Peremterületek kincsei (My Favourite Pieces - Csáki András gitározik)

My Favourite Pieces - Csáki András gitározik

BACH: c-moll szvit, BWV 997
GIULIANI: Rossiniana, No.3. Op.121
BARIOS: La Catedral
MOREL: Sonatina to David Russell
FARKAS: Six Pieces Breves
CASTELNUOVO-TEDESCO: Capriccio Diabolico, Op.85

Hol vannak már azok az idők, amikor a gitárosok még kívülálló ostromlóként álldigáltak az ún. komolyzene birodalmának kapujában. Ma már ők is benne vannak abban a taposómalomban, ami egy ifjú, Zeneakadémiát végzett hangszeresre vár. Nemzetközi versenyekre kell járni, sőt meg is kell azokat nyerni, hajtani kell a pártfogókat, koncerteket kell szervezni, lemezeket kiadni. Amióta kiderült, hogy a gitáron is mindent meg lehet csinálni, amit egy hegedűn vagy egy zongorán, azóta rájuk is ugyanaz a mostoha sors vár, mint minden előadóművészre. Gyakorolni, tanulni, gyakorolni, tanulni, és még egy kicsit gyakorolni, hogy elsajátíthassák a hangszerjáték minden csínját-bínját, amely elkerülhetetlenül szükséges az előadóművészi pályán aratott sikerekhez.

Az 1981-ben született Csáki András - mint azt nemzetközi versenyeredményei is mutatják - nemcsak, hogy mindent megtanult a zenéről és a hangszerjátékról, de rendelkezik azzal a plusszal is, amiért a laikusok is szívesen beülnek a koncerttermekbe.

No, itt azért egy kicsit érdemes elidőzni, mert a gitár esetében nem olyan könnyű ezt a bizonyos pluszt eljuttatni a hallgatókhoz.

Ez a hangszer ugyanis egészen más dimenziókba invitál bennünket, mint egy zongora vagy egy cselló. A gitár esetében nem szabad olyasmire várni, mint amikor a zongorista egy Csajkovszkij-versenyműhöz illő vehemenciával csap a húrok közé és a létrejött elementáris akusztikus élmény szinte odaszögezi a nézőket a karosszékbe.

Ha valamit is el akarunk kapni Csáki András művészetéből, akkor át kell tudnunk állni egy mélyebb, intenzívebb koncentrációs szintre, s ha ebben a zajos világban alacsonyabb decibelekre is képesek vagyunk érzékennyé tenni a fülünket és az elménket, akkor kivételesen szép élményt kapunk e felvételektől.

A Kedvenc darabjaim cím tökéletes alibit nyújt a zenetörténet legtávolabbi pontjainak összekötéséhez. Így Csáki András első lemezén is békésen megfér egymás mellett Bach és Barrios, Morel és Farkas Ferenc. A művek között azonban nem ez az önkényes szál az egyetlen kapocs. Csáki András ifjú kora ellenére nagyon határozott egyéniség benyomását kelti a hallgatóban. E határozott egyéniség egyik legfontosabb ismérve, hogy tökéletes pontossággal ötvözi korának minden interpretációs jellegzetességét hangszerének sajátságaival.

Egy pillanatra sem engedi át magának a gitárra oly sokszor jellemző túlzott érzékiségnek. Nincsenek váratlanul megzengetett hangok, akkordok, sem rendszertelenül odavetett glisszandók. A legatók jellegzetes balkéz-zaja is érezhetően a szükséges kereteken belül marad, nem válik minduntalan kényszerű zenei eszközzé. Ugyanakkor mégsem lesz unalmas, egysíkúan csordogáló hangfolyam a játéka, mint annyi kulturált, ám kevésbé tehetséges kortársáé.

A gitár rendkívül sokrétű hangszínvilágát szelídítette a komolyzene stilizált világához.
Bach c-moll szvitje egészen új kivitelezésben jelenik meg a hallgató számára. A szokatlan hangszínek, frazeálások, időkezelés - melyek mind-mind a hangszer sajátságai - azonban a figyelmes fül számára a mű végére egy új, ám minden ízében stílusos, a szerzővel és a darabbal teljes összhangban lévő hangzást eredményeznek.

Nem tudom, melyik a nehezebb feladat: nem elrontani egy zseniális szerző zseniális művét, vagy pedig megnemesíteni egy középszerű szerző alkotását.
Csáki Andrásnak ez is, az is tökéletesen megy.

A La Catedral mindhárom tétele modern elgondolással, ám mégis a déliek ősi, mesés fantáziájából szőtt forró homályába burkolva szólal meg.
A Rossiniana magában hordja a címszereplő zeneszerző műveiben oly sokszor fellelhető könnyed énektechnika nyomait, s Csáki András megható komolyságát is. Ez a kettősség teszi egyénivé, megkapóvá a Morel-szonatinát is.

Farkas Ferenc rövid kis tételei a művecske kívánalmainak megfelelően megmaradnak az intuíció szintjén. Semmi fölösleges ötletelés, épp csak egy kis hangulatkeltés a zene változásainak megfelelően. S zárásnak visszatérünk a gitárosok földjére, hogy Tedesco teljes egészében hangszerszerű Capricciójának lenyűgöző előadásával búcsúzzék a játékos.

Úgy tűnik, Csáki András rendelkezik mindennel, ami a ma előadóművészeinek fiatal generációját jellemzi. Megvan a tudás, a szükséges kitartás gyakorlás terén, s a technikai magabiztosság.

De mindezek mellett Csáki András birtokában van a legfontosabb dolognak is, ami művészembernek szükségeltetik. Megvan a képessége ahhoz, hogy megteremtse az átélt dolgok és a zene közötti kapcsolatot. Ettől válik egy játékos igazán hitelessé. Még nem minden pillanatban, nem minden zenei történés vonatkozásában jelenik meg az élet és a zene közötti megbonthatatlan egység, de már sok helyen tetten érhető. A Bach-szvit első tételeiben, Barrios Catedral-jában nem számít a kis hangerő, a visszafogott intenzitás. A gitár halk hangja meglepő határozottságot, súlyt kap az előadótól, s feltartóztathatatlanul ragadja magával az ember figyelmét.

Csáki András felvétele nemcsak a gitárzene rajongóinak ajánlható, hanem mindenkinek, aki szereti és érti a jó muzsikát.