Karmesterportrék LIV. – Erich Leinsdorf

A szakma sokszor csak „tisztességes mesteremberként” emlékezik meg róla – és az is volt, kétségkívül. Egy gyakorlatias, praktikus szemléletű ember és karmester formáját öltötte föl, ám így is messze több volt puszta iparosnál.

Karmesterportrék LIII. – Kirill Kondrasin

Régi vágású dirigensnek mondták, aki egyaránt mestere volt a drámai fokozásnak és a lírai epizódok lágy, finom vonalú kirajzolásának, a kontrasztok kiélezésének és a bátor, gazdag színkeverésnek.

Karmesterportrék LII. – Oskar Fried

Igazi úttörő volt a szó majd’ minden értelmében, harcosa a lemezkészítésnek, bajnoka az új zenének, szenvedélyesen, már-már megszállottan hitt egy jobb, igazságosabb, emberibb világ utópiájában.

Karmesterportrék LI. – Karl Böhm

Opportunista volt, mégis tökéletes ellentétét képezte a showman karmestereknek, amennyiben minden külsődleges látványelemet nélkülöző előadásait legtöbbször puritán szigor, megingathatatlan objektivitás és célelvű tömörség jellemezte.

Karmesterportrék L. – Giuseppe Sinopoli

Sokoldalúan művelt és képzett volt, jó modorú és halk szavú vezető, ennek ellenére fellépése mindig magabiztosnak hatott. Karmesterként és zenekarvezetőként ragaszkodó és lojális volt akkor is, ha érezte a felé irányuló bizalmatlanságot és a szakmai kompetenciáját illető aggályokat.

Bis! – Ismétlések az operaszínpadon

A publikumnak az a szokása, hogy kedvenc áriáját, esetleg kórusát, együttesét addig tapsolja, amíg csak meg nem ismétlik. Ezt Magyarországon „Vissza, vissza!”, másutt a „Bis! Bis!” (kétszer) kiabálásokkal követeli a publikum. Az ismétlés nagy megterhelés az énekes(ek)nek, és nyilvánvalóan megszakítja a drámai folyamatokat is. Vérbeli operarajongó azonban fittyet hány erre, és imádja az újrázást.

Karmesterportrék XLIX. – Hermann Scherchen

Igazi szikrázó intellektus, de „önjáró” elme volt, aki ismerte a férfilét napos és árnyékos oldalát egyaránt, s ha a munkája szólította, akár a világ végére is elzarándokolt, hogy hirdesse a zene semmihez sem fogható mágiáját.

Karmesterportrék XLVIII. – Kertész István

Tizenöt év. Nagy jóindulattal is mindösszesen ennyit töltött el Kertész a nemzetközi zenei életben, ám ez a tizenöt tartalmas esztendő elegendő volt arra, hogy a kor legnagyobbjainak nyomába érjen.

Karmesterportrék XLVII. – Sir Charles Mackerras

Mondják: ha épp nem az operában vagy a hangversenypódiumon vezényelt, bizonyosan a lemezstúdióban vagy a kottatárban sürgött és kéziratokat tanulmányozott vagy régi hanglemezeket hallgatott.

Karmesterportrék XLVI. – Erich Kleiber

Azon „tárgyilagos” karmesterek közé tartozott, akik igyekeztek kordában tartani az érzelmeket, és valamiféle jól megszabott arányt tartani a szubjektív mondanivaló és a száraz objektivitás között, így olvasatai sohasem váltak sem önkényessé, sem személytelenné.