Domingo, il ritrovatore (Puccini Ritrovato)

Puccini ritrovato

Violeta Urmana - soprano
Plácido Domingo - tenor
Annamaria Dell'Oste - soprano
Alfredo Nigro - tenor
Stefano Secco - tenor

Wiener Staatsopernchor
Wiener Philharmoniker
Alberto Veronesi

Universal / Deutsche Grammophon
477 7455

Két férfi e CD hőse.
Mindenekelőtt persze Giacomo Puccini, hiszen a lemez korábban "kereskedelmi" forgalomban elérhetetlen kompozícióit - főleg ismert áriák, együttesek korai vagy "átírt" változatait - tartalmazza.
Legalábbis a kísérőfüzet szerint - melyről majd később részletesebben.

Zéta nemrég megjelent, Fleming legutóbbi CD-jéről írott kritikája kapcsán fórumainkon már vita bontakozott ki, vajh' a Manon Lescaut "Sola, perduta, abbandonata" kezdetű áriáját Fleming, avagy Urmana énekelte-e először stúdióban szalagra.
Fleming változatát nem ismerem, a "konkurens" DGG-korong felvétele 2008 februárjában és decemberében készült.

A Butterfly zárójelenetének felvételét is világpremierként köszönti a füzetecske, csakhogy szűk tizenöt esztendeje ezüstkorongon már megjelent az "eredeti" változat, ráadásul magyar vonatkozása is van.
Nem volt lehetőségem közvetlen összehasonlításra.
És nem is ez a lényeges.

Tényleg van mit felfedezni.
Amikor már azt hittem, hogy Puccini valamennyi művét ismerem, revelációként hatott Chailly lemeze (Decca SXDL 7607; 1983) a Krizantémokkal, az Edgar részleteivel és a Preludio Sinfonica címet viselő darabbal, mely 1876-ban íródott, és, mint most megtudtam, nem azonos az ugyanazon évben keletkezett Preludio a orchestra című opussal - talán utóbbi lehet az a darab, melyről Chailly felvételén mint "magánkézben lévő kézirat" tesznek említést.
Feltehetően ez az, ami a DGG-kiadvány első száma.

További tisztán zenekari darabok: egy rövid Adagietto, egy preludio a Manon Lescaut-hoz, aztán az Edgar 1892-es változatához a I. felvonás előjátéka, amúgy ez sem tűnik világpremier felvételnek - ha csak azért nem fogadjuk el annak, merthogy a legalábbis hangzásra teljesen megegyező darabot Chailly 4 perc 11 másodperc alatt dirigálja el, míg Veronesinél ez az idő 2 perc 54 másodperc.

A dirigens és zenekara több mint meggyőző - simogat, becézget az orkeszter, képtelen vagyok más kifejezést találni: gyönyörű.

Urmana kevésbé nyűgöz le.
Véleményem szerint az övé sosem volt egy szoprán hang, és valószínűleg már nem is lesz az.
A "csúcshangoknál" (így a Manon-áriánál) bántóan élessé, visítozóssá válik, és alig valamivel sikerültebb csak Tigrana brindisije az Edgar II. felvonásából - noha annak a kéziratnak a verziója szerepel a korongon, melyet Puccini a mezzoszoprán Amelia Stahlnak írt.

Morognom kell a kísérőfüzetre. Rossz minőségű papír, vacak fekete-fehér fotók. Nem gondolnám, hogy e CD potenciális vásárlói olyanok, akik ne találkoztak volna már Puccinival, redundáns az egyes operák tartalmának összefoglaló ismertetése (a vokális részletek olasz szövegének közlése, angol, német és francia fordítással viszont elegáns megoldás). Ugyanakkor jóval több teret lehetett volna szentelni Puccini kompozíciós módszereinek, avagy például arra kitérni, hogy mi szerepe volt Toscanininek a zeneszerző művei metamorfózisaiban (ld. pl. a Pillangókisasszonyt!).

Érdekes a felvételen hallható zenei anyagok sorrendje. Valószínűleg a tisztán zenekari darabok és az áriák, együttesek viszonylag arányos váltakozása volt a cél - ám így a második és tizenegyedik track A fecske részletei közé "ékelődik" a Pillangókisasszony, a Manon Lescaut, a Nyugat lánya és az Angelica nővér, s a Manon harmadik felvonásának előjátéka ("prelude to original Act III/1" [sic!] a kísérőfüzet szerint) elé kerül Manon utolsó áriája.
Apróságok, de bosszantóak.

Ám jöjjön most az, amiért-akiért (a Bécsiek csodaszép játéka mellett) ez a felvétel felejthetetlen, igen, Plácido Domingo.
Figyelem: a tizenkét számból mindössze kettőben énekel, a La rondine utolsó változatából a II. felvonás kvartettjében működik közre - ráadásul Prunier szólamát, Puccini ebben a verzióban baritonra írta át -, valamint Ruggero utólag komponált I. felvonásbeli áriáját hallhatjuk tőle.
Ha valaki meghallgatja ezt az utóbbi szűk két és fél perces részletet, azt hiszem, egyetért velem: még mindig Domingo napjaink legnagyobb tenoristája.

Külön szeánszot érne meg, mit is tett Domingo Pucciniért - túl azon, hogy számomra ő minden idők legnagyobb Cavaradossija és Dick Johnsona (tanulságos összevetni e művek, vagy akár a Tosca különböző DVD-változatait - ahogy az idő múlásával elkerülhetetlenül szárazabbá válik a hang, úgy mélyül Domingo portrérajzoló képessége, válik éneklése és játéka egyre komplexebbé).

Ne feledjük, Domingo húsz éve készült felvétele (The Unknown Puccini - dalok, Sony SK 44 981) sokat tett az olasz mester ismeretlen arculatának bemutatásáért, ő az első igazán nagy tenorista, aki lemezre vette a Le Villit, az Edgart (Bergonzié koncertfelvétel), és A fecskét.
Mindaddig, míg a kezembe nem került ez a CD, azt hittem, Puccini valamennyi zenéjét ismerem, és lehetetlen olyasvalamit találni, amit Domingo ne vett volna már lemezre.
Duplán tévedtem, és ennek nagyon örülök.