Nurejev - Dancing Through darkness

Nurejev
Dancing Through darkness
Recollections of Nureyev\'s last years
DVD Warner 0630-17420-2

Rudolf Nurejevnek, minden idők egyik legnagyobb balettművészének állít - igaz töredékes - emléket Teresa Griffiths rendező 1997-es dokumentumfilmje.
A lényegében az utolsó tíz, Párizsban töltött évre koncentráló összeállítás a barátokat, menedzsereket, életrajzírókat szólaltatja meg. Hallhatjuk Jack Langet, kulturális miniszterhez méltatlan angolsággal arról beszélni, miként jutott eszébe, hogy a Garnier Opera balett-társulatához éppen a tánc fenegyerekét hívja meg művészeti igazgatónak. Igaz, arról később már nem beszél, hogy mi volt a valódi oka Nurejev tíz évvel későbbi elmozdításának, kiszorításának.

A beszélő fejek többnyire szép környezetben, jól fotografálva mesélnek semmiségeket, erősebben fogalmazva: közhelyeket. Újra és újra kiderül, hogy egy extravagáns, túlfűtött, minden-akaró művészt nem nagyon ismer igazán senki. Elmondják, hogy féltek tőle, mert elég volt egy rossz lépés, és már repült is a teáscsésze, hogy nagy bulikat tartott és szórta a pénzt, de ezzel együtt magányos volt. Beszélnek homoszexualitásáról és az AIDS-ről, de gyorsan kiderül, hogy vagy nem tudnak, vagy nem akarnak a témában jobban elmélyedni, megelégszenek a ténnyel, hogy Nurejev gyakran keresett fel törökfürdőket.

Amitől mégis érdekes és nézhető a film, az Nurejev alakja, mely - sajnos ritkábban, mint illene - időről időre mégiscsak megjelenik a képernyőn. Ötven perc alatt végignézhetjük, amint egy tökéletes testfelépítésű, különleges tehetségű táncművész (az 1961-es disszidálásától kezdve) leépül fizikailag. A reptéren, fekete-fehérben még az élet császára, harminc év múlva, az utolsó bemutatóján már csak egy betegség zúzta emberi roncs. De ennek a fizikai romhalmaznak még így, ültében, iszonyú betegen is tartása, szellemi kisugárzása, és büszkesége van.

Szinte fizikai fájdalmat okoz végignézni, ahogy 26 évvel a Szovjetunióból való távozása után - álmai betetőzéseképpen - az imádott, istenített Kirov színpadán próbál. Az élő legenda, akiről a tánctanárok az ifjú balettpatkányoknak csodákat meséltek, nehézkesen mozog a parketten. A forgás már korántsem varázslatos, az ugrások íve is hagy némi kívánnivalót maga után, az izmok már leépülőben, a szervezet kizsigerelve. Nurejev pedig pontosan érzi, tudja, és ezzel együtt újra odaáll a korlát mellé és gyakorol. Az akarat még töretlen.

Ez a film egy emberről szól, aki tehetséges volt, aki mindig többet és többet akart. Másoktól, de magától is. Aki maximalizmusával nyilván elviselhetetlen volt. Aki mégiscsak megfellebbezhetetlen szakmai tudásával, elképzeléseivel, ötleteivel világszínvonalúvá tette a párizsi balett-társulatot.
A Nurejev-féle embereket csak akkor szeretjük, ha már (halott) legendák. A legendák ugyanis könnyen kezelhetők, nem beszélnek vissza, nem dobálnak porcelánt és nincsenek újabb és újabb hajmeresztő ötleteik.