Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Pillanatok alatt egy hullámhosszra kerültünk” (Klenyán Csaba – Trio Lignum)

2008-10-27 08:34:50 SzJ

Klarinét-klarinét-fagott. Régizene és kortárs muzsika. Ahogy a hangszer-összeállítás és a repertoár, úgy az ünneplés sem szokványos: 10+1 éves fennállását ünnepelte a Trio Lignum, a Lakatos György, Rozmán Lajos és Klenyán Csaba alkotta formáció. Az együttes mögött álló (bővített) évtizedről Klenyán Csabával beszélgettünk.

Klenyán Csaba    – Ez a 10+1 definíció elég frappáns, de kicsit arról árulkodik, hogy mintha nem tudtátok volna megünnepelni tavaly a tizedik évfordulót, és most a szükségből kovácsoltok erényt.

   – Idén az Őszi Fesztivál kapcsán Kovalik Balázs keresett meg bennünket az ötlettel, és lehet, hogy ő már tavaly eleve úgy gondolta, hogy a tíz nem annyira érdekes, a tíz plusz egy viszont jobban felhívja az emberek figyelmét. Mi meg akartuk ünnepelni tavaly a jubileumot, de a szervezői oldalról valahogy senkit nem érdekelt, és az egyeztetés sem olyan egyszerű.

   – Mennyire vagytok elfoglaltak?

   – Lakatos Gyuri tanít a Zeneakadémián, hosszú évek óta játszik az Operában, mellette most rengeteget dolgozik a Telekom Zenekarral, a fúvóspróbákon ő a betanító. Rozmán Lali koncertezik, szólóban és kamarában is, és úgy néz ki, a Zeneakadémián ő foglalkozik majd a fúvósegyüttessel. Én meg szabadúszó vagyok, emiatt rab, de hál istennek saját magam rabja. Rengeteget koncertezem, és sokat tanítok. A tanítás egyébként mind a hármunknak nagyon fontos.

   – A tapasztalatok továbbadása, vagy az újdonságok ellesése miatt?

   – Mindenféleképpen adok-kapok a dolog. De a lényeg az, hogy a tanítványból azt kell kihozni, ami az ő sajátja. Nem azt akarom visszahallani, hogy én hogyan játszom. Ebből kiindulva úgy gondolom, hogy ha valami érdekes megoldást hallok egy tanítványomnál, akkor azt nem fogom a saját játékomba beépíteni, mert ő sem szeretné visszahallani. De biztos, hogy indirekt módon mégiscsak hatunk egymásra.

   – Van vezetője a triónak?

   – Nincs. De bizonyos logisztikai, szervezési feladatokat mégiscsak el kell osztani egymás közt. Próbálkoztunk ügyintézőkkel, de nem működik a dolog, mert ezt a fajta speciális dolgot, amit csinálunk, mi magunk tudjuk a leghatékonyabban közvetíteni.

   – Ha nincs vezető, akkor a gázsit is úgy kéritek, hogy osztható legyen hárommal?

   – Persze. Mindig. De akárhogy alakul, el tudjuk osztani hárommal.

   – Hogy folyik nálatok a munka művészi tekintetben? Megvan, hogy ki keres új darabokat, ki az, aki átírja?

   – Nagyon kevés átiratot játszunk, és arra megvan a magunk embere, Kondor Ádám. Először ő maga jelentkezett, a Hammerklavier szonáta fugájának átiratával, azóta, ha ilyesmire vágyunk, őt keressük meg.

   – És a vokális művek?

   – Azok nem átiratok. Azokat egy az egyben, az eredeti kottákból játsszuk. Megnézzük a darabokat, kipróbálunk különböző transzpozíciókat, hogy melyikben tud legjobban megszólalni a mű. Ugyan nem énekelve, hanem három fafúvóson tolmácsoljuk a leírtakat, de ezeket a dolgokat akkoriban is lazán kezelték.

   – Hogyan bővül a régizenei repertoár? Összeültök néha tanácskozni, aztán bújjátok a könyvtárakat?

   – Pontosan. Bizonyos időszakonként megbeszéljük, hogy mit változtassunk, merre mozduljunk, nézzük meg, mik azok a háromszólamú darabok, amelyeket jól tudnánk előadni. Persze ehhez az kell, hogy ezeket a szerzőket mi alapjáraton is ismerjük, hallgatjuk. Érdekes módon, soha nem gondoltam volna középiskolás koromban, de a CD-gyűjteményem legnagyobb része régizene.

   – És miképp gyarapodik a kortárszenei művek sora?

   – Rengeteg szerző megkeres a darabjaival, amiket már tényleg a mi hangunkra írt. Sáry László, Sáry Bánk és Sári József jelentősen képviseli magát, mennyiségileg őket indította be legjobban a trió hangzása, velük emberileg is nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

   – Volt már, hogy ti kértetek fel szerzőket?

   – Hogyne. Például Serei Zsolt legutóbbi lemezünkön hallható, Álomrajzok című darabja is így született. A mostani születésnapi koncerten is volt olyan mű, amely erre az alkalomra íródott, kifejezetten köszöntő jelleggel.

   – Ilyenkor fizettek a megrendelt művek után?

   – Ez a kérdés föl sem merül. Az elhangzás után járó jogdíjat természetesen kapják a szerzők, hiszen nagyon sokat játsszuk őket.

   – És hanghordozón is hallhatók műveik, hiszen a trió működését már két lemez is fémjelzi. Azok hogy jöttek össze?

