A léhaság útja Londonban
2010. január 22.
London
Royal Opera House
STRAVINSKY: The Rake's Progress
Rosemary Joshua, Toby Spence, Jeremy White, Kyle Ketelsen, Frances McCafferty, Patricia Bardon, Graham Clark, Jonathan Coad
Orcestra & Chorus of the Royal Opera House
Ingo Metzmacher
Igor Stravinsky népszerű operáját egy képzőművészeti alkotás, William Hogarth (1697–1764) rézmetszetsorozata, a The Rake’s Progress ihlette. A művet magyarul A léhaság útja címmel mutatta be a Magyar Állami Operaház 1980-ban, remek csapattal, Gulyás Dénes, Csengery Adrienne, Gáti István, Polgár László, Komlóssy Erzsébet, Korcsmáros Péter és Seregélly Katalin szerepeltetésével, az akkori direktor, Mihály András vezényletével. Az 1951-es keltezésű mű egy jobb sorsra érdemes ifjú lezüllését mutatja be: Tom Rakewell neve is úgy magyarítható, hogy "Jólzüllött" Tamás. Annak idején az operaházi előadáshoz több ízben volt szerencsém, így kétszeresen megörültem, hogy londoni telelésünk alkalmával újra összetalálkozhattam vele.
Robert Lepage nagyszerű rendezése keretbe illesztette a sztorit. Ez a keret a realitás volt, míg a darab jelentős részét kitevő "lezüllés" amolyan filmes forgatás hátterébe lett beillesztve. Ennek illusztrálására a színpad elején kibújik egy felfújható lakókocsi, melynek előterében zajlik a történet. Az egyes színek a technika jóvoltából tűnnek elő s el, változatos formában. Például a kocsmajelenetben egyszerűen felnyílik a színpad, majd a szín végeztével lecsukódik – ahogy jött, eltűnik a semmiben.
A nézőnek olyan érzése volt, hogy a "betétjelenetek" már előre meg vannak írva, azaz a pokoljárás, a lezüllés útja kiszámított, az egész egy előre megírt show. De erről a hősök mit sem tudnak, kivéve persze az ördög álarcában megjelenő Shadow-t. A figura kimondottan hajaz a fausti Sátánra, nota bene Shadow neve magyarul beszédesen annyit tesz, mint árnyék. Nem is tud megszabadulni Tom tőle, mintha a rossz, elhagyhatatlan énjét jelentené. (Az érthetőséget jelentősen javította, hogy az angol nyelvű előadást a Covent Gardenben feliratozták – angolul. Ugyanakkor az énekesek szövegmondása példásan pontos volt.)
Tom Rakewell alakítója a fiatal és rettentő tehetséges Toby Spece volt. Az előadás kezdetén számomra leginkább a 30-as évek western-musical hangján szólalt meg, némi amerikásan nazális beütéssel. Amikor viszont átöltözött és "figurát váltott", a hangja is átalakult, így kiderült, hogy a hang csak egy rendezői kellék volt. A záróképben, az őrültek házában pedig visszajött még egyszer ugyanez hang. Olyen érzés volt, hogy a hangjával gyakorlatilag bármit meg tud csinálni. Egy remek példa a ma is működő angol énekiskolára.
Toby Spece & Rosemary Joshua (© Persson)
Anne Trulove alakját Rosemary Joshua kifinomult hangon, éteri hatásokat elérve szólaltatta meg. Anne alakja persze nem olyan összetett, mint Tomé vagy Shadowé. Maga a szólam rendkívül igényes, széles ambitusú, sokoldalú hangi megszólaltatást igénylő. Joshua formálása és alakítása néha Paminát, néha Michaelát idézte.
Nick Shadow sátáni figurája Kyle Ketelsen hangján kelt életre. A fiatal basszbariton már első megjelenésre is pontosan hozza a sátáni alakot és hangot, a földből jelenik meg, hangja betölti az egész teret. Elképesztően mozog a színpadon, bombasztikus hatást kiváltva. Maga a rendezés is kiemelten foglalkoztatja, a "filmes jelenetekben" rendezőként funkcionál, elsöprően.
Mother Goose (magyarul libaanyó, de az angol szleng a goose szót még a vérbajjal is társítja) szerepében Frances MaCafferty igen hatásos volt hivatalos madameként. A Tommal lefolytatott szerelmi ügylet egy szív alakú vörös ágyon zajlik, mely akció közben szétnyílt s mintegy vaginaként elnyelve kettejüket.
Kyle Ketelsen & Frances Macafferty (© Persson)
Rendkívül hatásos volt még a nagynevű Graham Clark Sellem szerepében, valamint a szakállas nő, Török Baba alakítója, Patricia Bardon, aki egy primadonnát, filmsztárt jelenített meg.
A bolondok házában és a kocsmajelentben kapott nagyobb jelentőséget az Énekkar (karigazgató: Renato Balsadonna és Stephen Westrop), az ének megszólaltatásán túl a jellemek változatos megformálásával segítve a rendezést.
A rendkívül kényes zenei szövetet Ingo Metzmacher precíz kézzel irányította. A Royal Operaház Zenekara muzikálisan szolgálta darab megvalósítását. Pontos és virtuóz szólók, magas színvonalú együttjátszás jellemezte játékukat.
Az előadás szép példa a nemzetközi együttműködésre. 2007-ben Brüsszelben mutatták be, azt követően Lyon, San Francisco, Madrid és most London közönsége gyönyörködhet benne.
