"Senki sem az, aki" (Offenbach Kékszakálla Debrecenben)

2009. december 29.
Debrecen
Csokonai Színház

OFFENBACH: Kékszakáll

Cselóczki Tamás, Böjte Sándor, Cseh Antal, Bódi Marianna, Bátki Fazekas Zoltán, Gál Erika, Hajdú András, Kriszta Kinga
Debreceni Filharmonikus Zenekar
A Csokonai Színház Énekkara
Vez.: Blázy Lajos

A Csokonai Színház megint bátran lépett egy izgalmasat: a szezon kezdetén bemutatták Jacques Offenbach zseniális, maró humorú operaparódiáját, a Kékszakállt. Szabó Máté rendezése egy sosemvolt világba visz el, mely azért nem lehet olyan nagyon távol, nagyon messze. A hősök ugyanis mai eszközökkel "harcolnak" egymással. A szokásos évezredes udvari intrikák mellé felzárkózott a technika, az udvarmesterek mobilon értekeznek egymással, Kékszakáll megmérgezett hitveseiről fotósorozat és videofelvétel készül, s a címszereplő számítógépes nyilvántartást is vezet asszonyairól. Másfelől meg nagyon is ismerős a táj, azt hiszem, szinte mindannyiunk felismerheti benne a maga stupiditásában is félelmetes Bobeche királyát és birodalmát, barátait és üzletfeleit.

A rendező nagyon jól ismerte fel Offenbach eredeti szándékát: bemutatni, hogy senki sem az, akinek mondja magát. A kezdeti szerepcseréken túl (a parasztlányból királylány, a pásztorból herceg) a két zsarnokról is kiderül, hogy csak pitiáner széltolók, akik csak azért lehettek uralkodók, mert a környezetük elhitette velük ezt. A lelepleződés kínos, mert kiderül, hogy a láb alól eltett "áldozatok" jó egészségnek örvendenek, s a kettős királyság nyomban átmegy bolondériába. Pontosan úgy, ahogy a zenében: a rémisztő akkordok és vérfagyasztó tremolók egyszer csak váratlanul feloldódnak egy vidám táncos kupléban.

Szabó rendezése alapvetően konzekvens, erősen támaszkodik az eredeti mű kereteire. Néha egy-egy fonalat veszni hagy, például a lüke királyfi csak a darab első harmadában szerepel, pedig akár később is lehet(ne) jelentősége. A színrevitel nagy előnye, hogy a modern technika megjelenése a színházban ezúttal nem erőszakolt, nem is tolakszik túlzottan az előtérbe. (De mondjuk a porszívós bevezető jelenetet nem éreztem igazán adekvátnak.)

A színház zömében a saját erőiből állította ki a produkciót. Kékszakáll szólamában végre első alkalommal volt szerencsém színpadon hallani Cselóczki Tamást, aki dicséretes színpadi jelenléttel bír, s bár némileg verejtékesen (szó szerint), de győzi a mozgalmas szólam és játék feszes tempóit. Hangban abszolút meggyőző, noha a szólamot érezhetően könnyedebb hangra írta a mester, így én - egyelőre - nem osztom Heiner doktor elragadtatott véleményét (Megvan a tenor! - Trubadúr-premier Szegeden).

Az est legnagyobb sikerét jogosan aratta le Boulotte szerepében Gál Erika. A fiatal mezzó gond nélkül győzi a szopránfekvést, egészséges hangadásával, precíz énekével és főleg színpadi sugárzásával könnyedén megteremti Kékszakáll vérbő párját, azaz női ellenpárját.

Hasonlóan kiemelkedően muzikális produkciót hallhattunk Bátki Fazekas Zoltántól Popolani szerepében. Énekes és szerep nagyszerű találkozása: a magas baritonszólam eleve kedvez számára, ráadásul a színpadra vitt figura nagy egyezőséget mutat az énekessel. Amúgy értetlenül állok az előtt, hogy a ritka muzikális cavalierbariton miért nem szerepel az Operaház/Vígszínház Varázsfuvola-produkciójában?

Oscar gróf szerepében Cseh Antalt láthattuk-hallhattuk. A fogyókúrán átesett basszbariton sajnos nemcsak látványban, hanem hangban is lefogyott, bár ez ebben a szólamban nem okozott tragédiát. A második játékmester szerepében kedvesen és érthetően mókázott.

Bobeche király szerepét eleve Böjte Sándornak írhatták, kedvesen ütődött figurája jótékonyan járul hozzá a paródia kiteljesedéséhez, akárcsak Bódi Marianna dekoratív Clémentine királynéja.

Bódi Marianna, Böjte Sándor, Cselóczki Tamás

Az est zenei vezetéséért Blázy Lajos felelt, aki érezhető jókedvvel vetette bele magát Offenbach örökzöldjébe. Tempói ennek megfelelően sistergősen lendületesek voltak. S bár a színlapon - eléggé el nem ítélhetően - nem szerepelt a műfordító neve, ezt legalább mi tegyük meg: a néhány hete elhunyt Iglódi István szép munkáját hallhattuk.

*

A színházból kifele jövet, épp a szöveg kapcsán döbbentem csak rá, hogy az előadás alatt mindvégig egy másik, jóval korábbi produkció szelleme kísértett. Azé, amit az Erkel Színházban 1981 őszén mutattak be. Az esetlegesen kényszerű összevetés persze kellemetlen lehet a debreceniek számára, hiszen Békés András egykori rendezése a fantasztikus énekesgárdával máig tartó élményeket jelentett. Mindazonáltal az élet halad tovább, a mai debreceni fiatal számára harminc év múlva már ez a produkció lesz az etalon.

Kékszakáll és a feleségek