23
-- eszbé --

Hatalmas feladatra vállalkozott a Szecsődi-Kassai páros Hubay hegedű-zongora műveinek adathordozón történő megörökítésével. A korábbiakkal egybecsengően változatlanul azt tudom mondani, a megvalósítás koncepcióját továbbra is dicséret illeti.

Kamara

2010-02-11
-Bódi Árpád-

A lemez meghallgatása után akaratlanul is felmerül a kérdés: kiállták-e Brahms művei az idő próbáját, vagy rétegzenévé váltak? Lehet, ma többen játszanak Brahmsot, mint amennyien hallgatják? Persze nem. De már nem a héroszok idejét éljük.

Szimfonikus művek

2010-01-26
-macskás-

Az ír zenekar nagyon szépen játszik a - feltehetően koncerten rögzített - felvételen: a hangszerszólók különösen megejtően szólnak, az utolsó dal dús hangú fuvolaszólói és Ruxandra Donose éneklése csodálatos.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.