Volt jobb, lesz rosszabb (Aida / Millo, Domingo, Levine)
VERDI: Aida
Aprile Millo, Placido Domingo, Dolora Zajick, James Morris, Samuel Ramey
Metropolitan Opera Orchestra and Chorus
James Levine
Sony Classical
88697527722
Mint az közismert, az operajátszással foglalkozó ítészek szeretnek sommásan fogalmazni, egyfajta apokaliptikus víziót felvázolva ostorozni a jelen és a közelmúlt énekeseit, lehetőség szerint olyan kifejezéseket használva, mint „rég elmúlt az énekművészet aranykora, de már az ezüst is”, vagy „hol vannak már a múlt legendás tenorjai, szopránjai stb”. Persze, igazuk van, de nincs mit tenni, a mai kor opera iránt érdeklődő embere nem hallgathatja egész nap szemlesütve Toscanini Otellóját barázdált lemezről.
Ez az amerikai Aida-felvétel az ezüstkor (brr) végén született, 19 évvel ezelőtt, egy olyan ihletett pillanatban, amikor – legalábbis papíron – kioszthatóak voltak az opera nagyigényű szerepei. Az öt protagonistából négy ma is aktív művész, igaz, mindannyian pályájuk vége felé közelítenek (bár könnyen lehet, hogy, ha megadatik neki, az ezen a felvételen Radamesként hallható Placido Domingo 90 évesen is énekelni fog). A címszerepben hallható Aprile Millo ma már – legalábbis az Internet tanúsága szerint – koncertfellépéseket is csak elvétve vállal.
Tulajdonképpen ezen a lemezen minden rendben lévőnek tűnik. Kulturált, ám helyenként talán kevéssé inspirált éneklés fültanúi lehetünk, a szólisták hozzák a formájukat és azt, ami tőlük elvárható, ám a felvétel egyetlen pillanatra sem emelkedik olyan magasságokba, amiért egy operarajongónak feltétlenül hallania kellene azt.
Mert hát Millo néhol furcsa hangadásához szoktatni kell a fület, bár a szólórészekben (főként a „Ritorna vincitor!” áriában) azért igen szépen énekel. Domingóba nem nagyon lehet belekötni, de a spanyol tenorista korábban háromszor is lemezre énekelte a szerepet stúdióban (Leinsdorf, Muti és Abbado vezényletével), és mindhárom felvételen frissebbnek, egészségesebbnek hallatszik a voce.
Dolora Zajick Amnerise minden ízében adekvát alakítás, ám az én ízlésemnek az énekesnő hangja lehetne egy kicsit sötétebb színezetű is.
A mélyebb fekvésű férfiszerepek kiosztásával sincs probléma: James Morris, bár nem igazi baritonhang birtokosa, kellően érdes és könyörtelen Amonasróként, és Samuel Ramey-nek is jól áll Ramfis szólama.
A felvételt James Levine vezényli, akinek a világ talán legjobb operazenekara dolgozott a keze alá. Akadnak remek pillanatai, a kórustablók megfelelően hatásosak, az intimebb jelenetek is kellő érzékenységgel szólalnak meg. Mégis marad némi hiányérzet a hallgatóban, hiszen az egész felvétel egy csöppet túlságosan sterilnek, mesterkéltnek hangzik.
Volt jobb, lesz rosszabb: a Sony újra megjelentetett Aida-felvétele tisztességesen megcsinált, ám nem igazán emlékezetes hallgatnivalót kínál az arra fogékonyaknak.
