Majdnem tökéletes - A nürnbergi mesterdalnokok a Metből

WAGNER: A nürnbergi mesterdalnokok
Km: James Morris, Ben Heppner, Karita Mattila, Thomas Allen, René Pape, Matthew Polenzani, Jill Grove
A Metropolitan Opera Ének- és Zenekara
Vezényel: James Levine
Universal / DG DVD, 073 094-9

Van valami megfoghatatlan báj, sugárzó életöröm ebben A nürnbergi mesterdalnokok-előadásban, amely csak nagyon kevés, DVD-ről megtekintett műből árad olyan ellenállhatatlanul, mint a Metropolitan Opera 2001-es produkciójából. Az előadás minőségét elsősorban is a varázslatosan játszó zenekar, valamint a korábbiaknál lényegesen lassúbb tempókat vevő James Levine szavatolja.

Érdemes összehasonlítani az amerikai főzeneigazgató DVD-n is látható Ringjét azzal, amelyik tavaly ment a Metben (és a Bartókon is hallható volt): ég és föld a különbség. Nem mondom, hogy Levine olyan, mint a bor: minél érettebb, annál jobb, mert remek volt ő már évtizedekkel ezelőtt is (lásd a korai Verdi-felvételeit: A végzet hatalma, A szicíliai vecsernye stb.), ám az tény, hogy vezénylési stílusa a 90-es évektől kezdve némiképp átalakulóban van. Jelen felvételen például a szokatlan tempóválasztásoknak köszönhetően (elsősorban a 3. felvonás előjátékában és Szobajelenetében) olyan, sohasem hallott rétegeit tárja fel Wagner vígoperájának, amelyek még a legdörzsöltebb wagneriánusokat is zavarba ejthetik.

Ezzel együtt a mostani Mesterek-DVD persze nem csak Levine-ról szól. Otto Schenk rendezése hasonló szellemben fogant, mint a már említett, szintén őáltala jegyzett metes Ring. A szó legjobb értelmében vett tradicionális és szép előadás, szemet kápráztató díszletekkel (Günther Schneider-Siemssen) és meseszép jelmezekkel (Rolf Langenfass) valamint végiggondolt, jól kidolgozott játékszituációkkal. Schenket mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy egyaránt bízik az általa színpadra vitt darabban és az énekeseiben. Nem akarja átrendezni a darabokat, ez nem is nagyon divat a Metben (bár Jürgen Flimm Fideliója kicsit rácáfol erre). Schenk hagyja, hogy mindenki tegye a dolgát legjobb tudása szerint, és ennek meg is van a gyümölcse: az énekes-színészek egytől-egyig teljes odaadással dolgoznak.

A kisebb szerepekben kitűnik az általam eddig nem ismert Matthew Polenzani (David), nem is annyira vokális teljesítményével (hangi adottságai úgy tűnt, némileg korlátozottak, ám a piano részek ihletetten szólalnak meg), hanem remek színészi játékával. Párja, Jill Grove átlagosnak mondható teljesítménnyel rukkol elő, de mentségére szolgálhat, hogy Magdalene szerepe ritkán ad lehetőséget lubickolásra.

Veit Pogner aranyművest a fiatal basszisták talán legtehetségesebbje, a német René Pape kelti életre. Őt már a Solti György dirigálta 1995-ös lemezfelvételen is hallani lehetett ebben a szerepben, hangja azóta még nemesebbé, dikciója pedig minden képzeletet felülmúlóvá vált. Színészileg kissé egysíkú, ám véleményem szerint senki nem énekli nála jobban ezt a szerepet. Lányát, Evát a finnek kiváló szopránja, Karita Mattila alakítja: szintén remekül, sok apró finomsággal. Evája sokkal inkább hisztis kislány, mintsem érett nő, és ezt az énekesnő játékával és fiatalos hangjával el is tudja hitetni a nézővel.

Szerelmét és választottját, Stolzingi Waltert Ben Heppner énekli: talán kissé fáradtan, ám a Próba-, illetve Versenydalban kifogástalanul. Érdekes, hogy ő is (és Mattila is) hallható azon a bizonyos Solti-féle felvételen, amely chicagói koncertelőadásokon alapult, volt idejük tehát egymáshoz csiszolódni. Mattila talán jobb lett az idők során, Heppner hangjának vivőereje azonban érzésem szerint némiképp kisebb lett, és ezen az előadáson inkább a halkabb, lírai részek érzékeny frazeálásával tűnik ki.

A városi írnok, Beckmesser szerepében Thomas Allen egyáltalán nem kisszerű, humoros, hanem sokkal inkább démoni figurát formál, bár talán nem annyira félelmetes, mint Hermann Prey volt annak idején a Wolfgang Wagner rendezte 1984-es bayreuthi produkcióban, amely videón hozzáférhető. Allen hangilag is jól győzi a rendkívül nehéz szerepet, nem véletlen, hogy jó néhány éve nagy sikerrel énekli Angliában.

Elérkeztünk a kritikus ponthoz, hiszen régi igazság, hogy legyenek bármilyen jók is a mellékszereplők, egyetlen valamirevaló Mesterek-előadás sem lehet meg igazi Hans Sachs nélkül. Az operairodalom egyik legösszetettebb szerepét ezen a felvételen az amerikai James Morris énekli, aki - sajnos - nem teljesen váltja be a hozzá fűzött reményeket. Hanganyaga nem mindig elegendő ehhez a szerephez: elsősorban nem a hangvolumennel van a probléma, mert énekelt ő Wotant is (nem is akárhogyan), ám Sachs talán még összetettebb figura, mint a Ring főistene, és Morris, bármennyire is intelligens és muzikális énekes, helyenként egy kissé színtelen. Vannak nagyszerű pillanatai is (a 2. felvonás szinte egésze, vagy a Wahn-monológ), színészileg pedig mindvégig elsőrangú, ám a kevéssé variábilis hang és annak folyamatos lebegése - sajnos - megakadályozza abban, hogy az önfeláldozó ének- és cipészmester szerepében igazán felejthetetlenné váljon. Amit Morris nyújtani tud, az sem kevés, hiszen láthatóan-hallhatóan nagyon érti és érzi a szerepet - ám a csodától egyetlen apró lépésnyire elmarad.

Mindent egybevetve: ritka szerencsés csillagzat alatt született a Metropolitan Opera Mesterdalnokok-előadása, a DVD-változat pedig - nagyszerű hang- és képminőségben - minden bizonnyal utat talál majd az operarajongók szívéhez.