   – Gyurival rengeteg BMC-lemezen játszottunk. A kiadó vezetője, Gőz László nagyon szereti ezt a triót, hosszú távú tervei vannak vele. Amikor „profi” csapattá váltunk, akkor csináltunk meg az első lemezünket, a második pedig idén jelent meg.

   – Hogy érted, hogy profivá váltatok?

   – Öt éven át csak hobbiból játszottunk együtt, a noteszba is mindig csak annyit írtunk be, hogy triópróba. Nevünk sem volt. Később adtunk az egésznek arcot, kitaláltuk a nevet, akkor lett az alkalmi társulásból Trio Lignum.

   – Hogy kezdődött a közös munka? Azt olvastam valahol, hogy 97-ben, Szombathelyen merész ötlettel szembesítettétek egymással különböző korok zenéit. Hogy jön egy ilyen „merész ötlet”?

   – Az egész az UMZE alakulásához köthető. Nagyon jóban voltam Rozmán Lalival, ismertük egymást az akadémiáról. Egyértelmű volt, hogy ha létrejön egy kortárszenei együttes, és két klarinét kell, akkor azt mi fogjuk csinálni. Mondtam Lalinak, hogy annyi kortárs darabunk van, csináljunk egy koncertet műsoron kívül, Szombathelyen, szólókkal, duókkal. Beszélgettem erről Wilheim Andrissal, aki javasolta, próbáljunk ki régi vokális zenéket klarinéton. Hozott is nekünk anyagokat, amiket elkezdtünk játszogatni, és azt éreztük, hogy jó, érdekes, de felmerült, hogy vajon milyen lenne egy harmadik szólammal? Lali felvette a kapcsolatot Lakatos Gyurival, akit személyesen én még akkor nem is ismertem. Ő eljött Szombathelyre, és pillanatok alatt annyira egy hullámhosszra kerültünk, hogy egyből csináltunk egy háromórás koncertet. Az egész „merész” szembesítés valami ilyesmiről szólt. Egyikünk sem olyan öncélú, hogy azt mondjuk, gondolok egy merészet, csinálok valamit csak azért, mert addig olyan nem volt, és majd kerítek hozzá zenésztársakat meg ideológiát.

   – Nagyon sokszor hallani, hogy a nagyközönség ódzkodik a mai zenétől. Nektek mi a tapasztalatotok?

   – Helyszíne válogatja. Ha „idegen” közegben játszunk, előfordul, hogy belecsapunk az első hangosabb kortársdarabba, és már hallom, kopognak a tűsarkak, elindul kifelé egy-két ember. De hát van ilyen. Ez még mindig egy egészségesebb hozzáállás, mint ha ott maradna és szenvedne.

   – És „hazai pályán” mi a helyzet?

   – Ott nincs ilyen probléma, nagyon jól sikerült „szektakoncerteket” adunk. Ezt a kifejezést fiatal zeneakadémisták találták ki, és annyit takar, hogy vannak kortárszenei koncertek, amelyeken rendre ugyanazokat az arcokat látni a közönség soraiban. A Trio Lignum koncertjeit sok fiatal látogatja, és a kemény mag is kialakult már.

   – Milyen gyakran tudtok koncertezni ebben a formában?

   – Nagyon változó. Nagyüzemben ezt nem akarjuk csinálni, meg azt hiszem, nem is lehet. Emiatt minden évad elején leülünk, és átbeszéljük, hogy miket kellene, illetve kinek mi fog beleférni az idejébe, és az alapján alakítjuk ki az évadot.

   – Próbáltok csapódni rendezvényekhez?

   – Jelezzük, hogy vagyunk, de ez speciális műfaj, ingoványos terület. Tény, hogy a kortárs zene éppúgy alkalmat ad a kóklerségre, mint a régizene előadása. De a kortárszenét a kritikusok is óvatosan kezelik. Egy mai darabról írt kritika még mindig abban merül ki, hogy kiértékelik a művet. Egy Mozart-koncertnél kapásból az előadót fogják meg.

   – Mert van húsz másik viszonyítási pontjuk.

   – Pontosan. És emiatt nehéz megfoghatóvá tenni a triót a szervezők számára is. Érdekes módon régizenei fesztiválon még soha nem játszottunk. Olyan viszont volt, hogy egy rendezvényen azt kérték, csak kortárs zenét játsszunk. Mi viszont ezt nagyon nem szeretjük. Sok. Nem véletlenül találtuk ki, hogy szembesítjük és vegyítjük a korokat, hiszen úgy mindig vannak kis pihenők, amelyek után jobban felráz egy erőteljesebb mai darab.

   – Ha már az előbb a kritikát említetted, elárulom, hogy olvastam egy cikket, amelyben nagyon rosszakat írnak rólatok.

   – Az nem baj, hiszen az is gyanús, ha csak jókat írnak az emberről. Persze, ha alapból úgy áll hozzá valaki, hogy neki ez nem fog tetszeni, akkor abból úgy sem jövünk ki jól. Amúgy örülök, hogy valaki mer negatív dolgokat írni, mert manapság már botrányt se tudsz okozni, és sokszor a gratuláció sem őszinte. Érdekelne ez a kritika, mert nem jellemző, hogy rosszat írnának rólunk. Hol olvastad?

   – A neten találtam. Majd átküldöm a linket.

   – Kösz. Megmutatom a fiúknak is. Gyurinak biztos akkora lesz a feje...!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.