Esszék és tanulmányok
A már DVD-n is kapható Tarr Béla-filmről írt recenziók sehol nem tértek ki arra, ki is volt a címben szereplő személy, és mik is pontosan azok a Werckmeister harmóniák. Pedig nagyon izgalmas a téma, pláne úgy, hogy aki hallott róla bármit is, az valószínűleg téves információk birtokába jutott.
Esszék és tanulmányok
Az 50 éves „jog-stop” lejárta után gyakran előfordul, hogy ugyanaz a felvétel kapható az anyakiadó, és más, kisebb cég(ek) kiadásában is. De melyik szól jobban, és mi okozhatja a különbségeket?
Esszék és tanulmányok
Albert Einsteinről köztudott, hogy vonzódott a muzsikához – de ezzel nem volt egyedül a fizikusok között. Ismerjük meg néhány nagynevű „kollégájának” zenéhez fűződő kapcsolatát!
Esszék és tanulmányok
Ezúttal megkísérlem belátni azt is, Walter, Klemperer, Busch, Böhm és más múltbéli ikonok sokat hallott Mozart-interpretációi hol és hogyan folytathatóak a 21. században.
Esszék és tanulmányok
Nincs módomban mindahány terméket fellelni, de a kiadók Bruckner-kínálata még így is olyan beláthatatlanul gazdagnak tűnik, hogy válogatni benne bizonyosan nem lesz haszon nélkül való.
Esszék és tanulmányok
Feltérképezve a jelen pillanatot, a következő hónapokban terveim szerint cikksorozatban veszem számba, mivel szolgálhatnak a lemezgyűjtőknek, zeneszeretőknek a kis kiadók lemezei.
Esszék és tanulmányok
Tehetsége és sikerei önmagában kinyitották a szükséges ajtókat. Magyar férfiénekes sem előtte, sem azóta nem futott be olyan fényes karriert, mint ő. Ma 80 esztendős, az Isten éltesse sokáig!
Esszék és tanulmányok
Huszonöt év a pályán, huszonöt szerep az Operaházban. Egy eredeti hivatását soha fel nem adó keramikus, egy boldog énekesnő, aki éppen ma ünnepli hatvanadik születésnapját.
Esszék és tanulmányok
A "nagy zongoristák" repertoárjában sokszor még a legközismertebb spanyol zongoraműveket is alig találni meg. Pedig egy igen gazdag és páratlanul színes műcsoport marad így jószerivel feltáratlan.
Esszék és tanulmányok
A kultuszképzés pilléreit az életrajz vélt vagy valós mozzanatai jelentik, maguk a művek ehhez alig járulnak hozzá, legalábbis a legritkább esetben vesznek részt az érvrendszer kialakításában.