A buddhista filozófus, a jezsuita szerzetes és az ornitológus különös története (Messiaen 100)

A buddhista filozófus, a jezsuita szerzetes és az ornitológus – a történet mégsem három emberről szól. Hősünk (bár ez a szó esetében kevéssé fedi a valóságot) nem volt sem egyik, sem másik, sem a harmadik. Egy negyedik foglalkozást űzött: zenész volt. Zeneszerző, orgonista és pedagógus. Ma száz esztendeje született Olivier Messiaen.

Az avignoni csodagyerek már 11 esztendősen a híres Conservatoire hallgatója. Orgonát Duprétől tanult, majd hamarosan felvette a zeneszerzés szakot is, itt sem akárki, Paul Dukas lett a mestere. És hát honnan tudott kiindulni egy rendes francia zeneszerző-tanonc a XX. század első felében? Claude Debussytől és Maurice Raveltől. Messiaen is így tett.

Mint elődeire, rá is éppúgy hatott a kor emelkedett művészi világa, az impresszionista képzőművészet, a romantikus irodalom. Zenei nyelve viszont nagykorúsága után elvált példaképéitől, egyedi, rá jellemző és utánozhatatlan lett. Messiaen egyaránt tanulmányozta a görög és indiai hangszer- és ritmusvilágot, különféle egzotikus népek zenéjét, a gregoriánt, Szkrjabin és Debussy akkordfűzési technikáit. Mivel gyermekkorától lelkesedett a természetért, hamarosan rátalált a madárhangok különös hangzásképeire is. Lelkesen járta a világ eldugott erdeit, és kottázta a madarak énekét. Mindezt a szeriális zene szabályai szerint gyúrta össze, így alakítva ki sajátos nyelvezetét, eredeti hangzásvilágát.

Ráadásul azon ritka alkotók közé tartozott, aki nem őrizte hétpecsétes titokként komponálási metodikáját, Zenei nyelvem technikája címmel már 1944-ben kiadta azt. Nyugodtan tehette, utánozhatatlan módszere kevés őszinte (és még kevesebb tehetséges) követőre talált.

A címben leírt hármasság jellemezte Messiaen minden rezdülését. Egy buddhista filozófus bölcsességével, egy jezsuita hitével, egy ornitológus érzékenységével élt, létezett és komponált, de ez nemcsak üres szólam. 1942-től maga is tanított a Conservatiore-ban, 1955-től zenefilozófiai osztály indíthatott – a világon elsőként. (1947-ben a budapesti Zeneakadémia vendégprofesszora volt. Vajon él-e még valaki egykori növendékei közül?)

Messiaen munkásságára a katolicizmus, de főleg a hit fontossága is rányomta bélyegét. Ámen-látomások című kétzongorás alkotását (1943) a komponista így magyarázta:
„Az Ámen négyféle jelentés hordozója:
- Ámen, úgy legyen! A teremtés aktusa.
- Ámen, alávetem magam, elfogadom. Legyen meg a te akaratod.
- Ámen, a vágy, a kívánság, hogy az Úrral egyesüljünk.
- Ámen, a Paradicsomban minden örökkévalón állandó. Megpróbáltam, hogy azon lények segítségével, akik puszta létezésükkel kimondják az Áment, hét zenei látomásban fejezzem ki ennek gazdag változatait.”

Ez így szavakkal túlontúl bonyolultnak hat, de a zene tiszta, világos és egyértelmű. A krisztusi hit és szeretet Messiaen sok száz orgona- és zongoraművében jelent meg, de külön kiemelném az 1944-ben komponált 20 pillantás a gyermek Jézusra című elképesztő zongoraciklusát. A szerzetesi elmélyültség ilyetén szintjére alig jutott még komponista Messiaen előtt.

A valláshoz kapcsolódik a tény, hogy Messiaen 1931-től – már világszerte elismert komponistaként is – gyakorlatilag mindhalálig orgonistája volt a párizsi Saint-Trinité templomnak. S amikor a már idős Mestertől Rolf Liebermann operát kért, az nem is választhatott volna rá jellemzőbb témát Assisi Szent Ferencnél. Az 1983-ban bemutatott gigantikus kompozíció (több mint 4 óra, hatalmas zenekar, 150 fős énekkar, a párizsi premiert Seiji Ozawa dirigálta) legszebb pillanata, amikor Ferenc a madaraknak prédikál.

A madarak szinte Messiaen minden művében megszólalnak. Némelyikben az egész kompozíció róluk szól (pl. A madarak ébredése zongorára és zenekarra – 1953), máshol csak érintőlegesen, így a híres Turangalîla-szimfóniában, melyet Serge Koussevitzky rendelt tőle a Bostoniaknak 1946-ban (bemutató: 1948).

A misztikum és az egzotikum is fontos szerepet töltött be munkásságában, elég, ha a perui legenda szövegére komponált dalciklusára, a Harawira gondolunk. Honegger mondta róla: „szeretem szélesen áradó dallamait még akkor is, amikor érzéki gyönyörűségről árulkodnak...” (A. H.: Zeneszerző vagyok).

Ha az eddigiek alapján azt gondoljuk, hogy Messiaen a világtól elzártan élte tudósi, szerzetesi, komponistai életét, akkor nagyot tévedünk. Kevés zeneszerző élte meg századának borzalmait oly primer módon, mint ő. 1940-ben hadifogságba esve klarinétos, hegedűs és csellista ismerősökre lelt, számukra komponálta a Kvartett az Idők végezetére című, rendkívüli mondanivalójú kamaraművét. Az 1941. január 15-i, fogvacogtató hidegben tartott „bemutatót” áhítatos csendben hallgatta végig a sziléziai tábor mintegy ötezer (!) hadifoglya. A zongoraszólamot Messiaen játszotta, aki néhány évtizeddel később így emlékezett vissza az eseményre: „Sohasem volt még ilyen értő közönségem.”