Szimfonikus művek
Rimbaud és az angol romantika képviselői. Szürrealista képek és az éjszaka zenéi. Mindez Britten adaptációjában, a Berlniek és Ian Bostridge előadásában, Simon Rattle vezényletével.
Szimfonikus művek
A Bécsieket maga a szerző vezényli, és ez felveti a kottahűség, kottakövetés, illetve szerzői szándék kérdését is. Hacsaturjan ugyanis számos ponton eltér a kiadott partitúra előadási utasításaitól.
Szimfonikus művek
Négy szimfónia Karajannal, négy Soltival. De ebben nem lehetünk biztosak, ugyanis a kiadó internetes katalógusában némileg mást olvashatunk, mint a lemezborítókon.
Szimfonikus művek
Haitink 1968-ban rögzítette lemezre a Feltámadás-szimfóniát. Még nem volt harmincéves sem. Vajon mit tudhat a Mahler vizionálta Sors kérdéseiről egy ennyire fiatal ember?
Szimfonikus művek
Solti a Chicagóiakkal prezentálja Liszt, Kodály, Bartók, Weiner zenéjét. Egyfelől életszagú, vérbő muzsikálást, másrészről a nagynevű előadóktól szokatlan hibákat hallhatunk.
Szimfonikus művek
A felvétel a Nemzeti Hangversenyterem január 8-i megnyitó koncertjén készült. Annak idején én is jelen voltam az eseményen - ez a lemez több is, kevesebb is, mint puszta emlékeztető.
Szimfonikus művek
A Danubia Szimfonikus Zenekar és a Warner újabb kiadványa zavarba ejtően jó. Az eredmény azonban a pozitív kritika ellenére is - vagy tán épp\' azért - kérdéseket vet fel.
Szimfonikus művek
Míg elődei/kortársai általában a pasztellszíneket, az átmosódó, ködös hangzást részesítették/részesítik előnyben, addig Rattle pointilista festményként értelmezi a műveket.
Szimfonikus művek
Miközben érzékeny lelkű, modernista zenetudósok vitatkoznak, mérgelődnek a neoirányzatok létjogosultságáról, addig Vajda János sokadik lemezét jelenteti meg a Hungaroton.
Szimfonikus művek
Háborúk voltak, és lesznek. Persze nem azok az arab és zsidó fiatalok fognak egymással harcolni, akik Barenboim zenekarában együtt muzsikálnak, és nem is azok, akik ilyen CD-ket hallgatnak.