1977 februárja volt. Sass addigra már elénekelte a szopránirodalom fontos \"pályakezdő\" szerepeit: Violettát, Mimit, Laurettát, Donna Annát. A lemezre mégsem ezek kerültek fel. Vajon miért?

A zeneakadémián nem szokás állásbörzét tartani. Mikor lesz egy szólistának önálló hanglemeze? Ha saját zsebből csinál magának. És hogy mikor szerződtetik a kiadók? Ki tudja, esetleg ha megnyer egy-két nagyobb versenyt - illetve akkor sem...

Két egyenrangú zenész, két egyenrangú magán(y)szólamával folytatja párbeszédét, vitatkozik, vagy éppen egyetértően kommentálja a világ nagy kérdéseit. Valódi, bensőséges kamarazenélést hallhatunk.

Paul McCreesh jóvoltából most megismerhetünk két elfeledett művet Biber életművéből. Igen, kettőt, noha a borító nem tarja fontosnak, hogy első pillantásra tudassa velünk: egy misét és egy gyászmisét is meghallgathatunk.

Meddig lehet elmenni a korok, stílusok keverésében? Párhuzamba állítható-e a népzene a műzenével? Erősítik egymás hatását, vagy éppen ellenkezőleg? A Fonó Zenekar kísérlete Bartókot idézi meg tanúnak.

Méltatlanul kevéssé ismerjük a csodagyerekből lett sikergyáros Vincenzo Bellinit. Pedig rövid élete során több maradandót alkotott, mint nem egy hosszú életű kortársa.

Az albumot 2005 legjobb kortárs lemezeként jelölték Grammy-díjra. Szerencsére ettől még ez egy nagyon jó lemez. Ez a stílus, amit Frisell kitalált, kilépett a maga által épített keretek közül, és a végtelenbe tágította határait.

Van valami megfoghatatlan báj, sugárzó életöröm ebben A nürnbergi mesterdalnokok-előadásban, amely csak nagyon kevés, DVD-ről megtekintett műből árad olyan ellenállhatatlanul, mint a Metropolitan Opera 2001-es produkciójából.

Nem igazán mer kilépni a keretekből, erősebben hozzányúlni a valódi cigány népzenéhez és a \"kávéházi zenéhez\" - de összességében érdekes és egyedülálló ez a lemez a hazai palettán.

Első ránézésre egy kicsi csodálkozás jár ennek a lemeznek. Nem ismeretlen szerző ismeretlen műve, nem is ritkán felvéve. Pont az a típusú mű, amelynek kiadását ma már nem csak a magyar lemezkiadó gondolja meg.

Maga Dahlhaus nem foglal állást az évszázados vitában, \"mindössze\" leírja, elemzi, összeveti és nem utolsó sorban, kommentálja az elődök ezzel kapcsolatos megnyilvánulásait, ám ez így is rendkívül tanulságos, sőt, egy filozófus-esztéta tollából hitelesebb is, mintha egyes szám első személyben kinyilatkoztatna.

Karácsony óta kapható az operamesék legújabb kiadványa. A borítón olvasható nevek önmagukban is garanciát nyújtanak arra, hogy nem vesz/vett bóvlit, aki a vásárlási lázban Halász Juditra és Kodály Háryjára voksolt.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a Deutsche Grammophon nemrégiben piacra dobott DVD-je a tavalyi év egyik legfontosabb megjelenése. A bécsi Staatsoper 1999 októberében bemutatott produkciója olyannyira pozitív művészi és kritikai fogadtatásra talált, hogy Tel Avivban és a Metropolitanben is azonnal lecsaptak rá.

Fontos dolog, hogy ne merüljön feledésbe az ötvenes évek előtti magyar előadók művészete, hogy ne higgyük azt, hogy a jazz a hatvanas években került be az országba, azelőtt nem volt semmi, csak cigányzene és magyar nóta.

Rudolf Nurejevnek, minden idők egyik legnagyobb balettművészének állít - igaz töredékes - emléket Teresa Griffiths rendező 1997-es dokumentumfilmje. A lényegében az utolsó tíz, Párizsban töltött évre koncentráló összeállítás a barátokat, menedzsereket, életrajzírókat szólaltatja meg.

Befejezte háromkötetes, Beethoven valamennyi vonósnégyesét felölelő sorozatát a Takács Kvartett. Ezzel a kiadvánnyal az utolsó, eddig még hiányzó láncszem is a helyére került.

Az 1932-ben Torontóban született és ugyanott 1982-ben elhuny Glenn Gould sosem békült ki azzal, hogy csupán egy zongorista legyen. Egész életében írt, hangjátékokat készített, tévéfilmeket csinált, olykor vezényelt, zenét szerzett. Mindamellett aligha vitatható, hogy zongorázása az egyetlen igazán maradandó érték, melyet létrehozott. Most megjelent írásainak válogatása ha nem is revelatív, ám kellemes, olykor egészen üdítő olvasmány.

Busoni terjedelmes életművéből egy-két Bach-átiratot játsszanak ma zongorán. Hacsak nem jön egy megszállott, nevezzük Jeni Slotchivernek, aki elhatározza: csak az ő szolgálatába állítja zongoraművészi pályafutását.

Karácsony előtt az újévi koncertek széles kínálatából három DVD is a piacra került. Az egyiken az utolsó stehgeiger, Willi Boskovsky felvételei kaptak helyet, míg a másik kettőn a szakma utolsó fenegyereke, Carlos Kleiber pálcázza világ egyik legjobb zenekarát.

Boldog új évet! - A denevér DVD-n

Ismét egy legendás előadás felvétele került DVD-re: Carlos Kleiber 1987-es, müncheni Denevérje. Felejthetetlen lemez, igazi klasszikus. Aki megkapta karácsonyra, örülhet neki, hiszen január elsején, kicsit fáradtan, az újévi koncert után mi mást is lehetne nézni?