Talán ezt a műsort sem sorolom majd legelőre a mesterművek között, de ahhoz azért ezek is elég jó darabok (jó előadásban!), hogy újfent elkeseredjek hazai koncertéletünk provincializmusán.

A Birminghamieket hallgatva úgy tűnik, mintha korunk legkiválóbb előadóművészeiből állna az együttes. Teljes magabiztosság, maximális kifejezőkészség, lenyűgöző arányérzék jellemzi játékukat.

Két promenádkoncert műsora egy CD-n. Egy bámulatos együttes Walesből, és a kiváló BBC Zenekar. Egy repertoárdarab és egy kuriózum. Itt is, ott is meglepetés.

Nem értem sem az apropót, sem a koncepciót. Bár tulajdonképpen egyikre sem volna szükség, ha meggyőző lenne, ami a lemezen hallható. De nem az. Ráadásul a felvétel zavarba ejtően hullámzó színvonalú.

Minkowski összeválogatott néhány (egészen pontosan tizenhét) zenekari részletet Rameau operáiból, balettjeiből, és azokat saját maga által kigondolt sorrendbe állítva eljátssza zenekarával.

Dupla lemezen jelentette meg az EMI Ottorini Respighi nyolc szimfonikus zenekari művét, köztük néhány nagyon ismertet és néhány, általam eddig sosem hallottat.

Tetszetős, kellemes zene valamennyi. Brahms és Dvorak keveredik Fauréval és a román népzenével. Az eredmény szimpatikus. De nagyjából ez a legtöbb, ami elmondható.

Remek kiadói fogás, kitűnő érzékre valló szerkesztői munka ez a dupla album. A híd formában felépített műsor áttekintést ad Brahms szimfonikus munkáinak sokféleségéből.

Rattle pontosan húsz éve kezdte meg a maga Mahler-ciklusát, s most ez utolsó lemezzel visszatért a kezdetekhez, Birminghamhez. Ahhoz a zenekarhoz, melyet ő épített, nevelt, tett világhírűvé.

Ahány bemutató, annyi - a művészettörténeti albumokból ismert - festő. Ahány mű, legalább annyi átirat. Hát persze, hogy Stravinsky. Ezúttal magyar kapcsolatok nélkül.