Hálás köszönet (A Budapest Barokk Együttes)

2008. július 16.
Belvárosi Szent Mihály templom

Budapest Barokk Együttes

BACH: d-moll triószonáta, BWV 527
TELEMANN: D-dúr fantázia szólófuvolára
BACH: D-dúr triószonáta, BWV 529
TELEMANN: Fantázia szólóhegedűre
BACH: G-dúr triószonáta, BWV 525

Nem ment minden simán ezen az estén. Úgy kezdődött, hogy több mint egy órával előbb értem a helyszínre, mert a koncertműsorok egy része hatra hirdette az eseményt, de valójában csak hétkor kezdődött. Volt hát egy órám, hogy sétáljak egyet az általam valaha oly nagyon szeretett belvárosunkban.

Miközben lépésről lépésre szembesültem a civilizáció elképesztő – ha nem volna végtelenül tragikus, akár groteszknek is nevezhető – csődjével és enyhe skizofréniájával (vagyis, hogy míg alig néhány lépésnyire egymástól egyik ember tízezreket költ el parfümre, és jóllakottan vágja a kukába a félig elfogyasztott akármilyenburgerét, addig a másiknak nincs hol aludnia, nincs mit ennie, és jobb híján silány minőségű, de igen hatásos alkohollal próbálja enyhíteni a realitás kínjait), azon tűnődtem, vajon milyen zenét írt volna mondjuk Telemann, ha ő is a XXI. századi Budapest utcáit rója.

Eszébe jutott volna Bachnak az az Et misericordia dallama ebben az elidegenítő városi zajfüggönyben, por- és füstmasszában? Vagy talán itt vedelné az olcsó kannás rizlinget, miközben a legújabb, még jobb, még hatásosabb mindenfájásellenes gyógyszer, vagy mosópor, vagy karcmentes súrolószer, vagy extravájtening fogkrém reklámjának zenéjét pötyögtetné rozzant szintetizátorán? Mert ki akarna itt harmóniát, gondolatokat, érzelmeket, szóval olyasmit, amit például a barokk kamarazene tud nyújtani?

De mielőtt végképp átadtam volna magam a neurózis kínzó gyönyörének, visszafordultam, hogy meghallgassam, mit is kezdhet egy világváros falai között élő kamarazenekar a barokk zene gyöngyszemeivel.

És meg kell mondanom, jóval derűlátóbb lettem attól, amit hallottam. Mert a Budapest Barokk Együttes kitűnő csapat. Az egyetlen, amit furcsálltam kissé, hogy ezzel a névvel modern hangszereken játszanak. Aztán hallva őket, úgy éreztem, azzal sincs semmi baj. Sajnálatos, hogy nem akadt senki, aki bemondta volna, miért van négy név a szórólapon, ha csak hárman muzsikálnak, csembaló nélkül. Hogy azt sem tudhattuk meg, mit játszanak (mert a műsor egy része is eltért a szórólapon olvasottaktól), megint csak érdekes.

A műsort kitűnő ízléssel állították össze. Bach triószonátái között Telemann egy-egy szólófantáziája hangzott el. Egytől egyig mesterművek. A nyitó számként felhangzó triószonátában az első tétel még idegesnek tűnt kissé, talán a tempóválasztás sem volt teljesen ideális, de azt már lehetett érezni, hogy kitűnő muzsikusokkal van dolgunk, akiknek határozott mondanivalójuk van, s teljes otthonossággal mozognak a barokk zene előadásmódjában. A kezdeti izgalmak a kommunikációt is nehezítették kissé, volt néhány apró bizonytalan pillanat az összjátékban, de az idő múlásával a művészek egyre magabiztosabbá váltak.

Vámosi-Nagy Zsuzsa nagyszerű zenész. Okosan, muzikálisan, kitűnő technikával játszik. A szólófantáziában minderről még inkább meggyőzött, csupán egyetlen apró dologban nem értettem egyet vele, szerintem néhány vibrátómentes hang kifejezetten jót tett volna, bár elismerem, hogy a művész igazán szolid vibrátóval fuvolázik.

Papp Dánielről szintén csak jót írhatok. Hegedűhangja kifejezetten lenyűgözött. Puhán, finoman, plasztikusan játszott. Intonációja szinte hibátlan, játéka értelmes, virtuóz, ugyanakkor muzikális és érzelemgazdag is.

A csellista hölgyet sajnos nem tudom név szerint említeni, de egészen bizonyosan nem lehetett azonos a szórólapon meghirdetett csellista úrral. Megbízhatóan, figyelmesen játszott, helyenként apróbb intonációs bizonytalanságokkal. Azt hiszem, a templom visszhangos tere miatt néha szerencsésebb lett volna rövidebb vonásokat alkalmaznia, mert időnként kissé összezengtek a gordonkahangok. Voltak viszont szép számmal kifejezetten figyelemreméltó, érzékeny pillanatai is, amikor kitűnően segítette a zenei folyamatokat.

A záró számként elhangzó G-dúr triószonáta régi kedvencem, s meglehetősen igényes is vagyok az előadását illetően. Nem kellett csalódnom. Bár kicsit gyorsabban játszották az általam megszokottnál, de nagyon élvezetes produkció volt. Értelmesen megformált dallamokat, jól tagolt párbeszédeket, tisztán csengő zárlatokat hallottam.

Jó érzés látni, hallani a magamfajta „barokkmániásnak”, hogy a nem túl kedvező hazai feltételek dacára lassanként azért országunkban is szépen kinevelődik egy kicsiny csapata a valóban hozzáértő, elkötelezett régizenészeknek, akik szemmel láthatóan nem elsősorban üzleti célból muzsikálnak. Hálás köszönet érte.