Adina from Wien (Szerelmi bájital / Molinari-Pradelli)

DONIZETTI: L’elisir d’amore

Hilde Gueden, Giuseppe di Stefano, Fernando Corena, Renato Capecchi, Luisa Mandelli
Orchestra & Coro del Maggio Musicale Fiorentino
Francesco Molinari-Pradelli

Universal / Decca
478 1724

1955-ben a lemezgyárak még nem kötötték meg saját kezüket exkluzív szerződésekkel, hogy azután bizonyos szólamokban főszerepet kelljen adniuk inadekvát énekesnek is. 1955-ben igyekeztek a lehető legtökéletesebb szereposztást kiállítani.

Azért kezdem ezzel, mert a Decca most újra piacra dobott felvétele több mint fél évszázaddal ezelőtt készült, s van benne egy elég hangosan árulkodó kakukktojás. Adina szólamát egy osztrák szoprán, Hilde Gueden énekli. Gueden nagyszerű énekesnő, remek pályát futott be, s a legszebb lemezei épp az 50-es években készültek, de elsősorban Mozart és R. Strauss operái feküdtek neki igazán.
Donizetti kevésbé.
Adinája egyfajta idegenbe szakadt Annuska. Kicsit keményen énekel, rém határozott és rettenetesen hideg nőt formál. Ez utóbbi akár lehetne szerepfelfogás is, de Gueden alakítása egyszerűen nem passzol a színolasz társulatba, azaz a „laza figurák gyülekezetébe”. Gyanítom, inkább arról lehet szó, hogy az eredeti Adina kidőlt, és helyére ugrott be a bécsi születésű énekesnő.

A partnere Giuseppe di Stefano, akinek ez az egyik legszebb felvétele. Di Stefano nem tököl sokat ezzel a szereppel, fújja, ahogy a torkán kifér. Kedves és aranyos, de igen egyszerű parasztfiút alakít. S talán nem is igen alakít – Itália Pippójának ez a szólam egyszerűen „testhez állt”. Sokkal inkább, mint a figura későbbi sztárjainak, az artisztikus Bergonzinak vagy a finom lelkű Pavarottinak. Di Stefanónak még az is jól áll, ahogy hallhatóan sleppel egy-egy kevésbé feltűnő frázisnál (pl. az első Dulcamara–Nemorino duettben többször is).

Nemorino ellenlábasát, Belcorét Renato Capecchi alakítja – elsöprő humorral. Nem egyszerűen ütődött figura vagy hülye katona, mint másoknál, hiszen buffo-főszerepet csinál a szólamból. Igen, csinál. Capecchi sokat dolgozik rajta, s majdnem ellopja a fő játékmesteri szerepet a mindenkori főbuffótól, Dulcamarától. Alakításán persze semmi „csináltság” nem érződik, a megformált alak természetes és könnyed, az énekes frazeálása mintaszerűen pergő.

Azért csak majdnem övé a főszerep, mert Dulcamarát minden idők egyik legnagyobb basszus-buffója, a szólam egyik koronázatlan királya, Fernando Corena alakítja. (Amúgy más előadásban Capecchi is remek csodadoktor volt.) Corena mindent tud a figuráról, s mindent az olasz hadarótechnikáról. Minden szavát tökéletesen érteni, ugyanakkor hihetetlen arányérzékkel pontosan tudja, hogy mi az a határ, amíg a bohóckodásban még el lehet merészkedni úgy, hogy az nem megy a zene rovására. Ritka kincs!

A zenéről az egyik olasz nagy öreg, Francesco Molinari-Pradelli gondoskodik. A bel canto alapműve példaszerű könnyedséggel és tisztasággal szólal meg keze nyomán.