Mozarti zene - prózai rendezéssel (A varázsfuvola a Vígszínházban)

Kíváncsi voltam, alkalmas-e az új játszóhely akusztikája dalművek előadására, és milyen lesz az ízig-vérig prózai színházi rendező első operai munkája. Nos, a rendezést akár Marton László kiapadhatatlan ötletparádéjának is nevezhetném.

Mise lesz? Nem lesz... (Az Ory grófja Szegeden)

Rossini valószínűleg azért vette félvállról a művet, mert bízott a muzsika erejében. Ebben van is valami, hiszen a látványos, mondhatni pazar zene többnyire elviszi az előadást. Anger Ferenc rendezése sziporkázó, bővérű komédiázás. De nem is lehetne másképp.

A léhaság útja Londonban

A Covent Gardenben futó darab rendezése keretbe illesztette a sztorit. Ez a keret a realitás volt, míg a darab jelentős részét kitevő "lezüllés" amolyan filmes forgatás hátterébe lett beillesztve. Az előadás zenei és színpadi megvalósítása a hely igényességéhez és híréhez méltó volt.

Volt itt minden, mi hiszékeny, gyermeki fülnek ingere, s mi az izgalmas és lapidáris történeteknek veleje és esszenciája: harcolás és összeveszés, tündérség és babona, csodamadár és bűbájos szerelmesek.

Nézze el a kedves Olvasó, hogy a Magyar Szimfonikus Körkép január 17-i előadásáról, a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus koncertjéről némileg pamfletszerűen olvashat az alábbiakban.

Az egyetlen, láthatatlan, ábrázolhatatlan és elénekelhetetlen örökkévaló (A kiegészített Mózes és Áron bemutatója)

Hogy milyen lesz a harmadik felvonás utóélete, avagy lesz-e egyáltalán, nem tudom. Abban vagyok rendíthetetlenül biztos, hogy az a figyelem, az az elszántság és elmélyültség, amit Kocsis erre a műre áldozott tanulás és komponálás közben, az egész előadásban – tehát az első két felvonásban is – triplán kamatozott.

Egyvalamit le kell szögezni még az elején: akár tetszett valakinek a produkció, akár nem, Takács-Nagy Gábor személye, tevékenysége még a szokásosnál is jobban jelet, nyomot hagyott a hangverseny szinte minden egyes pillanatán.

Nagyon-nagyon komolyan ajánlom, hogy a komolyzene barátai tekintsék ezt az eseményt Mekkájuknak. Életében legalább egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia, milyen így kezdeni egy évet.

"Senki sem az, aki" (Offenbach Kékszakálla Debrecenben)

A Csokonai Színházban a szezon kezdetén bemutatták Offenbach zseniális, maró humorú operaparódiáját, a Kékszakállt. Szabó Máté korszerű rendezése egy sosemvolt világba visz el, de mégis mindenki megtalálhatja benne saját ismerőseit, barátait, üzletfeleit.

Félelem és tartózkodás nélkül (NFZ - Missa Solemnis)

Tudjuk, hogy a Nemzeti Énekkar nagyon jó együttes, de ezt most lehengerlő és meggyőző módon, tulajdonképpen egyfajta kinyilatkoztatásként bizonyították. Nem hiszem, hogy aznap bárki jobb lehetett volna náluk.

Egy kollegina azt mondta a koncert után, hogy Reich már réges-rég mindent megírt, amiért szeretjük. Korábban talán vitatkoztam volna vele, de az UMZE műsora – és valamelyest az előadás – kifogta a szelet a vitorlámból.

Akadnak furaságok. Andrei Serban felfogásában Anyegin kezdetben saját nemi identitásával sincs tisztában, legalábbis erre utalhat, hogy egy szál virággal simogatja Lenszkij hátsóját. És itt szó sincs párbajról – Anyegin lepuffantja barátját, aki pisztolyát sem emeli fel.

A szegedi Bohémélet másik fele

Egy opera második szereposztása óhatatlanul új szemszögből mutatja meg a művet, de most egészen új minden és mindenki, például Pasztircsák Polina, Boncsér Gergely és Geiger Lajos. Ja, és nem utolsó sorban, most láttuk a színpad jobb oldalát is!

Az elátkozott fáraólány meséje (Az Aida Debrecenben)

Az opera története megszokottan Aida és Radames tragédiájáról szól, a debreceniek új produkciója azonban – némileg a rendező szándékától függetlenül – inkább Amneris szomorú történetét mutatta be. Íme a példa arra, hogy egy kiemelkedő képességű előadó miképp tudja szinte "megfordítani" az eredeti cselekmény menetét.

Nem volt telt ház. Ám ha a hiányzóknak volt jegyük, akkor bánhatják, hogy nem jöttek el, akik pedig a szünetben távoztak, még inkább sajnálhatják, hogy nem hallgatták végig a Lahti Szimfonikus Zenekar hangversenyét.

"Miért nincs az ember sosem a győztes oldalon?" (Sári József: Napfogyatkozás) - II. rész

Mint a beszámoló első részében említettem, Sári (és a szövegíró Gutjahr) nem könnyítette meg a publikum számára a darab befogadását. Az opera ott szólt igazán nagyot, ahol a szöveg feszítettsége és az énekesek előadói felkészültsége egyaránt magas szintet ért el.

A feltámadás reményében búcsúzunk (Az utolsó koncert a Zeneakadémián)

Az ember reménykedik, de azért rossz érzés a közeli jó barátot, családtagot az orvosok kezére adni. Beviszem a kiírt időpontra, segítek beszerezni mindent, ami szükséges, de aztán hazaindulok, magára kell hagynom. Vajon mikor és milyen állapotban látom viszont?

"Miért nincs az ember sosem a győztes oldalon?" (Sári József: Napfogyatkozás) – I. rész

Sári József hosszú pályája során sokáig ódzkodott a vokális művektől, így szakmai berkekben már azzal is nagy meglepetést keltett, hogy egyáltalán operakomponálásra adta a fejét. A Koestler életét megcélzó alkotás a Sötétség délben szövegére épült, ám a német kiadás címét, a Napfogyatkozást viseli.

Az együttes játékának legfőbb ismérve – és bizonyos értelemben legfőbb erénye is –, mint általában az északi zenekaroknál: a fegyelmezettség és kontrolláltság, mely azonban magas szintű játéktudással párosul. Magyarul: mindent tudnak, ami a zenében tanulható.

Callashoz, Sutherlandhez, Caballéhoz szokott fülek, meglehet, könnyen találják a kelleténél „egy számmal kisebbnek” Gruberova hangi adottságait e fokozottan kényes és intenzív szerephez. De Gruberova azt teszi, amit a legtöbben vártunk tőle: saját képére formálja a figurát és annak materiális követelményeit, Gruberova-szereppé szabja át, valósággal új dimenziókat nyit meg az ezerszer hallott szólamban.