Így van… (Vajda János művei)

VAJDA JÁNOS:
Sinfonietta
Titanic
Így volt, így se…

Debreceni Filharmonikus Zenekar
Bányai Júlia Gyermekkar
Bódi Mariann
Drucker Péter
Massányi Viktor
Vez.: Kollár Imre
Hungaroton - HCD 32336

Miközben érzékeny lelkű, modernista zenetudósok vitatkoznak, mérgelődnek a neoirányzatok létjogosultságáról, addig Vajda János sokadik lemezét jelenteti meg a Hungaroton. A legújabb CD a 2002-es debreceni szerzői est műsorát rögzítette. A három kompozíció három apparátust és többé-kevésbé három különböző zenei világot is jelent. Hogy a felvett zeneszerzői álarcok közül melyik takarja valójában a szerzőt, hol rejtőzik Vajda saját \"hangja\", értelmetlen kérdés. Ott van minden kompozícióban. Mindegyik ő maga és külön-külön talán egyik se.

A Sinfonietta például a 19. századi klasszikus vonószenekari hangzásélményt eleveníti fel. Hangvétele, motivikája, anyagkezelése a 20. századi neoklasszikus vonal továbbélése, míg egy-egy zeneszerzői megoldása, utalásrendszere tagadhatatlanul mai gondolkodást sejtet. A négy tétel a hagyományos rendet követi a szonátaformától a triós scherzóig, a kötelező lassú tételtől az Allegro assai zárótételig.

Míg a retroirányzatok könnyen megélnek a kórus-, vagy dalirodalomban, könnyen gyanússá és könnyűvérűvé válhatnak a zenekari darabok esetében. A Titanic avagy Azér\' a víz az úr című szimfonikus költemény eredetileg a Danubia Ifjúsági Zenekar számára készült. Kevés anyagból építkező, nagy ívű kompozíció. A zene, mely egyszerre idézi a 10-es évek rohanó, monoton, gépies világát, a korabeli tánczenék beszüremkedésével, Vajda egyik legvirtuózabb partitúrája. Üresjáratok nélküli, mindig friss, hangszerelésében is szellemes, remek muzsika.
A töredezett (klasszikus és könnyűzenei) idézetek, a sodró lendület egyfajta zenei kaleidoszkópot eredményez, miközben nem marad el a valódi mondanivaló sem. A szimfonikus költeményt záró fúga egyszerre rántja vissza az embert a mélybe és emeli fel az égbe.

Az Így volt, így se… bukovinai székely népmesét Vajda már másodjára zenésíti meg. A három énekes szólistára, gyermekkarra és szimfonikus zenekarra írt oratórium a szerző operai vénáját mutatja. S bár utalásokban, megidézett dallamokban itt sincs hiány, mégis friss, eredeti hangvételű, Stravinsky egyszerre fanyar és nyers, kívülálló és a paródia határáig érzelmes világára emlékeztető művet hallhatunk.

Az előadás mindhárom kompozíció esetén korrekt és világos. A hangszínek kidolgozottak, a szólamvezetés - még a legbonyolultabb esetekben is - jól követhető. Az oratórium hangfelvételének egyetlen apró hibája, hogy az egyébként kiváló gyerekkar hol tolakodóan elől szól, hol a zenekar takarásában, nehezen érthetően.

A borító most is rejteget néhány hibát, melyek közül a legszembetűnőbb a hátoldali impresszum (borító alja) betűtípusváltásból adódó, a magyar ékezeteket speciális karakterekkel helyettesítő \"elírása\".

Míg mások vitatkoznak szabad-e ilyen zenét írni, Vajda komponál. Mindenki teszi a dolgát. Így van jól.