Mahler: IV. szimfónia / Rattle

MAHLER: IV. Szimfónia
City of Birmingham Symphony Orchestra
Amanda Roocroft
Vez.: Sir Simon Rattle
EMI 5 58023 0

Sokszor elhangzott kérdés, hogy mi szükség van egy zenekari koncerten a karmesterre?
Hiszen a próbákon nyilván elmondta, mit szeretne, összepróbálták, s ha mindenki tudja és csinálja a dolgát, baj nem lehet. Ezt látszanak alátámasztani azok a koncertek, felvételek, amikor - s ez teljesen független az együttes szakmai nívójától - a muzsikusok folyamatosan a pultot bűvölik. Egy Carlos Kleiberre, vagy egy Rattle-ra azonban még a Bécsi Filharmonikusok is \"felkapják\" a fejüket.

Hallgattam ezt a fantasztikus Mahler-felvételt, és próbáltam megfejteni a titkot. Rattle és a többiek titkát.

A IV. szimfónia még a zeneszerző áttetszőbb felrakású művei közé tartozik. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden hallatszik. Egyetlen hegedűs sem bújhat meg az állandóan dübörgő tutti forte állások tömegjeleneteiben, mert ilyenből a közel egy órás szimfóniában talán ha három percnyi akad. Az egyes szólamok frekventált szólóállásai váltogatják egymást a művön belül, rengeteg instrukcióval megtűzdelve.

A Birminghami Szimfonikus Zenekart hallgatva úgy tűnik, mintha korunk legkiválóbb előadóművészeiből állna az együttes. A technikai tökéletességen kívül teljes magabiztosság, maximális kifejezőkészség, horizontális és vertikális téren egyaránt lenyűgöző arányérzék jellemzi játékukat.

Különösen azok fogják nagyon élvezni a lemezt, akiknek sok előismeretük van a szimfóniáról. Felfedezhetnek eddig eldugott szólamokat, új hangszíneket, tempókat, melyek adott esetben teljesen megváltoztatják egy rész hangulatát. Ilyen merész újítás a második tétel hegedűszólójának éles, a szokásosnál jóval karakteresebb hangszíne, merészebb vonókezelése, vagy a harmadik tétel pizzicato basszusainak helyenkénti kiemelése.

Sehol sem érzi azonban a hallgató, hogy előre belőtt, tudatosan polgárpukkasztó megoldásokról lenne szó. Olyan, mintha egy laza, de folyamatos koncentráció eredményeként a szemünk előtt születne meg a Mahler-szimfónia újszerű tolmácsolása.

Ez az improvizatív hatású, mégis tökéletesen szerkesztett előadás az, amely nem nélkülözheti a karmester jelenlétét.
Bármennyire egyértelműek a vezénylő mozdulatai, s akármilyen tökéletes zenészek ülnek a zenekarban, mindig más és más lesz az előadás.

Rattle soha nem helyesbít. Nem fog vissza folyamatokat, nem int csendesebbre egy túl hangosra sikerült állást. Mindig az eddig elhangzottakat kiértékelve vezeti tovább a zenekart, s ezáltal minden egy szigorú, de mozgékony összefüggésrendszer részévé válik. Akik már látták őt vezényelni, azok tudják, hogy gyakorlatilag minden leolvasható a kezéről. Nemcsak időket, dinamikákat, karaktereket dirigál; mozdulatai a vonósebességet, vonóbeosztást, a hangindítás fajtáját, a vibrátó sűrűségét is jelzik.

Manapság csak az lehet nagy karmester, aki ezeknek a változó paramétereknek az összességét képes kézben tartani. Ettől lesz a produkció a mai elvárásoknak megfelelő: sziporkázóan szellemes, új ötletektől tarkított, és mégis egységes egészet alkotó előadás.

Figyelmet érdemel a IV. tétel énekszólamának megvalósítása is. A szimfonikus hangzás esetében különlegesnek számító hangszín és a szöveg jelenléte az instrumentális elemek között teljesen egyénivé teszik az interpretálás módját. Amanda Roocroft profi módon oldja meg ezt a nem mindennapi feladatot. Formálása plasztikus, de nem tolakodó, szövegmondása pregnáns. Pontosan annyi részt vesz el magának a hangzásból, amennyi szükséges a tétel megszületéséhez.

Különlegessége a kiadványnak, hogy tartalmaz egy DVD-t is, melyen Mahler V. szimfóniájának IV. és V. tétele hallható-látható - Rattle itt a Berlini Filharmonikus Zenekart dirigálja.