„Azt hiszem, az igazi nő ilyen” (Szabóki Tünde, a Fidelio Leonorája)

Bár a harmadik szereposztásra tervezték, és a plakáton sem őt láthatjuk, mégis Szabóki Tünde énekli vasárnap este az Operaház Fidelio-premierjén a címszerepet. A főpróba előtt beszélgettünk vele.

   – Bár eredetileg a harmadik szereposztásban terveztek, mégis a premieren láthatunk/hallhatunk téged a Fidelio címszerepében, ráadásul úgy, hogy most lépsz fel első alkalommal az Operaház színpadán. Milyen érzés?

   – Nagyon örülök neki, hogy a Sors a kezemre játszotta, megszervezni sem lehetett volna jobban ezt. Az külön öröm, hogy olyan kollégákkal léphetek fel, mint Thomas Moser és Fischer Ádám, akikkel rendkívüli élmény együtt dolgozni.

   – Kovalik Balázs nem egy konvencionális rendező. Mennyire terheltek meg a próbák, és az, hogy a rendezői koncepciót magadévá tedd?

   – Én megszoktam a német rendezői színházat, számomra semmilyen furcsaság nincs ebben a látásmódban. Nagyon szép és alapos próbafolyamatot csináltunk végig, amiben jó érzés volt benne lenni.

   – Mit mond számodra a XXI. század legelején Leonora szerepe és az ő küzdelme?

   – Leonora mindannyiunkban (akik nők, feleségek és anyák vagyunk) bennünk van. Én küzdeni tudnék a családomért, férjemért ilyen szituációban, és mindenemet odaadnám, hogy visszakapjam. Azt hiszem, az igazi nő ilyen.

   – A mű melyik része áll hozzád közel?

   – Talán az ária és a nagy duett Florestannal. Az egy fantasztikus robbanás.

   – Ezt egy hírhedten nehéz szerep, amely már számos világsztáron kifogott. Technikailag melyik része izzaszt meg leginkább?

   – Az áriában vannak – mondjuk úgy – kényelmetlen helyek, s a második fináléban hallható az úgynevezett ima. Nekem erre a két részre kell nagyon odafigyelnem. De a szerep egésze olyan, hogy 120%-kal kell figyelni, ezt nem lehet csak úgy énekelni, agyban is nagyon ott kell lenni.

   – Van a rendezésben olyan, ami eltér a szokásostól?

   – Mi Leonora vízióját, álmát mutatjuk meg. Ez egy kicsit más, mint amit megszokhattunk.

   – Te már énekelted Ausztriában ezt a szerepet. Az hagyományosabb megközelítés volt?

   – Igen, mindenképpen, bár ott is voltak apróbb „német színházi” beütések.

   – Mennyit szabadít fel, avagy mennyit vesz el belőled egy olyan világsztár partner, mint például Thomas Moser?

   – Thomas fantasztikus kolléga, csodálatos ember, egy percig nem éreztette, hogy „olimpiai bajnok” a szakmájában. Amikor először próbáltam vele jó két hete, nekem kicsordult a könnyem az áriája alatt (én a színpadon vagyok közben), olyan hatással volt rám. Egy percig nem játssza a primadonnát, csak azt tudom ismételni, hogy csodálatos kolléga. Friedemann Kunder is jó néhányszor énekelte Roccót, nagyon jó és biztonságos vele együtt színpadon lenni.

   – Ez az első szereped az Operaházban. Hosszabb távú tervekről esett szó már?

   – Igen, tárgyalgatunk. Ha lemegy a premier, lenyugszik az őrület, akkor leülünk Fischer Ádámmal (neki már voltak fölvetései), és végiggondoljuk, megbeszéljük, mi legyen a következő évadban.