Busoni összes zongoraműve / 2

Busoni The Visionary
The Six Sonatinas
Toccata in C major BWV 564
Jeni Slotchiver (zongora)
Centaur - CRC 2681

A Liszt utáni zongoristanemzedék egyik legkiemelkedőbbje Ferruccio Busoni (1866-1924). Híre-neve máig tart, noha mint zeneszerző messze nem jutott el oda, ahová nagy elődje. Sokféle műfajt felölelő, terjedelmes életművéből egy-két Bach-átiratát játsszák ma zongorán. Hacsak nem jön egy megszállott, nevezzük Jeni Slotchivernek, aki elhatározza: csak az ő szolgálatába állítja zongoraművészi pályafutását.

Ez koncerteket jelent, csak Busoni műveiből összeállítva, és egy lemezösszkiadás-sorozatot a zongoradarabokból, amelynek első része után (lásd egy korábbi cikkünkben) most megérkezett a második is. Az amerikai művésznő a kísérőfüzetben esszében is méltatja a szerzőt, aki tanárként, teoretikusként is sokkal többet hagyott maga után, mint amennyi ma a köztudatban él. Tényleg egy olyan \"felfedező\" (nem üres reklámszlogen) után kiált, aki persze leginkább mégiscsak művein keresztül tudja őt újra bemutatni.

A lemezen hat saját Sonatina és Bach C-dúr toccatájának átirata kapott helyet, amelyekről mindent meg lehet tudni a kísérőfüzetben olvasható, elképesztően részletes tanulmányokból. A szonatinák egytételes művek, amelyek nem annyira a bennük feldolgozott zenei anyag gondolati, technikai nehézségeire utalóan, mint inkább viszonylagos rövidségük miatt kapták a kicsinyítő képzőt.

Busoni sehol sem törekszik öncélú, látványos virtuozitásra, még a Carmen-témákra írtban sem, láthatólag kerülni akarván - de teljesen nem megtagadva - a Liszt-parafrázisokra utaló jegyeket. De van itt szonatina Bach \"Kis\" d-moll fantáziája és fúgája nyomán is. Ezek azt jelzik, hogy sokféle műfajjal, technikai problémával kell tisztában lennie annak, aki ezeknek a kis műveknek az eljátszására vállalkozik.

Slotchiver nem véletlenül talált rá Busonira. Képes a technikai nehézségeken maradéktalanul úrrá lenni, bírja erővel a fortékat, a gyors futamok eljátszásához szükséges fürgeséggel is rendelkezik. És mint az említett tanulmányokból kitűnik, az átható elemzés nyomán a gondolati tartalmakkal is maradéktalanul tisztában van, amelyeket képes a hangokon keresztül is megjeleníteni. Ezen tulajdonságokra végül is igazából és leginkább a Bach-orgonamű átiratában van szüksége. Bírni erővel az orgonabasszust utánzó fortékat a balkézben, megjeleníteni a pedálszólammal dúsított, tulajdonképpen három kézre való zenei szövetet, néhol oktávkettőzésekkel súlyosbítva, értelmezni a fúgát. Zongoristapróbáló feladat, amelynek Slotchiver a végsőkig megfelel. De az Adagio tételben világlik ki leginkább művészi nagysága. Az általa alkalmazott leheletfinom agogikai eszközökkel, kis ritmusvisszatartásokkal, lassításokkal, az egyik legszebb bachi lassú tétel éneklő megformálásával olyan romantikus zongoraművet formál, amely az egész műre is kihatva, megőrizve Bach szellemét, mutatja - némileg Busoni kárára is -, honnan is származik (majdnem) minden.