Schubert Befejezetlenjével indult a délután. A szokásosnál kissé gyorsabb I. tétel, lírai második. Semmi újraértelmezés, egyénieskedés, egyszerűen egy szép előadás. A zárószám pedig Beethoven Ötödik szimfóniája volt. Itt is érződött, Levine teljesen "markában tartja" zenekarát, egy makulátlanul játszó, noha egyéni hangzással nem rendelkező együttest - de azért viszcerális hatású volt a III. tételben a tizenkét (!) nagybőgő uniszónója.

José Curáról tudtam, hogy képes egyik előadáson bűn rosszul énekelni, majd a következőn jelentős teljesítményt nyújtani. Azt viszont nem tudtam, hogy egy előadáson belül is képes ilyen szélsőségekre.

Immár évszázadok tapasztalata mutatja, hogy a remekműveknek olykor évtizedekre van szükségük, hogy a koncertlátogatók többsége befogadja őket. Lutosławski Gordonkaversenye negyven évvel születése után utat talált a budapesti közönség szívéhez. Gond nélkül illeszkedett korábbi korok remekeihez. Befogadtatott.

Idősebb úr ült mellettem, jegyét elejtette, nem vette észre. Felvettem, átadtam neki, megköszönte. Aztán a szünetben a sajtóponton találkoztunk, elkezdtünk beszélgetni. Mesélt a Met 1961-es Turandotjáról. Tudtam-e, kérdezte, hogy a kettősben Corelli a színpad elején állt, Nilsson leghátul, és mégis túlszárnyalta hangerőben kollégáját?

A Pozsonyi Nemzeti Színház operatársulata néhány évvel ezelőtt Donizetti Az ezred lánya című vígoperájával mutatkozott be dalszínházunkban. Produkciójuk kellemes emléket hagyott bennem, ezért is készültem örömmel mostani vendégjátékukra.

2007-ben indult az a koncertsorozat, mely a volt Osztrák-Magyar Monarchia immár az Európai Unióban összetartozó országainak vezető együtteseit mutatja be. Így a magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar évente vendégül látja a Cseh, a Szlovén, a Szlovák Filharmonikusokat és a most idelátogató osztrák Tonkünstler Zenekart is.

Úgy gondolom, hogy egy zeneműnek egyszeri elhangzás után is mély nyomokat kell hagynia a hallgatókban, és ezt az idei Mini-Fesztivál nyitóhangversenyén csak néhány szerzőnek sikerült elérnie. Legtöbbször maga az előadás is meggátolta a mű tökéletes érvényre jutását. Szerencsére másnapra a helyzet sokat javult.

Peskó Zoltán közreműködése – úgy érzem – egyelőre nem hozott drámai változást, de ettől függetlenül és minden zavaró apróság ellenére továbbra is bátran ajánlom a Pannon Filharmonikusokat. Hangversenyeiket biztosan mások is éppúgy élvezni fogják, ahogyan én élveztem ezt a koncertet

Pár éve bejelentette, hogy Boccanegraként búcsúzik a színpadtól. Megcsinálta, és immáron szó sincs búcsúról. Most Tamerlanót énekel Los Angelesben, jön Ulysses, meg egy világpremier. Sokszor elgondolkodom: mi viszi még mindig előre ezt az ember, mi az a drive, ami - hivatalosan hatvankilenc, sokak szerint hetvenvalahány évesen - újabb és újabb feladatok abszolválására hajtja?

Mozarti zene - prózai rendezéssel (A varázsfuvola a Vígszínházban)

Kíváncsi voltam, alkalmas-e az új játszóhely akusztikája dalművek előadására, és milyen lesz az ízig-vérig prózai színházi rendező első operai munkája. Nos, a rendezést akár Marton László kiapadhatatlan ötletparádéjának is nevezhetném.

Mise lesz? Nem lesz... (Az Ory grófja Szegeden)

Rossini valószínűleg azért vette félvállról a művet, mert bízott a muzsika erejében. Ebben van is valami, hiszen a látványos, mondhatni pazar zene többnyire elviszi az előadást. Anger Ferenc rendezése sziporkázó, bővérű komédiázás. De nem is lehetne másképp.

A léhaság útja Londonban

A Covent Gardenben futó darab rendezése keretbe illesztette a sztorit. Ez a keret a realitás volt, míg a darab jelentős részét kitevő "lezüllés" amolyan filmes forgatás hátterébe lett beillesztve. Az előadás zenei és színpadi megvalósítása a hely igényességéhez és híréhez méltó volt.

Volt itt minden, mi hiszékeny, gyermeki fülnek ingere, s mi az izgalmas és lapidáris történeteknek veleje és esszenciája: harcolás és összeveszés, tündérség és babona, csodamadár és bűbájos szerelmesek.

Nézze el a kedves Olvasó, hogy a Magyar Szimfonikus Körkép január 17-i előadásáról, a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus koncertjéről némileg pamfletszerűen olvashat az alábbiakban.

Az egyetlen, láthatatlan, ábrázolhatatlan és elénekelhetetlen örökkévaló (A kiegészített Mózes és Áron bemutatója)

Hogy milyen lesz a harmadik felvonás utóélete, avagy lesz-e egyáltalán, nem tudom. Abban vagyok rendíthetetlenül biztos, hogy az a figyelem, az az elszántság és elmélyültség, amit Kocsis erre a műre áldozott tanulás és komponálás közben, az egész előadásban – tehát az első két felvonásban is – triplán kamatozott.

Egyvalamit le kell szögezni még az elején: akár tetszett valakinek a produkció, akár nem, Takács-Nagy Gábor személye, tevékenysége még a szokásosnál is jobban jelet, nyomot hagyott a hangverseny szinte minden egyes pillanatán.

Nagyon-nagyon komolyan ajánlom, hogy a komolyzene barátai tekintsék ezt az eseményt Mekkájuknak. Életében legalább egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia, milyen így kezdeni egy évet.

"Senki sem az, aki" (Offenbach Kékszakálla Debrecenben)

A Csokonai Színházban a szezon kezdetén bemutatták Offenbach zseniális, maró humorú operaparódiáját, a Kékszakállt. Szabó Máté korszerű rendezése egy sosemvolt világba visz el, de mégis mindenki megtalálhatja benne saját ismerőseit, barátait, üzletfeleit.

Félelem és tartózkodás nélkül (NFZ - Missa Solemnis)

Tudjuk, hogy a Nemzeti Énekkar nagyon jó együttes, de ezt most lehengerlő és meggyőző módon, tulajdonképpen egyfajta kinyilatkoztatásként bizonyították. Nem hiszem, hogy aznap bárki jobb lehetett volna náluk.

Egy kollegina azt mondta a koncert után, hogy Reich már réges-rég mindent megírt, amiért szeretjük. Korábban talán vitatkoztam volna vele, de az UMZE műsora – és valamelyest az előadás – kifogta a szelet a vitorlámból.