Kérdések… (A Danubia Dohnányi-lemeze)

ERNÕ DOHNÁNYI
Suite for Orchestra
Ruralia hungarica
American Rhapsody

Danubia Symphony Orchestra
Héja Domonkos
Warner
2564624092

A Danubia és a Warner az újabb kiadvánnyal két legyet üt egy csapásra. Az egyik a Danubia Szimfonikus Zenekar állandó nemzetközi jelenlétének biztosítása, a másik a Dohnányi-kultusz újraélesztése, a CD-repertoár bővítése. Az eredmény a pozitív kritika ellenére is - vagy tán épp\' azért - kérdéseket vet fel.

A pop/rock zenében gyakori jelenség, hogy egyesek zseniálisak a stúdióban és katasztrofálisan játszanak élőben, míg mások a színpadi show-ban nyújtanak felejthetetlent, de a stúdió visszajelzés nélküli, steril körülményei közt egyszerűen \"meghalnak\". Ilyen két ellentétes példa volt anno a Beatles és a Rolling Stones. Míg az egyik számolatlanul töltötte idejét az Abbey Roadon, és tökéletesre csiszolta a fekete korong valamennyi hangját, addig a másik néhány nap alatt odakente a kötelező bakelitet.

Ki tudja, miért, de ez volt az első - s talán igazságtalan - gondolatom a Danubia sorrendben második, a Warnernél megjelentetett lemezének meghallgatása után. Zavarba ejtően jó ugyanis ez a Dohnányi szimfonikus műveiből összeállított CD. A német, a magyar és az amerikai éveket jellemző három nagyszabású szvit kis motívumokból, népzenei gyűjtemények darabjaiból építi fel a maga 19. századi, monumentális szimfonikus hagyományokra építő katedrálisát. Külön öröm, hogy az unalomig ismert Ruralia hungarica mellett helyet kapott a kevésbé játszott Szvit nagyzenekarra (fisz-moll szvit) és a gyakorlatilag ismeretlen, az Ohioi Egyetem felkérésére komponált Amerikai rapszódia is.

Aki egyben hallgatja meg a hetvenpercnyi anyagot, be kell, hogy lássa: bármilyen virtuóz hangszerelő, bármilyen zseniális hangszínkeverő is volt Dohnányi, mégiscsak ugyanazt az egy zenét írta egész életében, lett légyen bár harmincéves fiatalember a berlini zeneakadémián, negyvenes éveinek közepén járó középkorú és megbecsült művész Magyarországon, vagy idős, emigráns professzor Amerikában. S ezen a tényen még a kitűnően játszó Danubia Szimfonikus Zenekar sem igen tud segíteni.

Mint említettem, meglepően jó ez a korong. Meglepetésemnek pedig a hangversenytermi emlékeim az okozói: még mindig a fülemben van a néhány hete a Zeneakadémia nagytermében hallott aránytalan, széteső, lötyögő, ritmustalan, slendrián koncert negatív élménye. Mivel a borító tanúsága szerint jelen felvételt hét hónap választja el utolsó koncertélményemtől, két dolog lehetséges.

Az egyik, hogy ez a zenekar még nem az a zenekar. Itt még nem álltak a megszűnés határán, a létbizonytalanság még nem őrölte fel a tehetséget, és egy multicég lemezfelvétel-ajánlata optimizmussal villanyozta fel a társaságot. A másikat alig-alig merem leírni, de elképzelhető, hogy a zenekar egész egyszerűen jobban teljesít stúdióban, mint élőben. A fiatalos lelkesedés - mely oly sok hiba forrása lehet a hangversenydobogón - itt még megmarad, kellő feszültséget, életet lehelve a kottába, és az újrajátszás, a hibák javításának korlátlan lehetősége biztonsággal tölti el a zenészeket.

A választ természetesen nem tudom. S nem is nekem kell megadni, hanem a zenekarnak. Ma, amikor a stúdiófelvételek devalválódtak, csupán a koncerttermi előadás hitelesíthet egy lemezfelvételt. Tessék megmutatni élőben is, hogy mi mindezt tudjuk! A hibátlan előadásért, a szinte tökéletes arányokért, telt és kiegyenlített hangzásért Könyves Klaudia zenei rendezőt, Lakatos Gergely hangmérnököt, az Aviso és a Classic Sound Stúdiót illeti dicséret.
A jó ízlésű, puha barna tónusú borító, a bőséges információt hordozó - háromnyelvű - booklet, a szerencsés válogatás a kifogástalan előadással együtt akár nemzetközi piacot is meghódíthat.