Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Én nem vettem annyira komolyan, amit Britten írt” (Telihay Péter)

2008-11-13 10:18:09 - zéta -

Prózából érkezett a zenés műfajba, s egy héten belül két produkcióval, is bemutatkozik. Az egyik a Thália Színházban bemutatott CarmenCET, a másik pedig a szegedi operaversenyen színre kerülő Britten-darab, a Lukretia meggyalázása.

Telihay Péter    – Nem operarendezőként ismertük meg, most mégis egy héten belül két különleges produkcióval mutatkozik be a magyar közönségnek. Hogy jött ez?

   – Az operaverseny egy kétéves történet. Az Armel Kft. a Mezzo tévécsatornával közösen szervezett egy olyan énekversenyt, amelyben nem az énektudás, hanem az színészi produkció a döntő. Öt operát jelöltek ki, és minden darabban 4-4 énekes szerepre lehetett jelentkezni. Tavasszal eldőlt, hogy kik nyertek, utána különböző helyszíneken létrejöttek a bemutatók. Ez az öt előadás vendégszerepel most Szegeden, utána osztanak majd ki egy-egy férfi és női fődíjat. E sorozatban én kaptam lehetőséget Britten operájának a megrendezésére. A Lukretia meggyalázását október 20-án mutattuk be Gdanksban.

   – S a Carmen?

   – Április elején egy késő éjszakai órán felhívott Kovalik Balázs, és megkérdezte, nem volna-e kedvem megrendezni a Carment, egy húzott, rövidített változatban a fiataloknak. Nekem ez tetszett, és igent mondtam. Szóval a két felkérés egymástól teljesen függetlenül jött.

   – A budapesti premiereken már túl vagyunk. Ön szerint hogy sikerült a CarmenCET?

   – Mit mondjak, szerintem jól, hiszen hatalmas siker volt. A visszajelzések pozitívak.

   – Két eléggé eltérő egyéniségű, adottságú Carment láthattunk. Mennyire lett testre szabva a két címszereplő figurája?

   – Jó kérdés. Valójában szinte két előadás készült, hogy mind a két énekesnő megtalálja benne a maga helyét. Ez persze lehetetlen, mégis igyekeztünk úgy hangolni az előadást, hogy a különböző karakterek megnyilvánulhassanak. Nem volt egyszerű feladat.

   – A mindennapi operaüzem azért hozhat változásokat. Lesz átjárhatóság a két gárda között?

   – Igyekszünk minél kevesebb átjárhatóságot biztosítani, de biztos lesz. Próbáltak az „ellenfél” szereposztások is, de az Operaház vezetése partner abban, hogy ne nagyon keveredjen a két csapat.

   – Beszéljünk a Britten-előadásról is. Mi lehet az oka, hogy ezt a darabot magyar színház még sosem játszotta?

   – Csak találgatni tudok. Ez egy nagyon statikus mű, nyolc szereplője van, nincs benne kórus, és ha nagyon komolyan vesszük azt, amit Britten írt, nagy látványt sem lehet hozzá generálni. Én nem vettem annyira komolyan. A mi előadásunkban nagyon lényeges, amolyan kilencedik szereplő a látvány. Nagyon érdekesek a darab előadási tradíciói. A szereplőim közül már hárman énekelték a szerepeiket, de mindhárman hagyományos felfogásban, különböző tunikákban, ókori jelmezekben. Én ezt nem igazán értem. Az etruszkokról tudjuk, hogy csupa életöröm nép volt, és teljesen távol állt tőlük az effajta gyalázatos cselekedet, mint ami ebben az operában van.

   – Mi lehet a megoldás?

   – Britten ezt az operát 1946-ban írta. Bár a történetnek van történelmi háttere, az opera alapja mégiscsak Shakespeare egyetlen fennmaradt elbeszélő költeménye. A zeneszerző ebből indult ki, s az alapművet felhasználta arra, hogy a saját fölháborodásának hangot adjon. Szerintem aki úgy véli, hogy ezt az operát az ókorba helyezve kell előadni, csacsiságot gondol.

   – Könnyebben befogadható a darab „mai” kivitelben?

   – Nagyon fontos visszajelzés volt, hogy gdanski előadást az utóbbi évek egyik legmodernebb produkciójának minősítették Lengyelországban. A gyalázat és a leigázás szó nagyon közel van egymáshoz. Mi itt Kelet-Európában, lengyelek és magyarok, nagyon sokat tudunk a leigázásról. Én pedig megpróbáltam a darab szimbolikáját nagyon komolyan venni.

   – Mit jelent ez?

   – Lukretia ízig-vérig nő, az ő meggyalázása mindannyiunk meggyalázása. A hódítók ereje és perverziója. Ebben a műben ez a fölháborodás nagyon benne van.

   – Mit szóltak ehhez a főszereplők, hogy fogadták?

   – Nagy örömmel. Persze nem véletlenül őket választottam erre a szerepre. Tudtam, hogy segítségemre lesznek, és képesek leszünk az együttgondolkodásra. Lukretiát egy horvát lány alakítja, aki Dubrovnikban született és ott is élt a bombázások idején, személyes tapasztalatai vannak, nem kellett sokat magyarázni neki. Óriási kihívás ez a szerep, bár nem olyan misztikusan nehéz.

   – Inkább talán az a tisztaság megfogalmazása az, amit Lukretia kisugároz...

   – Szerintem nem erről van szó. Van két momentum a darabban. Lukretia alszik, előtte már hat hónapja várta a férjét, és megérinti egy férfi, akit megkíván. De csak álmában, és amikor felébred, akkor a szégyenérzet sokkal erősebb lesz benne. Nem szabad úgy kezelni, hogy ő egy földöntúli lény, aki mentes mindenféle női sejtbiológiától. Nem. Valaki, aki a hűségről olyan sokat tud, mint Lukretia, igaz, hogy csak álmában, de megkíván egy másik férfit a férjén kívül. Benne van a női romlottságnak egy pici csírája. Mert a vágy és a hiányérzet együtt néha nagyon bonyolult dolgot tud művelni.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.