Budapesten
A koncert nagyon vegyes érzelmeket, gondolatokat kavart bennem, amit csak tovább erősít az a tény, hogy ahány emberrel beszélgettem az est kapcsán, annyiféle különböző véleményt hallottam.
Budapesten
Az igazi fény, amiért érdemes volt a koncertre elmenni, nem annyira az Op.111-es Beethoven-szonáta, hanem a Petruska zongoraváltozatában ragyogott fel.
Budapesten
Dvořák csellóversenyénél már észrevehető volt, hogy az a munka, amelyet a karmester az eltelt hivatali ideje alatt a zenekarnevelésre fordított, nem csak külsődleges eredményt hozott.
Külföldön
A Petruskát és a Tavaszi áldozatot szűk két éven belül mutatták be Párizs két színházában. Nekem most 24 órán belül sikerült meghallgatnom a két művet – ugyancsak Párizsban.
Operabemutatók
Bizony vártuk, nagyon, mint a hazai Puccini-év legszebb ajándékát, Lukács Gyöngyit a címszerepben, Rost Andreát Liúéban, és több jeles vendéget, hogy teljes legyen az este.
Budapesten
A Megdicsőült éj előadása lenyűgözött, a Dal a Földről pedig most nem úgy volt jó, mint máskor - nem monumentális, hanem leíró és érzékeny darabként született újjá.
Budapesten
Két új magyar kompozíció bemutatója mellett Mahler III. szimfóniája hangzott el. Ha nem is a maga teljességében, de elénk varázsolódott a Világ. S ez nem kevés!
Vidéken
Az együttes alapfelállása (két hegedű, continuo) szonáták, triószonáták előadására a legalkalmasabb, és ezek képezték a műsor gerincét Vácott is.
Külföldön
Vissza a gyökerekhez! Korabeli leírások, rajzok, festmények alapján az ősbemutatót kísérelte meg ismét színpadra vinni Lubor Cukr rendezése.
Operabemutatók
A Szabad Tér Színház honlapja eléggé szenzációhajhász alapállást foglal el az ügyben, miszerint itt soha nem látott-halott dolgokra kerül sor. Crossover, mondja. Aha, megvan a varázsszó.
Operabemutatók
Talán ez a történet sokkal egyszerűbb. Talán felesleges ennyire részeire szedni, felboncolni, ennyi pszichológiát belekeverni. És hol van ebben az egészben Puccini?
Vidéken
Már értjük, hogy miért pont Hegymagas, de ezt a „misztikus megvilágosodást” racionális érvekre fordítani nekünk sincs módunkban, pedig töprengtünk rajta eleget.
Vidéken
Jött Domingo, és egy hihetetlen sokk. Egy kiöregedett tenorista, a Cid híres áriájánál zavaró lebegéssel, erőlködéssel, préselve a hangokat. Később már látottt és győzött is.
Külföldön
Ötvenkét éve debütált - borzasztóan sok idő. S mégis, ezen az estén Domingót látva-hallva hiszem, hogy a kör még mindig csak úgy kétszázhetven fok körül tart.
Budapesten
Jó érzés látni, hallani, hogy a nem túl kedvező feltételek dacára lassanként nálunk is szépen kinevelődik a valóban hozzáértő régizenészek egy kicsiny csapata.
Operabemutatók
A Ferencvárosi Fesztivál záróeseményeként került színre Verdi operája a Bakáts téren, értékelhető rendezésben, meggyőző énekesi munkákkal, hibátlanul működő műszaki eszközökkel.
Operabemutatók
Az első alkalom, hogy Kesselyák nem tudott meggyőzni egy produkciójával. Szegedi Nabuccóját látva szinte kényszert éreztem, hogy felüssem a Bibliát, egy-egy ötletén órákat el lehetett gondolkodni. Most minden felszínesnek, hatásvadásznak tűnt.
Budapesten
Feltűnt, hogy a zenekar nagyon fáradt. A koncentráció a kelleténél hamarabb kezdett lankadni, így aztán igen sok pontatlanság született.
Külföldön
Tudja az ember, persze, hogy tudja, ha Verona két évezredes amfiteátrumában néz meg egy operaelőadást, egészen másfajta élménnyel kell számolnia, mint egy „klasszikus” házban.
Budapesten
A zsúfolásig telt Nemzeti Hangversenyteremben először hallottam Varnus Xavért koncerten játszani, de többé már nem leszek rá kíváncsi.





