Martinů és Janáček Londonból

MARTINŮ: Frescoes, Double Concerto
JANÁČEK: Our Father, Hukvaldy Songs
BBC Symphony Orchestra - Sir Andrew Davis
Prague Philharmonia - Jiři Bĕlohlávek
BBC Symphony Chorus - Stephen Jackson
Czech Philharmonic Choir of Brno - Petr Fiala
Warner Classics
2564 61951-2

A leghűségesebb olvasóink már jól tudják, hogy kifejezetten szeretek számomra ismeretlen szerzőket, műveket, lemezeket hallgatni. Természetesen nem mindegyik szolgál világraszóló felfedezéssel, és nem mindegyiket fogom legkedvesebbként később is kezem ügyében tartani.

Talán ezt a műsort sem sorolom majd legelőre a mesterművek között, de ahhoz azért ezek is elég jó darabok, hogy újfent elkeseredjek hazai koncertéletünk provincializmusán. Nem akarom letagadni, az utóbbi években némileg javult a helyzet, de az előadók, koncertszervezők még mindig nem bíznak eléggé közönségükben - habár biztosan jobban tudják nálam, talán okuk van rá.

A lemezen rögzített művek tavaly, egyetlen hónap leforgása alatt, négy koncerten hangzottak el a Royal Albert Hall-ban, pedig a BBC komolyzenei programjának internetes archívumában semmi utalás nincs egy esetleges cseh fesztiválra. Az még különösebb lenne, ha csak a felvételek miatt rendezték volna a koncerteket, hiszen - különösen a cseh közreműködők miatt - sokkal olcsóbb lett volna stúdióban dolgozni.

Nálunk eme művek közül bármelyiket évekbe telne kivárni. A Jenufa komoly sikert aratott és nekem a tavaly hallott Glagolita mise is nagyon kellemes meglepetés volt. Talán mégiscsak érdemes volna némi bátorságot tanúsítani Janáček más műveivel szemben is?

Ezt a lemezt hallgatva is úgy tűnik, hogy a Martinů-Janáček párosból az utóbbi eredetibb, karakteresebb, tehetségesebb zeneszerző, viszont - talán éppen ezért - Martinu zenéje tudatosabb, kidolgozottabb, sűrűbb. Janácek itt hallható kórusművei ötletesek, de könnyű kézzel komponáltak és kissé elnagyoltak.

Martinů műve, a Piero della Francesca freskói című posztromantikus nagyzenekari költeménye könnyen népszerű is lehetne. Első hallásra Richard Strausst véli felismerni az ember. Itt-ott modernebb, bár valójában csak zavarosabb.

Mindenesetre a zenekar számára hálás feladat, és a BBC Szimfonikus Zenekara ki is használja a lehetőségeket. A nagy, sok rézfúvóssal megtámogatott akkordok orgonaszerűen szólnak, a szólók szépek. Egy Sir Andrew Davisnél tüzesebb karmester talán többet is kihozna belőle, de az már nem lenne igaz. Hallgatható, és intellektuálisan is lekötő, \"érdekes\" kompozíció. És a koncertfelvétel végén jól hallani, hogy a közönség nem csupán udvariasságból tapsol.

A Hukvaldy Songs című Janáček-opus valójában helybéli népdalcsokor. Ennek hiánya a hazai koncertéletből nyilván kevésbé fáj, bár egy-egy nagyobb, hivatásos kórusnak nem kellene túl sok időt befektetnie az előadásába, a lemezen szereplő Brnói Kórustól pedig el lehet lesni a helyes kiejtést és hangsúlyokat.

Érdekes, de a nagyobb szabású, oratorikus Miatyánkban (Otcenás) a BBC Kórus is otthon érzi magát. Kissé súlytalannak és levegősnek tűnnek ugyan, és a tenor szóló is hősibb hangkaraktert kívánna, mint amilyennel Thomas Walker rendelkezik, de a hárfával, orgonával megtámogatott darab így is igen szép. A jelenleginél színesebb, izgalmasabb repertoárra vágyó kórusoknak melegen ajánlom. Ha legalább így meg tudják csinálni, annak itthon is biztos közönségsikere is lenne.

A CD vége újfent Martinůé. Meglepő, hogy a zongorára és timpanira írott Kettősverseny jó tizenöt évvel korábban keletkezett, mint a \"Freskók\". (A bemutatót 1940 februárjában az olyan sok más remek darabot rendelő Paul Sacher dirigálta a Bázeli Kamarazenekar élén.) A kettősverseny sokkal \"modernebb\", mint az, mindenesetre már nem sok köze van a posztromantikához, és Richard Strausshoz is csak annyi, hogy Strauss ezt a különleges hangszer-összeállítást, ezt a poént már jóval korábban lelőtte a Burlesque-ben. Az híresen nehéz bravúrdarab, és ha Martinu kettősversenyét valamivel könnyebb is lehet eljátszani, elég frappáns és lendületes, a vége pedig \"tapsos\". A Belohlávek vezette Prágai Filharmonikusok nagyszerű zenekar, jók a szólisták is, tehát a londoni közönség előtt élni tudnak ezzel a lehetőséggel.

Szóval nem tudom, nem is merem megjósolni, milyen lenne a közönségvisszhangja egy ilyen műsornak a hazai koncerttermekben, de a kiadónak hálás vagyok ezért a lemezért. Ezeket a műveket feladat és élmény volt figyelmesen végighallgatni.