Interjúk
Új oldaláról ismerhetjük meg Geiger Györgyöt: múlt csütörtökön fényképeiből nyílt kiállítás, és ezzel egyidejűleg egy könyve is megjelent. Villáminterjúnk a kiállítás megnyitóján készült.
Főtéma
Olasz vígoperaként előadott Varázsfuvola, érdektelen Otello, beteg Rusalka, egy behunyt szemmel kitűnő Don Giovanni, katartikus Mahler Harmadik – és Frau Maria letegezett.
Esszék és tanulmányok
Egyike azoknak, akik szinte bármely együttes élén képesek ugyanazt a hangzásvilágot megteremteni, sőt, élek a gyanúval, hogy ez szinte önmagától működő folyamat eredménye.
Interjúk
Harminc éves az egyik legismertebb régizenei társulás, a London Baroque. Közelmúltbeli, váci koncertjük után az együttes vezetőjével, Charles Medlammel beszélgettünk.
Esszék és tanulmányok
Bár jóval túlélte Furtwänglert vagy Toscaninit, számomra Klemperer "régi" karmester - hajlamos vagyok ugyanúgy a régmúlt homályában elhelyezni spirituális időskálámon.
Interjúk
Egy ma esti koncerten a II. világháborúban meggyilkolt magyar zeneszerzők darabjait hallhatjuk. A javarészt elfeledett alkotókról Mácsai János zenetörténészt kérdeztük.
Főtéma
Hirdetésben keresett férfi statisztákat a MÁO. Gondoltam, jelentkezem, s ha bekerülök, kipróbálom, milyen érzés apró csavarnak lenni az első számú dalszínház gépezetében.
Főtéma
Októberben 10 évesek leszünk, és ezt jó apropónak találtuk ahhoz, hogy átalakítsunk ezt-azt – így egyebek mellett a Momus-díj megszavazásának és odaítélésének körülményeit is.
Interjúk
A hétvégén ünnepli 80. születésnapját a magyar operarendezők ma is igen aktív doyenje, akinek nevéhez egyebek mellett a korábbi évtizedek jelentős vidéki produkciói köthetők.
Esszék és tanulmányok
Meggyőződésem, hogy bizonyos vizuális élmény mindenki számára kiegészíti a zenehallgatás csodáját, ám a megjelenő belső képet nagyban befolyásolja az interpretátor személye.
Főtéma
Reiner, Solti, Széll György, Ormándy Jenő mellett számos magyar Maestro járult hozzá a nem mindennapi fejlődéshez, az amerikai zenekari struktúra mai képének kialakításához.
Főtéma
Szerencstől Sátoraljaújhelyig fel van lobogózva egész az egész Zemplén, és szinte egymást érik a rendezvények. Itt minden megvan, amit szem, száj – és persze fül – kívánhat.
Főtéma
Kis költségvetésből készült, de az utóbbi évek legizgalmasabb, remek zenével bőven fűszerezett mozija lett. Érthetően nyerte el idén a legjobb filmdalnak járó Oscart. A történet első ránézésre szimpla, pedig dehogy. Apró pesti mozi legeldugottabb kamaratermében láttam, ha jól számoltam, öt másik nézővel együtt.
Főtéma
A Nyár a Lánchídon rendezvénysorozaton belül a Lánchíd mindkét hídfőjénél a komoly- (vagy majdnem komoly) zenéé augusztus második hétvégéje. Jó hangulat, jó produkciók.
Interjúk
Nyert a római karmesterversenyen, de pályáját mégis idehaza futotta be, dirigensként és pedagógusként. Interjúnkkal köszöntjük a hétvégén 80. születésnapját ünneplő Lukács Ervint.
Főtéma
Ismét Maisky, Say, plusz Argerich, s egy ígéretes együttes, a Quatour Ebene. Látogatásunk végének (vagy a svájci nemzeti ünnep) tiszteletére tűzijáték a hegyoldalakban.
Főtéma
A St. Bernard-hágó közelében található városka 15 éve ad helyet az egyik legrangosabb zenei fesztiválnak. Világsztárok és kezdők, koncertek és mesterkurzusok várják a látogatókat.
Interjúk
Ma kezdődik az új darabok műhelyeként működő Rondino Fesztivál. A rendezvénysorozat művészeti vezetőjével, a zeneszerző-karmester Gémesi Gézával beszélgettünk.
Főtéma
Szubjektív számadás azokról a sokszor láthatatlan közreműködőkről, akik nélkül a Wagner-rajongók éves ünnepe nem lehetne az egyik legnagyobb presztízsű komolyzenei fesztivál.
Interjúk
Jazzharsonásból énekes, baritonból kontratenor, művészből szervező lett, jelenleg a Zempléni Fesztivál igazgatója. Kacskaringós pályájáról és a fesztiválról kérdeztük Turjányi Miklóst.