Budapesten
Itt van előtted ez az apró ember, szemmel láthatóan tökéletesen kiegyensúlyozottan, jó kedéllyel, és hamarosan Mozartot fog énekelni. Van ebben valami elképesztő irracionalitás. Ahelyett, hogy haragudna a világra, utálná az emberiség nála egészségesebbik részét, itt van, és még kedvesen ajándékot is hoz neked.
Operabemutatók
Nagyon vártuk ezt a Macbethet. Az idei szezonban se előtte, se utána nem találni olyan eseményt az Operaház műsorában, amely felvehetné a versenyt egy új Verdi-produkcióval, az új vezetés is ezzel tette le névjegyét a pesti operabarátok elé, és különös pikantériája a dolognak, hogy sokak meglepetésére együtt dolgozott a volt direktor az új főzeneigazgatóval, hiszen eddig sokan azt hitték és állították, hogy halálos ellenségek.
Budapesten
Nem vagyok különösebb híve a ráadásoknak, pláne nem akkor, ha üres csinnadratta, a publikum kegyeit kereső táncos ópusz követ egy elmélyült, komoly darabot. Most is ez történt, ám nemhogy nem vagyok morcos emiatt, de úgy érzem, hogy sóval, borssal ízesítette a két bónusz szám a hivatalos programot.
Budapesten
Juan Pons korábban is találkozhatott volna Miklósa Erikával. Behozhatta volna őt zsákban, félholtan, üldözhette volna reménytelenül a bálban egy jelmez színe után kajtatva, bátyjaként belekényszeríthette volna egy érdekházasságba, ám mindez elmaradt. Helyette most Miklósa kergeti őt az őrületbe beláthatatlan magasságú trillázásával.
Operabemutatók
Komoly kételyekkel foglaltam helyet. Nemrég Prágában három vidéki cseh operatársulat produkcióját láttam - vajon hogyan viszonyul ezekhez a szegediek által nyújtott színvonal? Aztán: szabad-e, lehet-e három nap alatt háromszor elénekelni Ameliát és Riccardót? S találok-e tavalyi élményeimhez, emlékeimhez képest valamiféle "mentséget" a rendező, Bodolay Géza számára?
Budapesten
A húzónév a BTF ez évi nyitókoncertjén Mischa Maisky volt, aki a nagy sikerre való tekintettel – vagy talán a saját és a kamarazenekar hibáinak jóvátétele érdekében – három ráadást is adott.
Budapesten
Ma már a BBNH is simán meg tud telni egy régizenei koncertre, ez nem újdonság. Az is igaz azonban, hogy ekkora hangversenyterembe csak néhány kiválasztott előadónak sikerül elég nézőt vonzania. William Christie és társulata mindenképpen közéjük tartozik, nem is érdemtelenül.
Külföldön
Szegeden élő népszerű tenorunkkal alkut kötöttem, mindkettőnknek egyszerű volt a dolga: én vezetek, ő pedig Mario Cavaradossit fogja énekelni a Pozsonyi Nemzeti Színházban.
Budapesten
A Pannon Filharmonikusok elég régen játszottak ilyen jól. Nem valószínű, hogy Bogányi Tibor részéről a puszta bemutatkozás is ennyire hatásos lett volna, de a többévnyi nevelő és építő munka helyett most még a puszta lelkesedés is elégnek bizonyult.
Budapesten
Az este során mindvégig egységesen maga mellé tudta állítani a publikumot, felfogása automatikusan a saját vérkeringésünk részévé vált, fel sem merült, hogy nem így tökéletes. Ez pedig nem lehetett másképp, bármily bizarrul is hangzik: csakis varázslat által.
Budapesten
A Magyar Szimfonikus Körkép utódjául szánt, Szimfonikus Felfedezések címmel elindult sorozat némiképpen más, de néhány fontos vonás szerencsére megmaradt. Ha jól tudom, ezentúl a zenekarok pályázhatnak a részvételre, de az egyik feltétel változatlan: a hangverseny programjában kortárs műnek is szerepelnie kell.
Budapesten
A hangverseny a felületes látszat ellenére nem kortárskoncert, itt most nem új kompozíciók születéséről értesülünk, nem új irányzatokról és látásmódokról szerzünk benyomásokat, hanem már ismert művek szárnyaló utóéletét követhetjük, tulajdonképpen úgy, mintha Bartók, vagy akár Beethoven lenne műsoron.
Budapesten
A Maraton-jegyek kifizetéséhez nem kell csúcsjövedelem. Nem kell feltétlenül bizonylat nélkül költségelszámoló politikusnak, vagy minimálbérre bejelentett építési vállalkozónak lenni, mert ennyit (néhanap) akár egy-egy egészségügyi dolgozó, vagy pedagógus is megengedhet magának – vagy a gyerekeinek.
Budapesten
Évtizedek az Állami Népi Együttes Énekkarától a Nemzeti Énekkarig, Pászti Miklóstól Antal Mátyásig. A múlt csütörtöki hangverseny méltán az ünneplésé, fölösleges lenne bármit részletezni.
Külföldön
Meghökkentő, de életemben először találkoztam a mű valósan komplex változatával, a húzások nélkül a szokásosnál jó félórával tartott tovább. Ennek ellenére (vagy épp ezért?) a nézőteret zsúfolásig megtöltő, amúgy reakciókész publikum pisszenés nélkül, feszült figyelemmel koncentrált a cselekményre, s az oldottabb jeleneteket (még az ezerszer hallott poénokat is) harsány derűvel fogadta.
Budapesten
A táncos hangulatú második tétel kecsesen karakterisztikus lett, majd a harmadik tétel kifejezetten lelassult, szokatlanul visszafogott hangulatával hatott. Mintha Dudamel tényleg ismerte volna a szimfónia budapesti előéletét, s mindenképpen újszerű megoldással akart volna nekünk kedveskedni.
Budapesten
Az együttes játéka maradéktalanul megfelelt elvárásaimnak. Igazi professzionális zenészeket hallottunk, hibátlan szólókkal, pengeélesen egyidejű belépésekkel, széles dinamikával.
Külföldön
EU-elnökségünk kapcsán Brüsszelben az év folyamán az érdeklődők több izgalmas, magyar vonatkozású kiállítást tekinthetnek meg, s a kulturális programok sorában kiemelkedő helyet foglalt el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar két fellépése.
Külföldön
Szerettem volna Kaufmannt olyan szerepben hallani, amelyben jobban meg tudja mutatni kvalitásait, de Bécsben az idei szezonban csak ezt énekli. Maradt tehát a Werther, gondolván, a lényeg úgyis ki fog derülni: olyan énekes-e Jonas Kaufmann, amilyennek a felvételein hallottam? Csalódottan kell leszögeznem: nem olyan. Illetve: nem egészen olyan.
Budapesten
A Liszt 2011 kiadványban Kocsis Zoltán azt fejti ki, súlyos hiba alulértékelni Lisztet, a komponistát. Persze ő leginkább úgy tudja bizonyítani igazát, ha zongorája mellett, vagy mostanában inkább zenekara élén műsorra tűzi ezeket a bizonyos műveket.
