Gyöngy és homok - Sass Sylvia Verdi- és Puccini-áriákat énekel

Classic Recitals - Sass Sylvia
London Symphony Orchestra
Lamberto Gardelli
Universal / Decca
475 6415 7 DM

Ez egy szép, de különösen szomorú és tanulságos CD!

1977 februárja volt. A Decca londoni stúdiójában egy huszonöt éves, sudár, hosszú hajú lány állt a mikrofonok előtt. A karmesteri pultnál az akkori világ egyik legelismertebb operadirigense, Lamberto Gardelli, a zenekar pedig a patinás London Symphony Orchestra. A sudár, hosszú hajú lány nekünk, magyaroknak különösen kedves. Akkoriban még azt hittük, hogy ő, hazánk lánya lép majd Maria Callas elárvult helyére azon a bizonyos Parnasszuson. Igen, Sass Sylvia!

Ezért különösen szomorú és tanulságos ez a CD ma.

A válogatás Puccini és Verdi áriáit tartalmazza. Sass addigra elénekelte a szopránirodalom fontos \"pályakezdő\" szerepeit: Violettát, Mimit, Laurettát, Donna Annát. A lemezen mégsem e szerepeiből adott elő. Vajon miért? Miért vehette fel az Opera\'s Sensational New Star-sorozatban épp a legveszélyesebb áriákat? Miért asszisztált ehhez a Maestro, a nívós lemezcég, s a mindvégig rendkívül pontosan és ihletetten muzsikáló zenekar? Miért?

A felvétel így a papírformának megfelelő. A lemezen három olyan szerep kap helyet, mely a művésznő akkori hangi és életkori állapotában lemezre rögzíthető. A Manon Lescaut Ékszeráriája az egész CD legsikerültebb jelenete. Talán még sosem rögzítették ennyire ihletett állapotban, ilyen tisztán, karcsún és őszintén. Az a bájosan naiv hang, ahogyan elkezdi (\"In quelle trine morbide…\"), az maga a tökély, és ezt az egész áriában fenn tudja tartani. Igen, ezért kellett Manonnak elbuknia!

A mű IV. felvonásbeli áriája már kicsit feszegeti a határokat. Hát igen, az a huszonöt év! Sassnak legnagyobb ereje mindig a drámaiság volt. De tudhatja-e valaki, és vajon tudja-e érzékeltetni ilyen fiatalon a halálközeliség állapotát, a mindent elvesztés keserű letargiáját?

A Pillangókisasszony nagyáriája meggyőző, szinte hibátlan. Technikailag tökéletesen uralja a szólamot, a légies pianóktól a drámai súlypontokig. Dallamvezetése példás, talán csak a Puccininél kötelezően meglévő egzotikum hiányolható.

A Lombardok Giseldája nemcsak Budapesten, hanem a Covent Gardenben is nagy sikert hozott Sass Sylviának, így a nagyária felvétele érthetőnek és jogosnak tűnik. A lassú rész (\"O madre, dal cielo…\") szinte tökéletes is. Fájó, de a stretta és különösen annak vége zeneileg érthetetlenül kontrollálatlanra sikeredett. Mintha a felvételsorozat utolsó száma lett volna, és már nem lett volna idő (erő?) a hibák javítására. Nagy kár érte.

Aida I. felvonásbeli áriája (\"Ritorna vincitor…\") már időnként fölösleges hangsötétítésre sarkallja az énekesnőt. A mélységek különösen csúnya és tompa mellhangon szólalnak meg, de az áriát a könnyebb dallamívekben még időről időre átragyogja a fiatalság. Ellentmondásos felvétel.

Éppúgy, mint Lady Macbeth híres-hírhedt Alvajáró-jelenete. Egyfelől a művésznő nincs a szólam abszolút birtokában, ami érthető is. A szerep rendkívül súlyos drámai hangot igényel, ez harminc alatt még Birgit Nilssonnak sem volt meg. Marad a durva lemellezés, a magasságok éles és eltorzult megszólaltatása. Másfelől viszont a lírai és koloratúr részek elképesztően hatnak. Az a fagyott hang, ahogy például az utolsó dallamív valószínűtlenül sápadt deszére felmegy, az maga a hátborzongató döbbenet és megismételhetetlen dráma.

Majdnem sikerül a bravúr a későbbi híres szerepben, a Tosca imájában. Pedig itt keskeny pallón kell/lehet csak átjutni! Sass mer és tud Callas után is újat mondani erről az áriáról. Talán a fiatalság, romlatlanság hangja teszi, hiszen Tosca is oly merészen ártatlan. Egyedül a csúcsmagasság nem biztos. A kényes bére apró trükkel lép föl, s ezt már a fránya XX. századi technika galádul elárulja.

A legnagyobb kapufa a lemezkezdő Turandot-ária! A mélységek fakók, a drámai erejű magasságok, a falrepesztő fermáták csak durván és élesen vannak meg. Szinte hallani egy-egy fellépésnél a hangszalagok természetellenes reccsenését, érezni az ifjú izmok megfeszített erőlködését. A szerepből így persze semmi nem jön át. Küzdelem, de nem a kifejezésért, hanem, hogy eljussunk a végére. Valahogy. Széttördelt dallamívek, eltorzult szöveg árán.

A korai pályakezdés után négy évvel e felvétel megmutatta a fiatalság minden képességét, a gyöngyöt és a homokot egyaránt. Tanulság, keserű tanulság, máig ható. A minapi \"Opera\'s Sensational New Star\", a Sasséhoz hasonló alapadottságokkal bíró Renée Fleming mostanában Händel-árialemezével rongálja a pályatársnők idegeit a toplisták élén. A pályakezdés után tíz évvel!

Mi Sass Sylvia egykori felvételéből tudjuk tehát legalább, hogy volt egy rendkívüli képességű énekesnőnk, Manonunk, Toscánk, Cso-cso-szánunk, Giseldánk.

Ez egy szép, különösen szomorú és tanulságos CD!