Janus Brahms, avagy ellentétek vonzása

JOHANNES BRAHMS
21 Hungarian dances
Serenades Nos. 1 & 2
Academic Festival Ouverture
Tragic Overture

Berliner Philharmoniker
Wiener Philharmoniker
Claudio Abbado

Universal / Deutsche Grammophon
2894775424

Mindenekelőtt remek kiadói fogás, kitűnő érzékre valló szerkesztői munka ez a dupla album. A híd formában felépített műsor áttekintést ad Brahms szimfonikus munkáinak sokféleségéből. A ritkán hallható két fiatalkori szerenád (Op.11 D-dúr és Op.16 A-dúr) és a két hatalmas nyitány (Akadémiai ünnepi nyitány és Tragikus nyitány) között kaptak helyet a Magyar táncok. Aki ezt a kiadványt megveszi, egy ültő helyében találkozhat a fiatal, útkereső, de stilárisan már nagyon is érett Brahmsszal, a dramatikus és a humoros, szakmailag elismert mesterrel és a slágerszerzővel.

A felvételek korát illetően meglehetős szórást mutató CD-n (1968-1983) az első kellemes meglepetés a D-dúr szerenád, mely szerzőnk lúdtolla alatt sokáig viaskodott a szimfonikus létformával (készült is belőle egy nagyzenekari változat), míg végül győzött a könnyedebb hangvétel, a transzparens hangzásideál és a plan air karakter. Változatos hat tételt kapunk könnyed előadásban, gyönyörű hangszeres szólókkal.

Párja, a lemez(eke)t záró A-dúr kissé komorabb karakterű sorozat. Még a lírai nyitótételt követő Scherzo sem mutatja a kimondott önfeledt vidámság hangját, nem is beszélve a Quasi menuettóról, vagy az egyik legbensőségesebb Adagióról, melyet szerzőnk valaha is írt. A hangarányok szólók és tuttik, szeriőz kamara- és szimfonikus nagyzenekari állások között itt is kiegyenlítettek, a formálás természetesen gördülékeny.

Jó tíz évvel később Brahms egyidejűleg dolgozott két nyitányon. Az ellentétpárnak szánt művek egyszerre elégítették ki a diákcsínyre és melankóliára egyszerre hajló szerző étvágyát. A Berliniek előadásában mindkét karakter bőven érvényesül. Ünnepélyes robosztusság, önironikus, patetikus \"komolykodás\", és valódi érzelmek szólalnak meg a zenekarban.

A brahmsi életmű minden bizonnyal legtöbbet játszott művei az eredetileg zongorára írt Magyar táncok. A Bécsi Filharmonikusok előadása az Újévi koncerteket idézi. Könnyed, szellemes, virtuózan csillogó. A lassítások, tempóváltások bőven a jó ízlés határán belül mozognak, s még azoknak is fogyaszthatóvá teszik ezeket a kis slágerszámokat, akik már gyomorrontást kaptak az ilyenfajta zenei bonbonoktól.

A végeredmény egy egységes hangzású, kitűnő lemez, mely egyszerre szolgálja ki a népszerű művekre és a ritkaságokra is egyaránt fogékony vásárlók igényét.